HÍREK
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész 93 éves korában hunyt el. A magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőri életművével rendelkezik.
HÍREK
A pár egyik ismerőse a Blikknek azt mondta, bár Dobó Kata és Szente Vajk nagyon megszerették egymást, mások voltak az elképzeléseik a jövőt illetően.
HÍREK
Hosszú betegség után, 80 évesen hunyt el a kaposvári színház egykori legendás rendezője és igazgatója.
HÍREK
Diplomafilmje, az Egyszer volt, hol nem volt, egy intézeti kislány és az őt magához vevő idős asszony kapcsolatának története, elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó diák Oscart, fesztiválsikereket aratott Cannes-ban, Nyon-ban, Londonban.
HÍREK
Robert Wilson ráadásul nem jött el Budapestre, csak a társulata adta elő az Oidipuszt a MITEM-en. Azt is írta: a következő hetekben részt vesz a FreeSZFE hallgatóival folytatott beszélgetésben.
HÍREK
Elkészült Az Ostrom, a világ első olyan akció kisfilmje, ahol a Krav-Maga módszerét alkalmazzák. Lakatos Márkkal, a film rendezőjével beszélgettünk.
HÍREK
Arcát vállalva áll az intézmény mellé többek között Enyedi Ildikó, Koltai Róbert és Rudolf Péter is.
HÍREK
Péntek este vált elérhetővé a közönség számára a Hidegvérrel című dal és a videoklip - a vélemények megoszlanak.
HÍREK
Ismert és kevésbé ismert szakemberek sora távozott 2018-ban az animációs filmek világából. Hiányozni fognak!
HÍREK
A Reformáció emlékév tiszteletére Händel örökérvényű remekművéből, a Messiás című oratóriumból rockosított előadás született. A darabról a rendező mesélt.
Népszerű
Ajánljuk