HÍREK
Amikor a hatalom megfélemlít, akkor már a hatalom fél - hangzott el a belügyminisztérium előtti színpadon. Szerintük tanáraik azt mutatták meg, hogy lehet erkölcsös embernek maradni. Ők folytatják, mert nem félnek.
HÍREK
Ég a félelem! - kommentálta az egyik színpadi szónok, miközben a tömeg hangos tapssal fogadta a jelenetet.
HÍREK
Több ezer diák és tanár skandál hangosan a Belügyminisztérium előtt, ahová a Hősök teréről vonultak.
HÍREK
A „kockásinges tanárlázadás” egyik arca azt mondta a miskolci tüntetésen, hogy a kormány szerint az iskolák fő feladata a gyerekmegőrzés.
HÍREK
Több száz fős tömeg gyűlt össze a Damjanich utcai épület előtt, hogy a tanárok fenyegetése és kirúgása ellen tiltakozzanak. Fotósunk képei a demonstrációról.
HÍREK
Az igazgatónak körülbelül öt percébe telt kijutni, mivel a tiltakozók helyet csináltak neki, hogy tolatni tudjon az autójával.
Népszerű
Ajánljuk