HÍREK
Orbán Viktor „nyergel”: Brüsszelbe készül, ahol ugyanaz lesz a téma, mint amikor „kiküldték kávézni”
Hosszú napra számít a kormányfő, és a jelek szerint kemény csatái is lesznek az európai vezetőkkel, akik nem szeretnének engedni neki.
HÍREK
Veszélyben érzi a keleti nyitás álmát a kormányfő. Szerinte a franciák nem voltak nyitottak az elméletére.
HÍREK
Orbán Viktor szerint „egyfajta zsarolási útmutató” az a cikk, ami a napokban jelent meg az uniós források blokkolásáról a Financial Times című lapban. A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság ideológiai háborút folytat Magyarország ellen.
HÍREK
A Kárpátaljára igényt tartó Toroczkai László kijelentésére utalva azt mondta, nem engedhetik meg, hogy bármelyik oldalról érkező radikális kijelentések megzavarják a kétoldalú kapcsolatokat.
HÍREK
Ide az ukránok minden hivatalos vendégüket elviszik, hogy meglátogassák a háborúban elesett katonák sírját.
HÍREK
A német államminiszter pedig bírálta, hogy csütörtökre „csak azért kellett rendkívüli EU-csúcsot összehívni”, mert „Magyarország blokkolja az ukrajnai segélycsomaggal kapcsolatos megállapodást”.
HÍREK
Új fokozatba kapcsolt az Európai Unió: ott céloznák a magyar gazdaságot, ahol a legjobban fáj. Folytatódik az Orbán-kormány és Brüsszel harca, de a jelek szerint magasabb hőfokon.
HÍREK
A politikus beszédében minden pártot kiosztott és Orbán Viktorról, valamint a gazdaságpolitikáról is elmondta a véleményét.
HÍREK
Az orosz elnök szerint az ukrán katonai hírszerzés tudta, hogy hadifoglyok vannak az Il-76-oson.
HÍREK
Az ukrán emberi jogi biztos kérelmet nyújtott be a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához, hogy kiderítsék, mi az igazság.
HÍREK
Valós lehetőséggé válhat, hogy bevessék a 7. cikkelyt, és megvonják az ország szavazati jogát.
HÍREK
Az ukrán hírszerzés szerint Ukrajna a csere előkészítéséről szóló minden egyezséghez tartotta magát. Az orosz hadifoglyokat időben a megbeszélt cserepontra szállították, ahol biztonságban voltak.
HÍREK
Xavier Bettel azzal a jelenettel élcelődött, amikor a miniszterelnök az uniós csúcson inkább kivonult a teremből, csak hogy ne kelljen Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásairól szavaznia. Máig nem tisztázott, hogy mosdóba vagy kávézni ment-e.
HÍREK
Életveszélyes fenyegetést kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán nyelven küldött üzenet szerint a magyar politikus „robbanásveszélyes üdvözletre” számíthat a január 29-re tervezett ukrajnai látogatásán.
HÍREK
Egymást érik a háborúk, fegyveres konfliktusok, komoly fenyegetések. Mindez azt jelzi, hogy komoly küzdelem zajlik azok között, akik megkérdőjelezik és akik megvédenék az eddigi világrendet - mondja a biztonságpolitikai szakértő.
HÍREK
Arra a kérdésre, hogy Ukrajna megnyerheti-e ezt a háborút, a magyar köztársasági elnök azt mondta: Oroszország nem győzhet.
Népszerű
Ajánljuk