HÍREK
A Rovatból

„Te ki a fasz vagy?” – balhé a Wizz Air római járatánál, miután másnapra halasztották az indulást

Király Kinga Júlia író és kollégái azért utaztak Rómába, hogy többek között egy holokauszt-túlélővel interjúzzanak, de ezt végül a 16 órás késés miatt nem tudták megtenni.


Kedd este helyett szerda délután érkezett meg Rómába az a Budapestről induló repülő, amelyen Király Kinga Júlia író, műfordító és kollégái is utaztak. Azért mentek az olasz fővárosba, hogy a Washingtoni Holokauszt Múzeum felkérésére interjúkat készítsenek többek között a Mussolini-rezsim egy 102 éves szemtanújával, ám ezt végül a kb. 16 órás késés miatt nem tudták megtenni. Az író a 24.hu-nak mesélte el a kálváriájukat.

A Wizz Air római járatának május 24-én este, 20 óra előtt 5 perccel kellett volna felszállnia, ám már délután 5-kor jelezték sms-ben az utasoknak, hogy a gép csak éjjel negyed egykor indul el. Ettől függetlenül arra kérték őket, hogy menjenek ki időben a repülőtérre és csekkoljanak be az eredeti indulás időpontjában. Este fél 8-kor aztán jött az újabb értesítés, hogy a repülő végül csak másnap délelőtt 10:35-kor szállhat fel, ekkor nagy tanácstalanság alakult ki. Király Kinga Júlia elmondása szerint a reptéri dolgozóktól nem sok segítséget kaptak, nekik kellett kideríteni, hogy hol és hogyan szerezzék vissza a csomagjaikat. Miután ez sikerült, hazamentek és szerda reggel visszatértek a repülőtérre, ahol azonban újabb problémával szembesültek.

Amikor megkapták a jegyüket a bejelentkező pultnál, kiderült, hogy az előzőleg megvásárolt ülőhely helyett egy másik szerepelt rajta. Ez pedig gond volt, mivel azért választották direkt a nagyobb lábhelyet biztosító üléseket, mert a munkaeszközeiket csak itt tudták biztonságosan tárolni. Amikor ezt jelezték a reptéri dolgozóknak, átküldték őket egy másik sorba, ahol aztán

egy fiatal férfi azt kérdezte az írónőtől: "Te ki a fasz vagy?" Ezután pedig összetépte Király Kinga Júlia jegyét.

Az író nem hagyta magát, kijelentette, hogy addig nem mozdul onnan, amíg nem adja ki a jegyét. Le is fotózta a fiatalembert, aki addig nem akart neki jegyet adni, amíg ki nem törli a fotót. Viszont meg sem várta, hogy eltűnjön a kép a telefonról, elment dohányozni. A kollégája végül kiadta a jegyet azután, hogy Király Kinga Júlia kitörölte a fotót. Az írónő és kollégái végül szerda délután érkeztek meg Rómába.

A 24.hu megkeresésére a földi kiszolgáló, a Menzies Avation azt közölte, hogy számukra is nehéz helyzet, amikor késések lépnek fel a repülőjáratoknál, hiszen ők nem tehetnek erről, csak tájékoztatni tudják az utasokat. Elismerték, hogy a kommunikáció nem mindig könnyű, sem az utasok, sem az ő alkalmazottjaik számára, hiába esnek át számos képzésen is ezzel kapcsolatban.

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan viselkedett a fiatal férfi Király Kinga Júliával az írónő elmondása szerint, azt írták: "az említett 'f' betűs szó elhangzott, de nem ilyen direkt formában".

Tájékoztatásuk szerint az utas panaszát már szerdán reggel megkapták és ki is vizsgálták a történteket, hamarosan válaszolnak is rá. "Elnézést kérünk a részünkről, nem firtatva, hogy munkatársunk is miket tapasztalt" - fűzték hozzá. Azt is megjegyezték, hogy bár a panaszában az utas azt írta, hogy bocsánatkérés esetén nem vonja be a nyilvánosságot, „megdöbbentő, hogy nem kaptunk esélyt az eset megválaszolására”. Végül azt írták, az alkalmazottak szakmai vezetője is foglalkozott már az esettel, és a "megfelelő javító intézkedéseket" meghozzák.

Király Kinga Júlia viszont azt nyilatkozta, hogy ő még nem is tett panaszt, nem írt levelet a cégnek, így biztosan nem az ő leveléről beszélhetett a földi kiszolgáló.

A Wizz Air azt közölte a lappal, hogy elfogadhatatlan számukra az ilyen viselkedés, így abban az esetben, ha a belső vizsgálat alapján bebizonyosodik, hogy az eset valóban így történt, megteszik a megfelelő lépéseket az érintett kollégával szemben.

A római járat késésével kapcsolatban annyit írtak, hogy technikai probléma volt a budapesti bázisukban.

A Blikk szerdán arról számolt be, hogy a Wizz Air 180 utasa rekedt Rómában kedden éjjel, miután az eredetileg 22:20-kor induló járat végül csak másnap délután tudott Budapestre repülni. Az egyik utas a lapnak azt mondta, először hajnali 2:45-re tolták az indulást, amiről még kaptak értesítést, arról viszont már nem mindenki, amikor kiderült, hogy csak szerdán 13-kor lesz a felszállás. A Wizz Air ez esetben is a budapesti bázisukban történt technikai problémákra hivatkozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:

„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”

A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.

A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.

A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.

A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.

A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.

A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.

Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint önként hagyta ott a kórházat nyílt állkapocstöréssel a beteg, az érintett szerint ez nettó hazugság
A sérült férfi szerint a zárójelentése is bizonyítja, hogy a kórház küldte el. Egy szakértő szerint ha önként megy el, arról papírt kellett volna aláírnia.


„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.

Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.

Másnap reggel azonban orvosi vizit helyett egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza. Ezt követően a férfi Ausztriába utazott, ahol dolgozik. Először a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan azonnal egy másik intézménybe küldték, és állapota súlyossága miatt másnap reggel megműtötték.

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ügyet nem kell túlbonyolítani.

„Egyszerű orvosi döntés volt, ezt nem kell túlbonyolítani, nem kell túlragozni”

– jelentette ki. Hozzátette: „A szájsebész kolléga ellátta, a beteg kapott antibiotikum-profilaxist, és tervezett műtétben operálták volna meg, ami szerintem helyes döntés. A beteg úgy döntött, hogy elmegy a kórházból, és Ausztriában láttatta el magát. Ehhez joga van, a kockázatokkal pedig tisztában volt. Ennyi.”

Az érintett férfi telefonon reagált az államtitkár szavaira.

„Amit Takács Péter mondott, az nettó hazugság. Semmi ilyen nem történt, amit ő állít. Az igaz, hogy a sebeimet tamponálták és összevarrták, illetve egy adag antibiotikumot valóban kaptam. A zárójelentésemen tisztán, világosan ott van, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonomba bocsátottak”

– szögezte le. A férfi december 29-én kelt zárójelentésén valóban az szerepel, hogy „műtétet nem tartottak szükségesnek” és „Otthonába bocsátjuk”.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő szerint ha egy beteg saját akaratából megy el, annak nyoma kell, hogy legyen. „Ha tényleg el akart menni, a beteggel alá kellett volna íratni, hogy saját felelősségére távozik” – magyarázta. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ápolónak nincs joga hazaküldeni a betegeket.

A Csolnoky Ferenc Kórház az ügyben belső vizsgálatot indított, amely kiterjed a betegdokumentáció teljes körű ellenőrzésére és az ellátásban résztvevők meghallgatására is.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: