KÉK HÍREK

Fotók: Szemétkupacok, ürülékkel borított udvar – döbbenetes körülmények között nevelte öt gyerekét a Pest megyei anya - fotók

A gyerekek gyakran egyedül, alulöltözötten vagy ruha nélkül kóboroltak az utcán. Az anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.


A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki öt gyermekét méltatlan körülmények között tartotta, miközben minden szempontból elhanyagolta őket. Az ügy részletei megdöbbentőek – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A vádirat szerint a nő egyedül nevelte öt kiskorú gyermekét egy kisvárosban a Nagykátai járásban. A család bevétele kizárólag családtámogatási ellátásokból származott, mivel a nőnek nem volt munkahelye.

Az ingatlan, ahol éltek, nem volt alkalmas a gyermekek nevelésére, de még felnőttek számára is kérdéses, hogy megfelelt-e.

Az udvaron baleset- és fertőzésveszélyes állapotok uralkodtak: szemétkupacok és ürülék borították.

A ház belső helyiségei szintén koszosak és szemetesek voltak.

Forrás: Ügyészség

A gyerekeket gyakran felügyelet nélkül hagyta otthon, és többször előfordult, hogy egyedül kóboroltak az utcákon, alulöltözötten vagy akár ruha nélkül, illetve nem az évszaknak megfelelő ruházatban.

Az óvodás korú gyermekek ápolatlanságuk miatt visszatérő egészségügyi problémákkal küzdöttek.

A nő nem alakított ki rendszert vagy szabályokat a gyermekek életében, így azok gyakorlatilag saját törvényeik szerint éltek. A tanköteles gyermekeket nem járatta rendszeresen iskolába, és nem mutatott valódi törődést vagy figyelmet irántuk. Több gyermek is arról számolt be, hogy

látták anyjukat kábítószert fogyasztani.

Forrás: Ügyészség

Az elkövető magatartásával súlyosan veszélyeztette a gyermekek értelmi, érzelmi, testi és erkölcsi fejlődését, ezért az ügyészség öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a nő ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták a fiatal nőt, aki megtámadott egy idős utast a 4-6-os villamos megállójában
A rendőrök a VIII. kerületben találtak rá a gyanúsítottra, aki beismerő vallomást tett. A támadás július végén történt a Mester utcánál.


Augusztus 23-án éjjel a rendőrök a 4-6-os villamos vonalán igazoltatták K. Ramónát. A 21 éves nő néhány megállóra volt attól a helyszíntől, ahol hetekkel korábban egy idős asszonyt bántalmazott. A nyomozók súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, a fiatal nő beismerő vallomást tett, írta a police.hu.

A rendőrség beszámolója szerint a támadás július végén történt a Mester utcai villamosmegállóban.

A fiatal nő előbb megütötte a 72 éves asszonyt, majd a táskájánál fogva lerángatta a villamosról. Az idős utas a földre esett, és súlyos sérüléseket szenvedett.

A támadó a helyszínről elmenekült, de a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk. Végül egy éjszakai ellenőrzés során fogták el a VIII. kerületben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk