HÍREK
A „csendes szoba” nevű lelki programot még 2012-ben vezették be az intézetben. A foglalkozásokon egyszerre több mint negyven fiatalkorú vett részt.
HÍREK
A volt politikus szerint több bejelentés is eltűnt a rendszerben. Egyes ügyekben felfüggesztett vezetőket is visszahelyeztek, bár súlyos vádak merültek fel ellenük.
HÍREK
„A hatóságok szerint a politikus videója és a Szőlő utcai eset kapcsán is magas rangú politikus lehet érintett. A holnapi videóban mindent részletesen elmesélek” – tette hozzá Juhász.
HÍREK
A DK vezetője szerint a Parlamentben ugyan „kiugrasztották a nyulat” a botránnyal kapcsolatban. De neki ez nem elég, ő következményeket akar, azt, hogy a gyerekeket kihasználók börtönbe kerüljenek.
HÍREK
Semjén Zsolt hétfőn dühösen vágott vissza a javítóintézeti botrány miatt, perre készülnek a kormánypártiak. Lilu is beszállt: „Ki az a Zsolti bácsi?” – kérdezi, amíg ki nem derül az igazság.
HÍREK
A miniszterelnök-helyettes explicit vád nélkül is magyarázkodott a Házban. Lakner Facebookon azt írta, hogy érvei az LMBTQ-közösséget állítják be bűnbaknak.
HÍREK
Semjén Zsolthoz hasonlóan élesen kikelt amiatt, hogy kormánypárti politikusokat hoztak hírbe a Szőlő utcai javítóintézet növendékeivel és az őket a gyanú szerint futtató igazgatóval.
HÍREK
A Szőlő utcai ügyben azt mondta, egy befolyásos és gazdag ellenzéki család biztatta az állítást tevőt. A hódmezővásárhelyi kapitány halálát érintő vitát undorkeltőnek nevezte, és Márki-Zay Péterhez irányított.
HÍREK
A volt igazgató szerint évekkel ezelőtt is jelentették a visszaéléseket, mégis hallgattak. Most három és fél órán át faggatták a nyomozók.
HÍREK
A modell az Instagramon kérte számon azokat, akik szerinte gyerekeket használnak ki és hallgatnak róla. Szerinte „mocskos kezek” védhetik a gyanúsított igazgatót.
HÍREK
A férfit évekkel ezelőtt már elbocsátották egy gyermekotthonból hasonló vádak miatt, később azonban mégis visszakerült a gyermekvédelem területére. J. karrierje összefonódott a Fidesz-KDNP elmúlt másfél évtizedével.
HÍREK
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját úgy nevezték ki, hogy korábban már gyanúsították szexuális visszaéléssel. A kinevezését intéző volt főosztályvezető azóta is hallgat.
HÍREK
Annak, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálaton nem akadt fenn a Szőlő utcai javítóintézetet 14 éven át vezető igazgató, a szakértő szerint sok oka van. Egy működő gyerekvédelemhez leginkább pénz kellene, de az továbbra sincs.
Népszerű
Ajánljuk