HÍREK
A Rovatból

Furcsa tokiói vécék és szokatlanul fiatal sofőr is szerepel az angolérettségi szövegei között

A vizsgázóknak szövegértésből, nyelvhelyességből, hallott szöveg értéséből és íráskészségükről kell számot adniuk.


Csütörtök reggel 9 órakor megkezdődött az angolérettségi, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról – írja az MTI.

Az érettségire középszinten több mint 49 ezren, emeltre pedig csaknem 20 ezren jelentkeztek.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. 15 perces szünet után a hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap megoldása következik 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra. Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc.

A vizsgán az előzőekben felsorolt típusú feladatlapok szerepelnek, ugyanabban a sorrendben, a feladatok megoldására fordítható idő azonban 70, 50, 30 és 90 perc.

Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, amelyről a vizsgázónak kell gondoskodnia. A többi feladatsornál semmilyen segédeszközt nem lehet használni.

Az Eduline értesülései szerint tokiói furcsa vécékről szóló szöveget is kaptak a diákok a középszintű angolérettségi első részében. A vizsgázóknak összesen négy szöveget kell elolvasniuk – ezek közül az egyik az év természetfotójáról, egy másik az online vásárlással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekről, egy pedig egy szokatlanul fiatal sofőrről szól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Akkor most nem fapadossal volt az utazás? Luxusgép érkezett egy napja Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt
A Tiszás politikus szerint a repülőgép Ungár Anna - Schmidt Mária lánya és Ungár Péter testvére - cégének tulajdonában van.


Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.

Most pedig egy újabb bejegyzésben azt is megírta, hogy vélhetően egy magán luxusgéppel érkezett a kormányfő a nyaralása színhelyére.

A politikus azt írja a posztjában:

"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…

Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"

Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.


Magyar Péter pénteken fotókat tett közzé, melyeken Orbán Viktor látható. A miniszterelnök az Adrián nyaral, és egy jachton kapták lencsevégre.

Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:

"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.

Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"

- írta a fotó mellé.

Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.

A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.

A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró Ajsa Luna Himnusz-énekléséről: Ez nem polgárpukkasztás, hanem provokáció
A Kossuth-díjas énekes élesen kritizálta Ajsa Luna Himnusz-előadását, amelyet augusztus 20-án adott elő saját dalára. Az ügyben korábban már több ismert művész is megszólalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



ByeAlex és a Margaret Island idén nem léphetett fel a Szent István-napi Road Movie Live-on, helyettük több más zenekar és énekes kapott lehetőséget. Köztük volt Ajsa Luna is, akinek produkciója különösen nagy vitát váltott ki, írja a Blikk.

A 24 éves énekesnő augusztus 20-án, közvetlenül a tűzijáték előtt adta elő a Himnuszt, saját dalának alapjára építve, a színpad szélén ülve, cigivel a kezében. A közösségi médiában gyorsan terjedő felvétel sokaknál felháborodást keltett.

Ajsa Luna a kritikákra röviden reagált Instagram-sztorijában. Úgy fogalmazott, hogy pusztán hazaszeretetből énekelte el a Himnuszt, és a saját stílusában akarta közelebb hozni a közönséghez:

„Augusztus 20. alkalmából, némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást.”

A produkcióra több ismert művész is reagált. Nagy Feró szerint a Himnusz ilyen módon történő feldolgozása provokációnak számít:

„Ez nem polgárpukkasztás, hanem kimondottan provokáció. Az összes korábbi tanárának visszamenőleg be kellene írni egy egyest az ellenőrzőjébe, mert nem tanították meg neki, hogy ez egy szent dolog. A saját művébe ne tegye már bele a Himnusz sorait! Ezzel nem lehet viccelni...”

– mondta a Kossuth-díjas énekes.

Korábban több más zenész is megszólalt már az ügyben. Pataky Attila úgy érezte, Ajsa Luna rossz irányba indult el:

„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt – nyilatkozta a Blikknek. – Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt. Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”

Osváth Zsolt szintén határozott véleményt fogalmazott meg:

„Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi. Erre nincs mentség! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...” – írta közösségi oldalán.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója nyílt levélben reagált. Ebben úgy fogalmazott: "Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást.” A levél végén meghívta Ajsa Lunát az Operaház szeptemberi nyitóelőadására, amelyet a Himnusszal kezdenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.


Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.

Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.

Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.

A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.

Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.

Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.

Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.

„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”

– tette hozzá.

Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.

Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET: