FELFEDEZŐ
Egy Caravaggio-festmény dobja meg az árat rendesen. De akad a házban egy szobor is, amit állítólag Michelangelo készített.
FELFEDEZŐ
„Hogy lehet, hogy ezek a számok nem ordítanak jobban?” – kérdezte Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott, aki elárulta, Csenyéte az egyetlen olyan hazai település, ahol több a tizennyolc éven aluli, mint a felnőtt és ahol a falu 72 házából mindössze kettőben van vezetékes víz.
FELFEDEZŐ
Előbb csak eltolták az indulást, majd végül törölték a vasárnap este Budapestre tartó járatot.
FELFEDEZŐ
Demonstrálnak a világítás lekapcsolásával is. Egyik este több vendéglő gyertyával világította meg az asztalokat az energiaárak emelkedése ellen tiltakozva.
FELFEDEZŐ
22 éve jelent meg az ezen a helyszínen forgatott filmje, A Gladiátor, amelyért a színész Oscar-díjat is kapott.
FELFEDEZŐ
A kiruccanás már az indulás előtt rémálommá változott számukra, mert a szállásadó érvénytelenítette a foglalásukat. Le is vonták belőle a tanulságot.
FELFEDEZŐ
Király Kinga Júlia író és kollégái azért utaztak Rómába, hogy többek között egy holokauszt-túlélővel interjúzzanak, de ezt végül a 16 órás késés miatt nem tudták megtenni.
FELFEDEZŐ
A Sixtus-kápolnában tilos fotózni, a színésszel ugyanakkor többen is készítettek közös képet.
FELFEDEZŐ
A múlt héten két mexikói drónja ütközött a pisai ferde toronynak. A testvérpár ellen rendőrök intézkedtek, mert megszegték a toszkán város nevezetes műemléke körüli repülési szabályokat.
FELFEDEZŐ
Ez volt a miniszterelnök első hivatalos útja az április 3-i választás óta, és egyben az első látogatása Ferenc pápánál.
FELFEDEZŐ
A kormányfő már találkozott a katolikus egyházfővel Budapesten, de most először látogatja meg őt a Vatikánban.
FELFEDEZŐ
A világjárvány miatt kimaradt két év, de most a megszokott helyszínen mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével.
FELFEDEZŐ
Az utóbbi két választáson a Fidesz mögött állt az Országos Roma Önkormányzat, amely most az ellenzéki lista támogatásával vetne véget „az elmúlt ezer év legkorruptabb kormányzásának”.
FELFEDEZŐ
A modell hamar beleszokott a roma hagyományokba, és állítólag remekül szaggat nokedlit is.
Népszerű
Ajánljuk