KÉK HÍREK
Gerinc-, mellkas- és végtagsérüléseket szenvedett, a bokája is eltört a becsapódáskor. Az életét egy fém előtető mentette meg, amire rázuhant, így nem a betonra esett.
KÉK HÍREK
Úgy tűnik, a Losonci negyed szavazóit nem hatotta meg a lejárató kampány. Horváth Alexander végül fölényes, 52 százalék feletti eredménnyel szerzett újra mandátumot.
KÉK HÍREK
A 72 éves férfit égési sérülésekkel vitték kórházba. A szomszédok szerint korábban is fenyegetőzött hasonlóval.
KÉK HÍREK
Egy 68 éves férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként állatkínzás miatt a budapesti rendőrök.
KÉK HÍREK
Újabb 5 évig a volt újságíró vezeti a VIII. kerületet, többsége lesz az önkormányzatban is.
KÉK HÍREK
A kormány által kisajátításra kijelölt bérházak katasztrofális állapotban vannak, azonban egyelőre nem világos, hová lehetne költöztetni a 210 családot. Lakókkal beszélgettünk és Pikó András polgármestert is megkérdeztük.
KÉK HÍREK
Kipróbált emberre bízzák a józsefvárosi választást, aki volt már polgármester és budapesti főispán is.
KÉK HÍREK
A polgármestere szerint az önkormányzatnak 30 olyan bérlakása van, amit a törvényjavaslatban meghatározott időre beköltözhető állapotba tudnak hozni. Szerinte a többit az államnak kell majd biztosítania, de azok nem budapesti lakások.
KÉK HÍREK
Nem fogadták el a boltban a Judith Sargentini arcképét viselő játékpénzt. Kést rántott a tettes, amikor számonkérték.
KÉK HÍREK
A jobbkéz-szabályon pattant ki a vita a VIII. kerületben. A taxis szerint a biciklis nem figyelt, aki pedig nem érti, hogy mire hivatkozik az autós.
KÉK HÍREK
Nagyjából negyven négyzetméteren égtek a lángok vasárnap a VIII. kerületben. Szerencsére az épületet nem kellett kiüríteni.
KÉK HÍREK
Vélhetően airsoft fegyverrel nyitottak tüzet rá egy elhaladó autóból a Korányi Sándor utcában. A rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz.
KÉK HÍREK
A nő éppen a villamosra várt a Harminckettesek terénél, mikor egy autó elgázolta a megállóban vasárnap hajnalban.
KÉK HÍREK
A rengést a magasabban lévő lakásokban lehetett érezni, a Romániai földmozgáshoz lehetett köze. Korábban Horvátországban is rengett a föld.
Népszerű
Ajánljuk