FELFEDEZŐ
Egy művész ráeresztett pár algoritmust néhány történelmi személy portréjára - ez lett belőle.
FELFEDEZŐ
Amivel Putyin nem számolt: ennek a háborúnak minden percét és halottját élőben közvetítik a világnak
Az orosz elnök úgy viselkedik, mint annak idején a hódító cárok, csakhogy mindezt a TikTok és a globalizált világgazdaság korában teszi, és ez mindent megváltoztat.
FELFEDEZŐ
Az M6-os autópálya Bóly és a horvát határ közötti szakaszának építését megelőző feltárások során bukkantak rá a történelmi jelentőségű kincsekre Babarcnál.
FELFEDEZŐ
Az amerikai függetlenségi háború idején süllyesztették el Cook legendás hajóját, az Endeavourt, most lehet, hogy megvan.
FELFEDEZŐ
Az idős férfi olyan magas pontszámot ért el az emeltszintű vizsgán, hogy azzal bejuthatott volna az egyetemre is.
FELFEDEZŐ
Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára tervezett kiállítás lenne 2022. legnagyobb szabású történelmi kultúrakciója.
FELFEDEZŐ
Ezeréves történelme van ennek a sapkadísznek. Rómában például a papok különböző színű pompomokat viseltek aszerint, hogy milyen munkát végeztek.
FELFEDEZŐ
1991 karácsonyán levonták a sarló-kalapácsos lobogót a Kreml tornyáról, és Mihail Gorbacsov, aki hat éven át pártfőtitkárként, három éve pedig államfőként próbálta megmenteni a kommunista világbirodalmat, lemondott valamennyi tisztségéről.
FELFEDEZŐ
Megnéztük a „Nagy Katalin – A kezdetek” második évadát, és máris várjuk a harmadikat. Kritika.
FELFEDEZŐ
Kinizsi Pál bármikor megemelt egy malomkövet, győzelmi táncában pedig három török lógott a karjaiban és a fogai között. Még agyvérzése után is harmincezer emberét vitte sikerre.
FELFEDEZŐ
A túra során csak egy kérdésre nem derült fény: ki volt Móri Mihály Sándor, „az Úr legkisebb szolgája Sümegen”?
FELFEDEZŐ
A körömdíszítés történelme ókori arany férfikörmökkel kezdődött, és egy körmét rágó fogorvos indította a világhír felé. Eleinte Hollywoodban csúnya bőrbajokat okozott a rosszul felrakott körömpótlás, Magyarországon pedig Zoltán Erika honosította meg a műkörmöt.
Népszerű
Ajánljuk