HÍREK
A Talpra Magyarok Közösség alapítója igyekszik minél többet a három gyerekkel lenni. Ezen a héten azonban a volt felesége segítségét kérte a pénteki rendezvény előkészületei miatt.
HÍREK
Az influenszer ezen a héten is lehúzta a vizes lepedőt a közélet szereplőiről. Volt szó a Trumphoz látogató Orbánról, Karácsony „Pókember” Gergelyről és a kormány legújabb titkos fegyveréről: a botrányos transznemű tiktokerről, aki besározta Osváth Zsoltot.
HÍREK
Azt is lehet tudni, hogy már hónapok óta tart a kapcsolatuk. A baráti társaságukban nem is titkolják, hogy együtt vannak.
HÍREK
A NER új keletű, ádáz ellenségét állítólag nem érte váratlanul, hogy Varga az Állami Számvevőszék elnökével alkot egy párt.
HÍREK
Sajtóinformációk szerint a volt igazságügyi miniszter és Windisch László kapcsolata nem újkeletű, hanem a tavalyi év közepe táján kezdődhetett.
HÍREK
Az ügyvéd szerint az, hogy Orbán Viktor ismét nagy nyilvánosság előtt tartja beszédét, reakció a kialakult belpolitikai helyzetre.
HÍREK
Magyar Péter március 15-én az Andrássy útra hívta az embereket, addig is Valódi Nemzeti Konzultációt hirdetett. Az eseményig pedig naponta feltesz majd egy kérdést a Facebook-oldalán.
HÍREK
Szerinte mindenki a fennálló, neki kényelmes hatalmi rendet félti. Úgy véli, nemzetközi példák mutatják, hogy azt nagyon rövid idő alatt le tudja rombolni egy új erő.
HÍREK
Az elemző szerint Magyar Péter jól ráérzett arra, hogy a választók a kormánnyal és az ellenzékkel is elégedetlenek. Most el kell mondania, hova szeretné ő vinni ezt az országot. És nagy kérdés, Varga Judit hol áll ebben a történetben.
HÍREK
Varga Judit volt férje korábban is jelezte, hogy a nemzeti ünnepen „zászlóbontásra” készül. Annyi már biztos, hogy az eseményre bárki kilátogathat, a helyszínt Magyar még nem árulta el.
HÍREK
Egyelőre megállíthatatlan üstökösnek tűnik Magyar Péter a magyar közéletben, és most úgy tűnik: az emberek túlnyomó többsége látatlanban akár szavazna is rá.
HÍREK
Varga Judit volt férje e-mailben várja azok jelentkezését, akit tevőlegesen részt vennének kezdeményezésében. Állítása szerint nagyon sokan biztosították már szimpátiáukról.
HÍREK
Magyar felidézte, hogy a volt felesége egy alaptörvény-módosítással kapcsolatban azt mondta Orbán Viktornak egy kormányülésen, hogy „egy előterjesztéssel nemcsak szakmai, de erkölcsi problémái is vannak.” Erre kapta ezt a választ.
HÍREK
Szerinte „egy férfinek a tragédiáját látjuk, ahol a feleség viselte a nadrágot”. Úgy vélekedett, hogy Varga Judit exférje úgy viselkedik, mint egy tinifiú, aki a reflektorfénybe került.
HÍREK
Varga Judit volt férje megpróbált némi magyarázatot adni arra, miért ment neki az utóbbi két hétben a NER-nek és prominens politikai szereplőknek.
HÍREK
Csökkent a támogatottságuk és nőtt a bizonytalanok száma is. A szakember szerint jelentős mértékben, főleg ilyen rövid idő alatt.
HÍREK
A miniszterelnök a Balatonalmádiban tartott kihelyezett frakcióülésen idén szót ejtett a kegyelmi ügyről is. Szerinte a legmagasabb poszton is igaz, hogy senki nem lehet elég okos egyedül.
Népszerű
Ajánljuk