SZEMPONT
Szakértők szerint egy egyperces vizsgálattal és három kérdéssel feltárható ez a mentális zavar, az orvosok többsége azonban nem teszi fel ezeket a kérdéseket.
SZEMPONT
Szenegálban a kilátástalanság és a munkanélküliség egyre többeket sarkall arra, hogy akár életük kockáztatásával is útra keljenek Európa felé, ami számukra az Ígéret földjével egyenlő. Helyszíni riport.
SZEMPONT
Az ország egyik legjobb szakközépiskolájában egy diák megkéselt egy fizikatanárnőt, mert hármast adott neki. Azért írom meg a történetemet, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a kollégával, és jelezzem: az eset, bár kirívó, szerintem tökéletesen leképezi a mai magyar közoktatásban uralkodó állapotokat.
SZEMPONT
Miért háborodtak fel a szülők? Talán mert olyan napokat akarnak a gyerekekkel „ledolgoztatni”, amelyek amúgy is a téli szünetre esnek? Vélemény.
SZEMPONT
Idén márciusban, egy játszótéri találkozó alkalmával az apa magával vitte a néhány hónapos gyerekeket, akik nem mellesleg még szoptak, amikor elszakították őket az anyjuktól. A gyermekjóléti központ nem tesz semmit, a bíróságok egymásra mutogatnak.
SZEMPONT
Az óvónők egyre kevésbé bírják a szakemberhiány miatt rájuk szakadó munkamennyiséget, miközben egyre kevesebb fejlesztő munkát tudnak végezni a gyerekekkel.
SZEMPONT
Bármit mondok, teszek, felhasználható ellenem. Ki tudja, tán még le is lótusz-ültethetnek. 2019, Magyarország.
SZEMPONT
Az LMBTQ orvoshallgatók körében jelentősen magasabb a kiégés kockázata és az észlelt stressz szintje is. Az Abcúg riportja.
SZEMPONT
Tíz hónap alatt országos mozgalommá nőtte ki magát az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezés, amely során már 219 hátrányos helyzetű óvoda talált örökbefogadóra.
SZEMPONT
Két, harmincas évei végén járó édesanyával beszélgettünk arról, milyen ma nőként közös családban élni.
SZEMPONT
Az SOS Gyermekfalvak ötrészes videókampányában fiatalok mondják el, hogy kerültek állami gondozásba.
SZEMPONT
Arra is van példa, hogy az idősebb hajléktalanok a kannás borról váltanak át a drogra, mert az olcsóbb. És van, akinek az életében már a dizájnerdrog jelenti a vészkijáratot, hogy megszabaduljon a szenvedéseitől. Az Abcúg riportja.
SZEMPONT
Különböző utak vezették a budapesti vagy környéki erdőkbe azokat a hajléktalan embereket, akik saját maguk építette kunyhóba költöztek életük egy pontján. Most egy interjúkötetében beszélik el élettörténeteiket.
SZEMPONT
A minap az orvosi váróban a mellettem ülő beteg elmesélte, hogy szombaton a sürgősségin kötött ki, éjszakára bent is akarták tartani, de nem engedte. Félt, hogy esetleg elkap ott valamit, így saját felelősségére hazament.
Népszerű
Ajánljuk