Újabb sportolók kerültek karanténba, veszélyesebb lehet az olimpia, mint hitték
Egyre több a koronavírus-gyanús eset az olimpiai faluban, ezúttal hat brit olimpikont és a stábjuk két másik tagját küldték karanténba, mivel fertőzöttel találkoztak - írja a CNN.
A brit olimpiai szövetség közleménye szerint a sportolók a Japánba tartó gépen kerültek kapcsolatba bizonyítottan fertőzött egyénnel, a gép leszálltát követően azonban mind negatív tesztet produkáltak. A szabályoknak megfelelően viszont mindannyian karanténba kerültek, a brit csapat orvosai felügyelik állapotukat.
Péntek óta közel 15 ezren érkeztek az olimpiai faluba, a pénteki nyitóünnepségig több mint 200 ország delegációja érkezik majd meg. Az első fertőzést múlt pénteken regisztrálták, ám nem derül ki, hogy milyen nemzetiségű az illető, csupán az, hogy nem sportolóról van szó. Vasárnap a dél-afrikai futballcsapat három tagja produkált pozitív tesztet - ők az első igazolt fertőzöttek a sportolók közt -, jelenleg az egész csapat karanténban van. A CNN szerint
A szervezők egyébként igyekeznek mindent megtenni az egészség megóvása érdekében: az olimpiai faluban kötelező a maszk és a távolságtartás, a lakókat pedig naponta tesztelik. Akinél felmerül a fertőzés gyanúja, azt egy külön erre a célra kijelölt izolációs központba viszik a falun kívülre, és nem vehet részt a tornán.
Az egyre több koronagyanús esettel együtt az aggályok is növekednek, a japánok sem biztosak abban, hogy jó ötlet volt-e mégis megtartani az olimpiát:
68 százalékuk kételkedik abban, hogy a szervezők képesek biztonságosan lebonyolítani a rendezvényt - derült ki az Aszahi Sinbun nevű japán napilap megkérdezéséből.