Több mint 600 tanár azonnal sztrájkolni kezd Szegeden és környékén, ha retorzió éri bármelyiküket
23 iskola összesen 663 szegedi és Szeged környéki tanára írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy sztrájkolni fognak, ha egyiküket kirúgják, vagy más retorzió éri őket azért, mert kiállnak a jobb oktatásért - írta meg a HVG.
A tanárok szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi iskolákban tanítanak. A következő akció helyben az lesz, hogy csütörtökön élőláncot alkotnak Szegeden, jövő héten pedig csatlakoznak az országos sztrájkhoz.
– írják a nyilatkozatban.
Korábban megalakult a Tanárok a Tanárokért szolidaritási csoport. A Telexnek eljuttatott közleményük szerint 300 pedagógus kész azonnali munkabeszüntetésre, ha újabb súlyos retorzió éri az összefogásban részt vevő kollégákat.
A csütörtöki szegedi élőlánc a Dugonics térről indul, főként az aláíró pedagógusok szervezik. A Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja (STEP) és a Veritas Virtus Libertas (VVL) nevű hallgatói közösség által meghirdetett akció Facebook-eseménye szerint azon „körbejár az oktatás szabadságának fáklyája” és a beszédek mellett felolvassák a 663 pedagógus nyilatkozatát.
A megmozduláson felszólal mások mellett a beszédet mond például Szajbély Mihály, az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék alapítója is, aki egyébként Szeged díszpolgára.