KÉK HÍREK
Szabó Lajos szerint: „Egyszerűen nem igaz az a narratíva, hogy itt gazdag szülők buta gyerekeit rugdossuk át, ezt a diákjaink nevében is vissza kell utasítanunk”.
KÉK HÍREK
Az oktató szerint a tanuló édesanyja elérte, hogy fia úgy vizsgázhasson, hogy nem teljesítette az előfeltételeket. A kuratórium ezt nem érezte aggályosnak, az ügy a Fővárosi Törvényszéken folytatódhat.
KÉK HÍREK
Az autó felborult, a 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki. Ennek ellenére könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.
KÉK HÍREK
Előző nap mindenkit figyelmeztettek, hogy a vizsgán kötelező a részvétel. Arról azonban nem szóltak, hogy végül más lesz a program.
KÉK HÍREK
Nem volt könnyű menet, de az énekesnő immár ismét a volán mögött ülhet – feltéve, ha óvatosan bánik a konyakmeggyel.
KÉK HÍREK
Egy másik szálon, szintén Schadlhoz köthetően, gyanús Covid-gyorsteszek ügyében nyomoznak. Kihallgatásokig egyik esetben sem jutottak még.
KÉK HÍREK
Az iskola szerint a diákok, szülők és tanárok közösen döntöttek úgy, hogy igénybe veszik a fizetős vizsgát.
KÉK HÍREK
Szakértők szerint olyan verseny kezdődött a tanárok és a mesterséges intelligencia között, amit az egyetemek nem nyerhetnek meg.
KÉK HÍREK
A Kossuth-díjas színművészen kívül a másik főszereplő, Nagy Zsolt is élete egyik alakítását nyújtja, aminek végeredménye A vizsga látványos és izgalmas folytatása.
KÉK HÍREK
A vizsgázóknak szövegértésből, nyelvhelyességből, hallott szöveg értéséből és íráskészségükről kell számot adniuk.
KÉK HÍREK
Az ország középiskoláiban több mint 74 ezer diák írja a középszintű vizsgát matematikából.
KÉK HÍREK
Egykori magyartanár szerzőnk értékelte az idei középszintű írásbeli érettségi magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgákat. Véleménye szerint voltak feladatok, amik kihívást jelentettek, de összességében mintha még mindig kedveznének a „karanténgenerációnak”.
KÉK HÍREK
Az egyetem rektora a Népszavának azt mondta, egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy Schadl hány hallgató számára és hány esetben intézett a jogi karon olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.
Népszerű
Ajánljuk