KÉK HÍREK
Az adóhatósági dolgozók mobiltelefonért, vacsorameghívásért és nagyobb értékű húskészítményekért cserébe intézték el soron kívül a vállalkozók ügyeit.
KÉK HÍREK
Joób Szegeden önkormányzati képviselő, az Összefogás Szegedért színeiben. A politikus elismerte a bűnösségét.
KÉK HÍREK
Több lehetőséget is felajánlott a lánynak, aki végül megfogadta a tanácsát. Csak a szerencsén múlott, hogy nem halt meg.
KÉK HÍREK
A nő azután költözött el gyermekével, hogy kilépett a bántalmazó kapcsolatból. Erőszakos férje azonban megtudta, hol vannak, és kényszerítette feleségét, hogy hazamenjenek vele.
KÉK HÍREK
Az énekes is reagált arra, hogy kisfia halálos balesetének ügyében az ügyészség nem Hopp Csillát, hanem annak barátnőjét vádolta meg gondatlanságól elkövetett emberöléssel.
KÉK HÍREK
Az ügyészség szerint Hopp Csilla barátnője nem elég erősen fogta Dávidka kezét, és más módon sem akadályozta meg, hogy a kisgyerek az útra lépjen a piros lámpánál.
KÉK HÍREK
Az egyik lány nem volt hajlandó, de a másik három olyan felvételt is küldött magáról a férfinek, amelyeken ruha nélkül szerepel.
KÉK HÍREK
2020. május 22-én az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze. A vége késelés és két halott fiatal lett.
KÉK HÍREK
A feljelentés szerint Andrew Cuomo „szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozatai blúza alá és az intim testrészeikre”.
KÉK HÍREK
A milliárdos műtrágya-király és öt munkatársa ellen emelt vádat most a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
KÉK HÍREK
Több oroszlánt, tarajos sült, sarki rókát és másfajta állatokat foglaltak le. Engedély nélkül tartotta őket.
KÉK HÍREK
A 22 éves tettest már korábban is elítélték testi sértésért és más bűncselekményekért, nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphat.
KÉK HÍREK
Általában letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért az ügyészség a hét vádlottra.
Népszerű
Ajánljuk