KULT
A népszerű színészt az Együtt kezdtük című film bemutatója kapcsán kérdeztük az apósságról, a fiatal kollégákról, és arról, hogyan viszonyul a népszerűséghez.
KULT
Interjú a Vígszínház egykori színészével, aki többek között azért lett szabadúszó, mert ki akart szakadni a szakma kettéosztottságából. Zenei karrierről, a POKET mozgalomról és a Művészetek Völgyéről is kérdeztük.
KULT
A színész szerint vannak olyan színházak, amikbe öntik a pénzt, pedig annyi néző sincs ott egy héten vagy egy hónapban, mint Pintér Bélánál egy főpróbán.
KULT
Hét hónapja nem bírálja el a minisztérium az általa kiírt felhívás alapján benyújtott támogatási igényeket. A Független Előadó-művészeti Szövetség most #fuggetlenekegyutt néven indított akciót.
KULT
Európa legnagyobb tűzijátékát tervezi megvalósítani a kormány nagyon sok pénzből. Az Átrium szerint ha egy perccel rövidebb lenne, a különbözetből több színházat is meg lehetne menteni.
KULT
Kilenc nap alatt 23 színpadi produkció öt helyszínen - ezt ígéri a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. Egy kis ízelítő a felhozatalból.
KULT
Mi történne, ha fellázadnának és világuralomra törnének azok a férfiak, akikkel nem akarnak szexelni a nők? Ezt a kérdést járja körül okosan és nagyon szórakoztatóan Schwechtje Mihály új darabja az Örkény Színház stúdiószínpadán. Kritika.
KULT
Balsai Móni másfél órára tökéletesen átlényegül a Centrál Színház kis színpadán Shirley Valentine szürke liverpooli háziasszonnyá.
KULT
Marija ugyan azóta elmenekült a városból, de sok haldoklót látott, és hátramaradt nagymamájáról sem tud semmit.
KULT
A robbantás után a színház központi része összeomlott. Az épületben rengeteg civil tartózkodott.
KULT
Egy műholdfelvétel szerint az udvarra óriási betűkkel "Gyerekek" feliratot is rajzoltak, ha esetleg a támadók mégsem tudnák, mit bombáznának. Több száz civilnek adott menedéket az épület.
KULT
Ficzere Béla A pacal ideje című önálló estjéből az is kiderül, mi köze Komár László anyukájának a mákos pacalhoz.
KULT
Jelena Kovalszkaja úgy fogalmazott, nem lehet egy gyilkosnak dolgozni, majd fizetést elfogadni tőle.
KULT
Hosszú betegség után, 80 évesen hunyt el a kaposvári színház egykori legendás rendezője és igazgatója.
Népszerű
Ajánljuk