FELFEDEZŐ
Akad olyan az elítéltek között, aki áldozatai húsát úgy adta el, mintha valamilyen egzotikus állattól származna.
FELFEDEZŐ
A most 70 éves nő olyanokkal akart végezni, akiknek jelentősebb összeggel tartozott. Végül három áldozat közösen buktatta le őt.
FELFEDEZŐ
Az ügyészek szerint a férfi élvezte, hogy úgy tehetett kárt áldozataiban, hogy azt senki nem látta.
FELFEDEZŐ
A hidegvérű gyilkos hat hónap alatt száz fiatal fiúval végzett. Végül csak azért került börtönbe, mert feladta magát.
FELFEDEZŐ
Brutális sorozatelkövetőt lepleztek le a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói. Felderítésük négy súlyos bűntény ügyében folytatott eljárás végére tett pontot.
FELFEDEZŐ
A 77 évesen elhunyt férfit 2010-ben ítélték el, de a legtöbb rémtettét még nem tudták kideríteni.
FELFEDEZŐ
Egyáltalán nem tűnt félelmetesnek a kocsifelhajtón megálló autó sofőrje, aki később 18 órán át tartotta fogva áldozatát.
FELFEDEZŐ
15 embert darabolt fel Új-Mexikóban, de mégis egy állítólag önvédelemből elkövetett New Jersey-i gyilkosság miatt kapták el a 47 éves férfit.
FELFEDEZŐ
30 év után derült ki, hogy ő a felelős az ország legismertebb gyilkosságsorozatáért, 20 évig azonban egy ártatlan férfi ült helyette a börtönben.
FELFEDEZŐ
Amikor a férfi az autó csomagtartójába hajolt, hogy ellenőrizze a csomagokat, a gyanúsított fejbe lőtte, holttestét pedig a közeli Szilas-patakhoz vitte és otthagyta.
FELFEDEZŐ
Női szemszögből mutatja be minden idők egyik legszörnyűbb sorozatgyilkosa történetét az Amazon sorozata.
Népszerű
Ajánljuk