KÉK HÍREK
Az ütközés miatt a kisfiú kirepült a személygépkocsiból, és a helyszínen meghalt. A balesetben a másik két gyerek is súlyos sérüléseket szenvedett.
KÉK HÍREK
A másik férfi még időben észrevette a robbanószerkezetet, amelyben bár volt elég robbanóanyag ahhoz, hogy megölje őt, a hozzá rögzített akkumulátorok nem működtek.
KÉK HÍREK
A vádirat szerint a nő többször, indokolatlan mértékben fékezett egy kisteherautó előtt, saját állítása szerint azért, mert az korábban túl lassan haladt előtte.
KÉK HÍREK
Bedrogozva elcsalta a kislányt egy romos épülethez, ahol a ruháján keresztül fogdosni kezdte őt, simogatta és csókolgatta.
KÉK HÍREK
A kamaszlány orrát és száját is befogták, aki így alig kapott levegőt, ráadásul magára hagyták a fagypont körüli hidegben hiányos öltözetben.
KÉK HÍREK
Azt vállalta, hogy - kapcsolatainak felhasználásával - a cégcsoportot segíti állami földterületek használati és tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében - írja az ügyészségi közlemény.
KÉK HÍREK
A nyomozó ügyészség letöltendő börtönre ítélné az exrendőrt, aki tagadja a bűncselekmény elkövetését.
KÉK HÍREK
A 14 éves vádlott a tanárnő arcához közel hajolva levette a maszkját, és többször ráköhögött, azzal fenyegetve, hogy most megfertőzi. Társa eközben trágár szavakkal szidta a tanárnőt, majd az öngyújtója égő lángját a sértett arcához közelítette.
KÉK HÍREK
Az ORFK szóvivője nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, de Gődényt tavaly decemberben éppen rémhírterjesztés gyanúja miatt hallgatták ki.
KÉK HÍREK
A rendőrség szerint a gyanúsított a széles körben terjesztett kijelentéseivel akadályozhatta a járványügyi védekezést.
KÉK HÍREK
A szegedi képviselő több villamosvonal 19 járművének 64 menetét blokkolta, több mint 3500 utas közlekedését akadályozta meg mintegy 108 percre. A buszpótlók forgalomba állítása miatt mintegy 580 ezer forint kára is keletkezett a helyi közlekedési társaságnak.
KÉK HÍREK
Jakub Żulczyk a lengyel törvények értelmében akár börtönbüntetést is kaphat az államfő sértegetéséért.
KÉK HÍREK
Egy másik, 86 éves áldozatától néhány hónap alatt 840 ezer forintot csalt ki a kiskunfélegyházi nő átoklevétel, áldás és szerencse ígéretével.
Népszerű
Ajánljuk