A NAP SZÉPE
Még sosem volt erre példa, a 20 éves Melisa Raouf maga is azt mondta, hogy ijesztő volt így kifutóra lépnie.
A NAP SZÉPE
Csupor Olívia egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment-szerződéssel lett gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet majd a Miss Balaton 2023-as naptárjának fotózására.
A NAP SZÉPE
A Miss Anglia korábbi döntőse traktort már vezetett édesapja farmján, most a nehéz tehergépjárműre szóló jogosítvány megszerzése a célja.
A NAP SZÉPE
Connie, az Európa-bajnok schnauzer történetéből kiderül: kutyát versenyeztetni drága hobbi, de van, amiért az ebnek és a gazdinak is megéri.
A NAP SZÉPE
Elle Seline azt mondta, inspirálni szeretné a következő generációt, hogy tisztában legyenek azzal, a sminkelés választás kérdése.
A NAP SZÉPE
Többek közt Zimány Linda, Gelencsér Tímea és Iszak Eszti is ott volt az exkluzív bemutatón.
A NAP SZÉPE
A lányok maguk készítették el különleges ruháikat halászhálóból, tojástartóból, focimezből, arcmaszkból vagy éppen szemetes zsákból.
A NAP SZÉPE
Most is olyan jó értelemben vett átlagos hölgyeket keresnek, akik tudatosan élnek, igyekeznek egészségesen táplálkozni, sportolnak, és olyan történetük van, ami mások számára is motivációt jelenthet.
A NAP SZÉPE
Az idei bálra meghívást kaptak a 18 éves balatonfüredi lányok mellett azok is, akik a tavalyi, vírushelyzet miatt elmaradt eseményre lettek volna hivatalosak.
A NAP SZÉPE
Ez volt az első verseny, amin részt vett, és el is nyerte a koronát, mégsem volt felhőtlen az öröme. Azt is elmesélte, miért.
A NAP SZÉPE
A 23 éves nigériai-angol lány szklerózis multiplex-szel küzd, ami sok szenvedéssel jár számára, de nem hagyja, hogy akadályozza a céljai elérésében.
A NAP SZÉPE
Az angol kamaszlányt olyan durván zaklatták a diáktársai, hogy nemcsak az iskolából, az országból is elmenekült. Most a Miss Anglia címért versenyez.
Népszerű
Ajánljuk