Mesés kincsek aranylottak gyertyafényben – 100 éve fedezte fel Howard Carter Tutanhamon fáraó sírját
Ha gondolatolvasó lennék, legjobban talán az izgatna, hogy amikor egy ember szembesül egy óriási felfedezéssel, mi játszódik le az agyában. Szívesen beleláttam volna 1922. november 26-án azoknak a fejébe, akik az egyiptomi Királyok Völgyében kinyitották és egy gyertya fénye mellett Tutanhamon fáraó sírját. Az egyiptomi 18. dinasztia Kr.e. 14.században élt, fiatalon elhunyt rejtélyes életű uralkodójának temetkezési helye ugyanis az egyetlen volt, amely teljes pompájában fennmaradt 3400 éven át, valami csoda folytán elkerülte a kalandorok és sírrablók figyelmét.
„Ahogy a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, a szoba részletei lassan kiemelkedtek a homályból. Furcsa állatok, szobrok és arany – mindenhol az arany csillogása. Ebben a pillanatban – ami a többiek számára bizonyára végtelen hosszúnak tűnt – elállt a szavam a csodálkozástól, és amikor Lord Carnarvon már nem bírta tovább a várakozást, és kérdezősködni kezdett, hogy látok -e odabenn valamit, csak ennyit tudtam mondani: >>Igen, csodálatos dolgokat<<” – írta naplójában Carter, pedig ez még csak a sírkamra előszobája volt.
Ekkor már nyolc éve folyt a kutatás Tutanhamon sírja után. A makacs Carternek szerencséje is volt, mert egy olyan gazdag mecénás, George Herbert de Carnarvon támogatta, akinek volt türelme kivárni a nagy szenzációt és el is kísérte őt az ásatásokhoz. Kiinduló pontját az amerikai Theodore Davis 15 évvel korábbi felfedezései jelentették: a Királyok völgyében olyan tárgyakra talált, amelyeken Tutanhamon neve volt olvasható és rábukkant egy kis méretű, kifosztott sírra is.
A 12 gyermekes festőcsaládba született Howard Carter (1874-1939) a British Museum rajzoló-asszisztenseként került még 1891-be Egyiptomba, ahol Ehnaton fáraó sírja körüli ásatások során a kor legkiválóbb egyiptológusai mellett gyűjtötte tapasztalatait. Gyorsan emelkedett a régészeti ranglétrán, megismerkedett Davisszel is, de amikor az amerikai az első Tutanhamon-leletekről hírt adott, egy ásatási incidens miatt Carter már nem dolgozhatott Egyiptomban. Bár ezt követően a közvélemény és számos archeológus is úgy vélte, hogy a Királyok Völgyében már nincs mit feltárni, Carternek rögeszméjévé vált, hogy Davis nem a fáraó igazi sírját találta meg. Az amatőr régész Lord Carnarvon támogatásával és az egyiptomi hatóságok engedélyével 1914-ben nekiláthatott a II. Ramszesz és VI. Ramszesz sírja közötti terület feltárására. Egy évvel később felszínre került III. Amenhotep, Tutanhamon nagyapjának sírja, de a remélt nagy fogásnak nyoma sem volt. 1921-ben már csak egy éve volt Carternek engedélye lejártáig. Ekkor bontották le a XX. dinasztiabeli munkáskunyhók maradványait, és így került a felszínre 1922. november 4-én az a bizonyos 16 lépcsőfok, a 30 évszázada érintetlen pecséttel lezárt ajtó, majd a hihetetlen kincs. Nem kizárt, hogy a sír fennmaradását éppen annak köszönhette, hogy az alig hét évig uralkodó fáraót nem tartották olyan jelentősnek, hogy a fosztogatók vállalják az ezzel járó kockázatokat.
Carter további tíz évet áldozott az életéből, hogy az összes leletet azonosítsa és leltárba vegye, majd élete végéig kutatási eredményeinek publikálásán dolgozott. A teljes munkafolyamatról ma is részletes képet kaphatunk, hála Harry Burton rendkívül alapos fotós dokumentációjának. Burton az egyiptomi munkások áldozatos munkáját is megörökítette. A vezető régész csupán négy munkafelügyelőnek mond név szerint köszönetet könyveiben, pedig Carter a helyszínen több mint 50 munkást fogadott fel, akikhez még továbbiak, köztük gyerekek is csatlakoztak. E képekből az idén májusban nyílt kiállítás az oxfordi egyetemi könyvtárban, ahol Burton hagyatékát őrzik.
Az évforduló kapcsán más bizonyítékok is felszínre kerültek, amelyek némiképp rombolják Tutanhamon felfedezőjének önmaga által is táplált mítoszát.
Eddig kiadatlan levelek megerősítik azokat a korábbi feltételezéseket, melyek szerint Howard Carter néhány apróságot elcsent a fáraó sírjából. A világhírű angol régész 1934-ben kapott egy levelet Alan Gardinertől, a kor egyik legtekintélyesebb egyiptológusától. A két úriember nem az ókori hieroglifákról, még csak nem is a Királyok Völgyének legújabb ásatásairól értekeztek. Gardiner ugyanis azt rótta fel Carternek, egy szégyentelenül kifosztott lelet-együttest adott át neki a fáraósírban.
Az eddig ismeretlen levelet egy különleges gyűjteményben fedezte fel Bob Brier, a Long Island-i egyetem egyiptológusa. Az amerikai kutató szerint a régész és csapata még a hivatalos felnyitása előtt behatoltak a sírkamrába és ékszereket vettek magukhoz. Ezek között volt egy temetési amulett, amelyet Carter később Gardinernek ajándékozott, aki részt vett a sírkamra feliratainak tanulmányozásában. Csakhogy Gardiner egy szép napon megmutatta az amulettet egy kollégájának, Rex Engelbachnak, a kairói Egyiptomi Múzeum igazgatójának, aki rögtön felismerte, hogy ugyanaz a stílusa és kiképzése, mint a Tutanhamon-gyűjtemény több darabjának. Meg is botránkozott ezen, Gardiner pedig továbbította a felháborodást Carternek. „Mélységesen sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerültem – írta – Természetesen nem mondtam meg Engelbachnak, hogy az ön közvetítésével jutott hozzám az amulett”. Végül azonban Carternek nem lettek kellemetlenségei emiatt az egyiptomi hatóságoknál.
Carter mecénása nem sokáig élvezhette a dicsőséget:
Tutanhamon immár 100 éve tartja izgalomban a történészeket, régészeket és a nagyközönséget is. Számos bizonyíték és feltételezés látott napvilágot családi kapcsolatairól, kora társadalmi és vallási viszonyairól, mindeddig azonban nem sikerült megfejteni korai halálának titkát, többféle betegség, köztük malária és vérszegénység nyomát is felfedezték rajta, de máig nem zárják ki azt sem, hogy meggyilkolták. Ezt a verziót erősítheti meg az a tény is, hogy apja IV. Amenhotep/Ehnaton fáraó vezette be a korábbi többistenhit helyett Aton napisten kultuszát, egyúttal csökkentve a papság szinte korlátlan hatalmát, halála után azonban hamarosan megindult a régi hagyományok visszaállítása. Éppen ezért fiának emlékét is igyekeztek kitörölni. Amikor a Királyok Völgyében jártunk, idegenvezetőnk több sírkamra hieroglifáinál is felhívta figyelmünket látható kivésésekre, bizonyítva, hogy a történelmi „retusálás” nem újkori találmány.
Legújabb korunk bőségesen pótolta az ifjú fáraó életében elmaradt hírnevét. Már az 1920-as években beszüremkedett a divatba, a reklámokba, de az iparművészetbe is az „egyiptomi stílus”, és a mai napig tömegek özönlenek bárhol a világon, ahol Tutanhamon-kiállítást szerveznek. Ezeken rendszerint hiteles másolatokat mutatnak be, hiszen az egyiptomi hatóságok aligha kockáztatnánk a felbecsülhetetlen értékű ókori emlékek utaztatását, és biztosításuk is megfizethetetlen lenne a fogadó országoknak. Az eredetieket 2020 óta az új gizai egyiptomi múzeumban őrzik, e sorok írójának még 2005-ben volt alkalma a régi kairói múzeumban megcsodálni. Magyarországon utoljára 2020 elején volt Tutankhamon-tárlat, amelyen napjaink első számú egyiptológusától, Zahi Havasztól kaptunk ihletett tárlatvezetést.
