HÍREK
Többek között érdemi és nyilvános párbeszédet, kisebb terhelést, felelős oktatási minisztériumot és versenyképes bérezést követelnek.
HÍREK
A hírek közt a cikkben megtaláljátok a fotót, ha esetleg nem sikerült volna befejezni az ismeretlen költő művét.
HÍREK
„Ha el sem hiszed, hogy én és mi vagyunk a jelen és a kibaszott jövő” vagy „A pályaelhagyók száma úgy nő, mint Mészáros Lőrinc vagyona”.
HÍREK
Ha annyian nem is, de több tízezres tömeg hallgatja a beszédeket és a Carson Coma koncertjét például
HÍREK
Zuhanórepülésben van a magyar oktatás Bozai Ákos szerint. „Milyen oktatás az, ahol a kémiát tesitanár tartja?” - kérdezte.
HÍREK
A Belmondo zenekar játszott pár számot a tüntetésen, és az énekesük, Czutor Zoli beszólt két szám között.
HÍREK
Közölte a tömeggel: nemcsak főpolgármesterként van itt, hanem apaként is, megemlítette a fiát és a tanítóként dolgozó feleségét is.
HÍREK
A Kálvin térről a Műegyetem rakpartig tartó vonulás után beszédekkel és koncertekkel folytatódik a megmozdulás.
HÍREK
Amikor a főszerkesztőnek azt mondtam, meg akarom írni ezt a cikket, így reagált: hú, az jó vidám lesz. Nyilván nem lesz az. Mégis így érzem. Íme egy (nem túl) forradalmi hangulatjelentés egy megfásult negyvenestől.
HÍREK
A szervező azt ígéri, ha a miniszterelnök bokros teendői miatt nem tud részt venni a rendezvényen, úgy „ezredmagával” meglátogatja őt a Mindszentyneum megnyitóján.
HÍREK
Csütörtökön élőláncot alkotnak Szegeden, jövő héten pedig csatlakoznak az országos sztrájkhoz.
HÍREK
A kockás inges és fekete ruhás tüntetők két forgalmi sávot foglaltak el. Sokan dudáltak, integettek nekik.
HÍREK
Diákok vagyunk, nem robotok! - írták egy transzparensre. Szerintük a 35 percre rövidülő órák megnehezítik az érettségi felkészülésüket is.
HÍREK
A 2600 tankerületi hivatalnok több jutalmat kapott, mint a 106 ezer iskolai dolgozó összesen. Nekik cafetéria is jár, a tanároknak nem, pedig a szakszervezetek szerint nagyon is megérdemelnék.
HÍREK
Hasonló videó készült szeptember végén is, akkor egy társa segítségére siető nő mellét fogta meg egy egyenruhás. Iránban hetek óta zajlanak tüntetések, mert az erkölcsrendőrök agyonvertek egy 22 éves nőt.
HÍREK
Arról ír, hogy volt tanára privátban is ráírhatott volna a közösségi oldalán, de ott – állítása szerint – politikai véleménykülönbségek miatt már évekkel ezelőtt letiltotta.
Népszerű
Ajánljuk