A kajak-kenu szlalom szakágban kvótás Schmid Julia lemondott a tokiói ötkarikás szereplésről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azon döntését követően, miszerint csakis Covid-19 ellen védett sportoló lehet a magyar csapat tagja - írja az MTI.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége július 9-én döntött arról, hogy csakis Covid-19 ellen védett sportoló lehet a magyar csapat tagja a tokiói olimpián. Ezt követően a szlalom kajakban visszaosztott kvótával rendelkező Schmid Julia jelezte, hogy ezen okból lemond az olimpiai indulásról, így a Magyar Olimpiai Bizottság visszavonja nevezését a július 28-án kezdődő versenyre
- jelentette be szombati közleményében a MOB, amely jelezte: a témában további kommentárt nem kíván tenni.
A szlalom szakágban magyarok eddig nem indultak, az osztrákoktól honosított Schmid Juliával szemben az elvárás a tisztes helytállás lett volna. Kiválásával jelenleg 173 fős a magyar csapat a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpián.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook-bejegyzése szerint egyébként Schmid Julia már közel két hete kiutazott az olimpiára.
Schmid a Telex egy korábbi cikkében azt nyilatkozta: "Nagyon büszke vagyok rá, hogy Magyarországot képviselhetem a tokiói olimpián. Örülök annak, hogy a magyar szövetséget támogathatom, hogy több fiatalt nyerjenek meg a szlalom szakágnak, amely talán egyszer olyan erős lesz, mint a sprint szakág."
A kajak-kenu szlalom szakágban kvótás Schmid Julia lemondott a tokiói ötkarikás szereplésről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azon döntését követően, miszerint csakis Covid-19 ellen védett sportoló lehet a magyar csapat tagja - írja az MTI.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége július 9-én döntött arról, hogy csakis Covid-19 ellen védett sportoló lehet a magyar csapat tagja a tokiói olimpián. Ezt követően a szlalom kajakban visszaosztott kvótával rendelkező Schmid Julia jelezte, hogy ezen okból lemond az olimpiai indulásról, így a Magyar Olimpiai Bizottság visszavonja nevezését a július 28-án kezdődő versenyre
- jelentette be szombati közleményében a MOB, amely jelezte: a témában további kommentárt nem kíván tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Muhari Eszter alig egy hónapja szerezte meg a magyar csapat első érmét a párizsi játékokon, de a bronzérme máris elkopott. A tatabányai párbajtőröző a harmadik helyen végzett, azonban a hazai vívószövetség beszámolója szerint a medál váratlanul elkezdett kopni. Az oldal értesülései szerint Muhari nincs egyedül ezzel a problémával, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Gyurta Dániel közvetítésével jelezte, hogy kicserélik a hibás érmet.
Muhari Eszter humorosan reagált a helyzetre:
„Állítólag az arany- és az ezüstérmeknek semmi baja, legközelebb mindenképpen olyat kell nyernem”
A pihenésnek azonban vége, Muhari Eszter visszatér az Egyesült Államokba, ahol egyetemi tanulmányait folytatja. A tervei szerint azonban az első világkupa-versenyen egyéniben és csapatban is indul majd, így a kopott bronzérme csak egy kis kitérő a sportkarrierjében.
Muhari Eszter alig egy hónapja szerezte meg a magyar csapat első érmét a párizsi játékokon, de a bronzérme máris elkopott. A tatabányai párbajtőröző a harmadik helyen végzett, azonban a hazai vívószövetség beszámolója szerint a medál váratlanul elkezdett kopni. Az oldal értesülései szerint Muhari nincs egyedül ezzel a problémával, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Gyurta Dániel közvetítésével jelezte, hogy kicserélik a hibás érmet.
Muhari Eszter humorosan reagált a helyzetre:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfő délután, nem sokkal 16 óra előtt landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a párizsi olimpiáról hazatérő aranygép, a magyar olimpiai küldöttség tagjaival a fedélzetén.
A 180 fős csapatot a Wizz Air egyik legújabb, a sportolók tiszteletére készült egyedi aranyfestéssel díszített repülőgépe hozta haza Párizsból. Rögtön a leszállás után már a magyar zászló is lobogott a pilótafülkéből – írta közleményében a légitársaság.
Az olimpikonokat szállító aranygéppel a Wizz Air utasai is találkozhattak már, hiszen a különleges festésű gép május óta repül Európában és azon túl a légitársaság számos útvonalán. Az olimpia ideje alatt pedig folyamatosan, menetrend szerinti járatokon utazhattak a szurkolók Budapest és Párizs között.
Az arany festés továbbra is marad, hiszen a Wizz Air a Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos partnereként augusztus végétől a magyar paralimpiai csapatot repíti a XVII. Paralimpiai játékokra.
Hétfő délután, nem sokkal 16 óra előtt landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a párizsi olimpiáról hazatérő aranygép, a magyar olimpiai küldöttség tagjaival a fedélzetén.
A 180 fős csapatot a Wizz Air egyik legújabb, a sportolók tiszteletére készült egyedi aranyfestéssel díszített repülőgépe hozta haza Párizsból. Rögtön a leszállás után már a magyar zászló is lobogott a pilótafülkéből – írta közleményében a légitársaság.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfő délután megérkezett az Aranygép, amely a párizsi olimpia lezárultával szállította haza a magyar sportolókat és sportvezetőket. A küldöttség tagjait a Puskás Aréna szoborkertjében rajongók tömegei várták.
a szurkolók legnagyobb örömére Milák Kristóf is fellépett a pódiumra,
aki Párizsból két éremmel – egy arany- és egy ezüstéremmel – tért haza. Az olimpiai bajnok hosszú hallgatás után szólalt meg, pár mondatban összefoglalta gondolatait a pódiumon.
A pódiumról lelépő Milákot nem lehetett külön kérdezni, így be kell érnünk azzal a néhány mondattal, amit a szurkolók előtt mondott.