OLIMPIA
Molnár Julianna az olimpián hat napon dolgozik majd. Az Ocsanomizu egyetem művészettörténet szakos hallgatója 2017 óta él Japánban.
OLIMPIA
Az amerikai hírügynökség szerint Péni István lehet a legeredményesebb magyar olimpikon, a fiatal sportlövőnek két arany- és egy bronzérmet jósolnak.
OLIMPIA
Nem ez az első hasonló eset: pár napja például a nyitóünnepség zeneszerzője lépett vissza egy korábbi nyilatkozata miatt.
OLIMPIA
Schmid Julia már Tokióban volt, amikor a MOB döntött arról, hogy csak Covid-19 ellen védett sportoló lehet a magyar csapat tagja. A versenye előtt 7 nappal kapta volna meg az oltást.
OLIMPIA
Rhys McClenaghan ír tornász videóban mutatta meg, mennyit bír el a fenntartható módon készült ágya.
OLIMPIA
A díjátadón a sportolók – természetesen maszkban – saját maguk akasztják majd a nyakukba az előzőleg gondosan fertőtlenített érmet, amelyet tálcán nyújtanak át nekik.
OLIMPIA
Ezúttal a brit csapat több tagja került karanténba, a japánok egyre kevésbé gondolják, hogy jó ötlet volt megtartani az ötkarikás játékokat.
OLIMPIA
Keleti Ágnes élete száz éve alatt felejthetetlen versenyeket és történelmet megváltoztató pillanatokat élt át.
OLIMPIA
Schmid Julia már közel két hete kiutazott Tokióba, a kötelező oltás miatt azonban lemondott az indulásról.
OLIMPIA
Valahogy kicselezte az őröket, majd egy közeli város vasútállomására ment, ahonnan egy 170 kilométerre lévő városba utazott, ott pedig nyoma veszett.
OLIMPIA
A fertőzött személy nem versenyző, a játékok szervezésében vett részt, karanténba helyezték.
OLIMPIA
A személyes kontaktusok ily módon történő csökkentésével is gátat akarnak vetni a koronavírus terjedésének.
OLIMPIA
Kifejezetten szép, tágas és precízen kidolgozott a 18 ezer ágyas olimpiai falu, amelyből 229 ágy a magyaroké - mondta a MOB főtitkára. Az első sportolók pénteken költöznek be.
OLIMPIA
A japán fővárosban 40 napra rendkívüli állapotot kellett elrendelni a koronavírus delta variánsa miatt, így a szervezők kénytelenek zárt kapunk mögött megrendezni az eseményt.
OLIMPIA
A veterán vívónő hetedik olimpiájára készül, míg a világ- és Európa-bajnok úszó még sosem volt ott ötkarikás játékok megnyitóján, mert a következő napokon mindig versenye volt.
Népszerű
Ajánljuk