9 hónapja nem ölelhette meg kislányait az anyuka, csak egy vasrácson keresztül láthatja őket
A magyar kormány évek óta rendületlenül próbálkozik azzal, hogy szülésre ösztönözze a nőket. Épp ezért rengeteg pénzt költenek családpolitikára, és a házasság, a tradicionális családi értékek, a gyerekvállalás fontosságának hangsúlyozása a mindennapi retorika része. Azt gondolhatnánk, hogy ha a kormánynak ennyire fontos a népességfogyás megállítása, erőfeszítéseket tesz a magyar családok védelmében, hovatovább, kiemelten védi a gyermekek jogait. Hiszen ők jelentik nemzetünk jövőjét, minden akcióterv és családpolitikai csomagnak épp ők a célja, vagyis hogy minél több gyerek szülessen.
Ibolya a NANE néma tanúk megemlékezésén mesélte el történetét. Példaértékű nő, a magyar kormány szemében egészen biztosan az, hiszen ikreket szült. Noha az apával nem volt felhőtlen a kapcsolat, nem akarta, hogy a gyerekeknek nélkülözniük kelljen az édesapjukat, ezért megpróbált összecsiszolódni a férfival, családként élni, együtt nevelni a gyerekeket.
A próbálkozás hiábavalónak bizonyult, végül jobbnak látta, ha elköltözik a lányaival, akiket eszében sem volt elszigetelni apjuktól. Az ikrek rendszeresen találkozhattak a férfival, minőségi időt tölthettek együtt. Igaz, a körülmények nem voltak a legmegfelelőbbek, Ibolya ugyanis az édesanyjához költözött, ahol a férfit nem látták szívesen, de törekedtek arra, hogy ne csorbuljanak az apa szülői jogai.
Idén márciusban, egy játszótéri találkozó alkalmával az apa magával vitte a néhány hónapos gyerekeket, akik nem mellesleg még szoptak, amikor elszakították őket az anyjuktól. Ibolya hat nappal később láthatta őket először, egy vasrácson keresztül. Ez azóta, vagyis már lassan kilenc hónapja sincs másképp.
Az anya immár kilenc hónapja nem ölelhette meg, nem puszilgathatta meg, nem tehette tisztába a lányait.
Ibolya hiába kért segítséget a rendőrségtől, a gyámhivataltól, a gyermekjóléti szolgálattól, és fordult bíróságokhoz. Kilenc hónap alatt nem történt semmi. A gyermekjóléti központ nem tesz semmit, ugyanis szerintük nincs szó veszélyeztetésről, a lakhatási feltételek megfelelőek, az apa igyekszik ellátni a két kisgyereket. Megjegyezték, hogy ebben az életszakaszban azonban az anya jelenléte is döntő fontosságú a megfelelő és kiegyensúlyozott lelki fejlődés során, de nem történt semmi.
A bíróságok egymásra mutogatnak. Nem hogy tárgyalás nem történt, még az sem dőlt el, egyáltalán melyik bíróság az illetékes: Vecsésen vitte el ugyanis az apa a gyerekeket, akiknek az állandó lakcíme Dunakeszi, de már az apával Budapesten élnek. Szóval most ott tart a történet, hogy a Monori és a Dunakeszi Járásbíróság, illetve a Budapest Környéki Törvényszék passzolgatja ide-oda az ügyet, miközben Ibolya továbbra is egy vasrácson keresztül érintkezhet a saját gyerekeivel. Ezt jelenti most a közös szülői felügyelet.
Ibolya esete nem egyedi. Rengeteg olyan történetről olvashatunk, amikor az egyik szülő kvázi elrabolja a gyerekeket, megakadályozva, hogy normális kapcsolatuk legyen a másik szülővel. Ibolya maga is azt mondta, gyermekei apja soha nem kérdőjelezte meg azt, hogy Ibolya jó anya, nem erről szól a fáma, hanem arról, hogy térdre kényszerítse őt, hogy kierőszakolja, az és úgy legyen, amit és ahogy ő akar.
A gyerekek tehát nem mások, mint harci eszközök a kezében, az értük folytatott „csatározásban”. Jelenleg pedig mindezt teljesen legálisan teszi, a hatóságok impotenciája és a rendszer anomáliája teszi mindezt lehetővé.
A rendszer, ami szorgalmazza, hogy szülessen még több gyerek, valójában nem képes megvédeni a már megszületett gyerekeket. Ugyanis korántsem csak arról szól Ibolya és a hozzá hasonló helyzetben lévő szülők története, hogy mennyire igazságtalan, hogy az egyik szülő törvényesen elszakíthatja a másik szülőtől a közös gyerekeket. Nem elsősorban az anya és az apa jogairól van itt szó. Hanem a gyerekek jogairól.
Rengeteg pszichológiai kutatás bizonyította már be, hogy mindaz, ami a gyerekkorban történik, hatással lesz a gyerek egész életére. A szülőkkel való korai kapcsolatnak ugyanis életre szóló szerepe van az életünk során, a fejlődésben lévő gyereknek az apa mellett az anyára is szüksége van.
A személyiség kialakulásában döntő szerepet játszanak a kisgyermekkori történések és élmények, az anya-gyerek kapcsolat minősége, a szülőkhöz való kötődés. Ami minden olyan esetben brutálisan sérül, ha a szülők fegyverként használják a másik ellen a saját gyerekeiket.
Annak, hogy ez a két kislány hosszú hónapokon keresztül nem érintkezhetett az édesanyjával, komoly következményei lesznek életük hátralévő részében. Hatással lesz a viselkedésükre, a baráti és párkapcsolataikra, de jó eséllyel arra is, vállalnak-e majd egyáltalán gyereket, és ha igen, hogyan nevelik majd.
Ezt kellene szem előtt tartania a magyar hatóságoknak, hogy a gyerekek jólléte mindent felül kell, hogy írjon. Hogy a döntések meghozatalánál azt kellene mérlegelni, milyen hatása lesz annak a gyerekre, és egyúttal később az ő családjára.