HÍREK
A Fidesz kommunikációs igazgatója négy pontban foglalta össze az utóbbi napok eseményeit. Leszögezte, hogy megvédik Magyarországot minden támadással szemben.
HÍREK
A korábbi vezérkari főnök azt állítja: törvénytelenül távolították el, és most a háborúpárti kormányzati irányt próbálják leplezni a lejáratásával.
HÍREK
A miniszterelnök azt mondja, hogy ennél az ügynél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.
HÍREK
Négy NATO-ülésen vett részt, ezeken pedig „elhallgatta a magyar kormány háborúellenes narratíváját, és részrehajlóan Ukrajna-barát állásponti elemeket hangoztatott. A volt vezérkari főnök felszólalásait a »Slava Ukraina« (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta”
HÍREK
A korábbi vezérkari főnök szerint „lassan sikerül összeveszni minden szövetségesünkkel és szomszéddal, ami a mi biztonságunkat ássa alá”.
HÍREK
A volt vezérkari főnök szerint a kormánypropaganda ismét hazudik és rémhírt kelt. Megerősítette, hogy nem akarnak katonákat küldeni Ukrajnába, és nem törlik el a 13. havi nyugdíjat sem.
HÍREK
A volt vezérkari főnök szerint levelek bizonyítják, hogy a kormánytisztviselőknek „nagyon melegen ajánlott” a részvétel a katonai kiképző programban.
HÍREK
A volt Honvéd Vezérkar főnök bejegyzése végén még hozzátette: „bízom benne, hogy a miniszter úr nemcsak a vizsgálat elrendelését jeleníti meg, hanem a nyilvános bocsánatkérést is, hiszen igazságtalanul próbálta befeketíteni személyemet”.
HÍREK
A volt vezérkari főnök a TISZA Párt ünnepi rendezvényén azt mondta: tudja, hogy folytatni fogják a lejárató kampányt. Szerinte arra is találnak majd szakértőt, aki elmondja, hajbeültetése volt.
HÍREK
A Bors azt állítja, hogy vezérkari főnökként közgyógyellátásból finanszírozott zsírleszíváson esett át. A volt tábornok egy videóban reagált a vádakra.
HÍREK
A vizsgálat eredményéről a Honvédelmi Minisztérium az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát tájékoztatni fogja. A volt vezérkari főnök alig két hónapja csatlakozott a Tisza Párthoz.
HÍREK
A youtuber új videójában nekiment Orbán Viktor gazdasági és külpolitikájának, Ruszin-Szendi Romulusz pálfordulásának és a Curtisszel indított drogellenes felvilágosító kampánynak is.
HÍREK
A Tisza Párthoz igazolt volt vezérkari főnök szerint a cél az volt, hogy méltó körülmények között tudjon lakni, és akár külföldi delegációkat fogadni.
HÍREK
A Tisza párt elnöke szerint az EU-nak is hozzá kell járulnia a határkerítés költségeihez, de ehhez megállapodás kell Brüsszellel. Magyar Péter úgy véli, Orbánék hanyagsága miatt napi 400 millió forintot bukunk.
HÍREK
Az Index korábban azt írta, hogy a volt vezérkari főnök 900 millió forintért építtetett magának egy szolgálati villát. Ruszin-Szendi szerint azonban az ingatlan megvásárlását és kezelését a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye intézte.
HÍREK
A volt vezérkari főnök állítólag többször használta magáncélra a szolgálati helikoptert. Nemcsak a feleségét látogatta azzal, hanem focimeccsekre is járt vele.
HÍREK
A közleményükben azt írják, hogy az egyetem valamennyi dolgozójának kiemelt felelőssége van többek között a honvédség jó hírnevének fenntartásában.
Népszerű
Ajánljuk