KULT
A Rovatból

Amikor a rock, a komolyzene és a barokk keveredik - interjú Várkonyi Mátyással

A Reformáció emlékév tiszteletére Händel örökérvényű remekművéből, a Messiás című oratóriumból rockosított előadás született. A darabról a rendező mesélt.


Országos turnéra indul Várkonyi Mátyás monumentális rockoratorikus produkciója, a Messiás.ma. A közel száz közreműködő részvételével megvalósuló, szokatlan zenei megoldásokkal és elképesztő látvánnyal operáló produkciót több vidéki nagyvárosban is műsorra tűzik, az eddigi előrejelzések alapján a siker garantált. A crossover jellegű előadásban a rock és a barokk stílus meghökkentő összeolvadásának lehetünk tanúi, ahol a bibliai történetek modern színezetet kapnak. Az előadásról a rendező, az Erkel Ferenc-díjas Várkonyi Mátyás mesélt.

A darabot eredetileg a reformáció 500. évfordulója alkalmából megrendezett emlékév keretében mutatták be még 2017-ben. A közönség mindössze kétszer láthatta: a tatabányai főpróbán és az Müpában tartott előadáson. Milyen volt a fogadtatás?

Mindenki felállva tapsolt és kiabált. Furcsa érzés volt, mert manapság minden annyira sűrű ebben az információval és eseményekkel teli világban, hogy a siker egy hét alatt úgy eltűnik, mintha soha nem is lett volna. Szerencsére felvettük videóra, így bármikor meg tudom hallgatni és meggyőződhetek arról, hogy nem álom volt. Úgy gondolom, kell egy kis idő ahhoz, hogy egy ennyire rendhagyó vállalkozás eljusson az emberekhez. Itt nem elég a PR, hiába nyomjuk ezerrel a produkciót, ez a módszer még mindig kevésbé hatékony, mint a szájhagyomány és az idő. Azért is örülök, hogy a turné későbbre csúszott, mert így az előadás hírének több ideje van eljutni az emberekhez.

1

Óriási vállalkozásnak tűnik, hogy egy ennyire grandiózus, száz fős produkciót országjárásra visznek.

A tavaly áprilisi előadás után már tudtuk, hogy szeretnénk egy turnét, de a szervezési része és az anyagi feltételek megnehezítették ezt. Mostanra sikerült mindent összehozni, jó és fontos helyszínekre megyünk, úgy mint Pécs, Békéscsaba és Nyíregyháza. A társulat alapvetően ugyanaz maradt, de kevésbé lényeges dolgokban lesznek apróbb változások és meglepetések, amik még maibbá teszik az előadást. Az a célunk, hogy a darab a turné után se vesszen el és szeretnénk egy kisebb, redukáltabb változatot is, amivel kisebb helyekre is el tudunk menni.

A Messias.ma-ban két markánsan eltérő zenei stílus fuzionál egymással: a rock és a barokk. Mit szóltak a komolyzene kedvelők a rockosított Händelhez és hogyan viszonyultak a rockszeretők a barokkos hangzáshoz?

A komolyzenei közönség betonból van és közülük csak kevesen vannak azok, akik nyitottak a változásra. Valahogy úgy vannak vele, hogy „ha nagyapámnak is jó volt úgy, akkor mi a fenének változtassunk rajta?” A rockosok kevésbé foglalkoznak ilyen példákkal, bár kivételként ott van a Jézus Krisztus Szupersztár, ám az ő részükről is van egyfajta bezárkózás. A két stílus találkozása mindkét oldalt meglepi kicsit, de az eddigi kritikák alapján sikerült úgy összecsiszolni őket, hogy az eredményt mindannyian elfogadják. A komolyzene-kedvelők örültek, hogy a barokk stílusjegyek nem sérültek, míg a rockerek nem aludtak el (nevet).

A hangszerelésen kívül mi teszi a produkciót modernné?

A szöveg, amit én írtam át magyarra. Az eredeti bibliai szöveg és annak fordításai nagyon régiek, sok szó már nem is él és komoly koncentrációt igényel, hogy megértse az ember. Több bibliai fordítást használtam fel, elsősorban azok közül, melyek maibbak, de ezeken túl is próbáltam minél időszerűbb szóhasználatot beépíteni. Az elképzeléseim szerint úgy fog szólni a mai fülnek, mint amikor Händel annak idején eljátszotta a maga közönségének.

Az előadás a közönség tetszését elnyerte, de mi a helyzet a szakmával?

Azon részük, akik véleményt nyilvánítottak pozitívan álltak hozzá, aki meg rosszat gondoltak, nem mondtak semmit. A rockszakma mindig is idegenkedett a változástól, így volt ez már '80-ban is, amikor az Evitat bemutattuk. Húzták a szájukat, miért kell ezt tenni, mikor úgy jó minden, ahogy van, minek ebből színházat csinálni? Aztán amikor a siker igazolt minket, hirtelen mindenki musicalt akart szerezni és bemutattak egy csomó név nélküli rockoperát. Biztosan van ma is olyan, aki idegenkedve fogadja, de én még nem tapasztaltam ilyet.

2

Valahol olvastam, hogy a darabra ráhúzták a „műfajteremtő” jelzőt. Tényleg az lenne?

Én is hallottam ilyeneket, hogy „kultikus” meg „legenda”, de szerintem ezek csak divatszavak. A műben műfajok keverednek, ami nem mindennapos: a komolyzene meglehetősen kötött mozgásteret ad bizonyos dolgoknak és szigorú szabályrendszerrel dolgozik, ezzel szemben a rockzene pont a szabadságra épít. Mikor a kettő találkozik, előfordulnak ízlésbeli és előadásbeli súrlódások, de az idő igazolta, hogy a két műfaj keverhető. A lényeg, hogy olyan koncert jöjjön létre, amely új minőséget szül és akkor ez a stílus tovább tud élni.

Van olyan jelenet, melynek megvalósítására igazán büszke?

Maga a Szenvedéstörténet, mert ott igazi dráma zajlik, mely igazán hátborzongatóan mutatkozik meg. A színészek, akik mindezt megvalósítják, szintén érzik ezt és az egész jelenet nagyon magas érzelmi hőfokon működik. Ha ez átjön a közönségnek is – márpedig eddig úgy tűnik, átjön – akkor az egész darab értelmet kap és akkor már nem szakmáról, színészetről vagy előadásról beszélhetünk, hanem valami többről.

Ön szerint Händel mit szólna, ha látná a Várkonyi-féle verziót?

Szerintem már szólt, különben nem lenne siker! (nevet) Olvastam az életéről és úgy érzem, olyan fickó lehetett, mint én. Mindig is szeretett volna színházat csinálni, csak a hatalmasok nem engedték neki, ezért kitalálta az oratórium műfaját, ami kevésbé volt bonyolult és technikás, ráadásul nem kellett hozzá annyi pénz sem. Valószínűleg boldog lett volna, ha a darabjaiból operák születnek, szerintem nagyon örülne a Messias.ma-nak.

4

Videó a darabról:

A jövőben tervez még hasonlóan látványos és szokatlan színpadi mash-upokat?

Már meg is kerestek, de ezt még nem tudom előre meghatározni. Az utóbbi időben nem én tervezem a dolgaimat, hanem azok terveznek velem, de ha úgy adódik, állok elébe! Mostanában sokat foglalkozom elektronikus zenével, így lehet, hogy a következő produkcióban ez lesz a domináns irány. Legalább akkor nem kell ötven színpadi zenész, elég lesz csak egy hangszóró, konnektor úgyis mindenhol van! (nevet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Műbalhé, alpáriság, szexizmus és egymásnak beszólogató zsűri – ilyen volt a Megasztár első adása
A TV2 tehetségkutatója idén minden eddiginél jobban a nézők alantas ösztöneit kívánja kiszolgálni, és a legkülönfélébb bántalmazói magatartásokat relativizálja.


Amikor néztem az X-Faktor idei első adását, csodálkoztam, hogy hová tűntek a hülyék, mert alig volt belőlük. De végül meglett a válasz:

idén mind a Megasztárba ment.

Amennyire pozitív csalódás volt az RTL műsora, annyira traumatikus élményt nyújtott a Megasztár.

Volt itt műbalhé, alpáriság, szexizmus, kolléganő lekurvázása, és ez még csak Curtis.

De ne szaladjunk így előre!

Annak idején a Megasztár volt az első modern tehetségkutató műsor a honi médiában. A Ki mit tud?-ok művházszagú vérszegénységén szocializálódott országnak valóságos kulturális sokkot jelentett, és

már akkor is sokat vitatkoztak róla, mennyire korrekt abból műsort csinálni, hogy a világ tele van önképzavaros szerencsétlenekkel, akik épp oly tehetségtelenek, mint amilyen önérzetesek.

Persze nem hibáztatom őket, első kézből tudom, milyen nehéz ez. Én például már főiskolás voltam, és még mindig meg voltam győződve róla, hogy tudok énekelni, mert amikor a bulikon zenéltünk – és itt most a zenélés szót nagyon tág értelemben használom –, és énekeltem, nem vertek meg. Az sosem tűnt fel valahogy, hogy ezeken a bulikon a közönségből úgy kábé senki sem józan.

Szóval a Megasztár megítélése már akkor sem volt egységes, de azért ott ült a zsűriben egy Presser, egy Bakács, egy Pély Barna, még az excentrikus Soma is konzit végzett.

Azóta eltelt több mint húsz év, de a TV2 megragadt a múltban. Míg az X-Faktorban idén az tűnt fel, a megszokotthoz képest mennyire kevés volt a kínos pillanat, a Megasztár úgy döntött gazember, pontosabban trash reality lesz, rosszkedvünk tele pedig le van ejtve. Az agyzsibbasztóan hosszú, reklámok nélkül is két és fél órás adásnak kb. a feléig kellett eljutni, hogy megjöjjön az első (!) értékelhető énekes. És míg 10-15 percet kapott a Tóth Gabinak a 8 általánosa miatt beszóló néni (akit ráadásul a következő adásba is visszahoznak, hogy rúgjanak bele még párat, így áldozva fel a nézettség oltárán), a továbbjutók jelentős része alig kapott egy-két percet.

Már a zsűri összetételéből is látszik, hogy a műsorkészítők a balhéfaktorra mennek rá. Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek zsűrijében is kemény csörtéket vívott Majkával, főállású megsértődő.

Curtis az ügyeletes keménycsávó a bulvármédiában, aki tévesen vagányságnak képzeli a bunkóságot. Nyilván nem én vagyok hívatott megítélni, mennyi szakmai tudása van, mi teszi alkalmassá arra, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, de vannak kételyeim. Legdurvább megnyilvánulásában gyakorlatilag lekurvázta Herceg Erikát. Éppen a Tik-Tok-sztár Ildikó néni bitorolta a színpadot, aki bíztatta a mestereket, hogy kövessék be. Ekkor került sor a következő párbeszédre:

Curtis: Én csak pornósztárokat és prostituáltakat követek.

Erika: Atti, engem is követsz...

Curtis (sokat mondó hangsúllyal): Hát…

Később le is hülyézte – azért legalább bocsánatot kért.

Marics Peti hibátlanul hozza a néha bicskanyitogatóan szemtelen, mégis szerethető ficsúr imidzset, de éppen ezért nehéz komolyan venni a mester szerepében. Legszívesebben leültetnéd egy pohár bor mellé, hogy atyaian eligazítsad kicsit az élet fontos dolgaiban.

Ráadásul amilyen lekezelően bánt Erikával a műsor első harmadában, legszívesebben adtam volna neki egy tockost.

Mindehhez ott van még Herceg Erika, aki az X-Faktorban már megmutatta, hogy képes átmenni anyatigrisbe, ha feldühítik, és most is sikerült többször kiakasztani. Igaz, ő sem megy a szomszédba egy kis passzívagresszióért.

Félreértés ne essék, Erika, Gabi és Peti zenei munkásságával nincs bajom, még ha nem is feltétlenül az én stílusom, amit képviselnek. Curtis is biztos nagyon jó rapper, vele más problémáim vannak. De ebben a műsorban az eddig látottak alapján a szakmaiság teljesen zárójelbe került.

Tóth Gabi egyébként abszolút hazaért, hiszen a Megasztárban indult a karrierje, és innen nézve sokkal inkább helyén van itt, mint anno az X-Faktorban, ahol éveken keresztül váltották egymást az ex-megasztárosok a zsűriben, hogy aztán a sokadik évadban Csobot Adél majd Tóth Andi személyében végre saját nevelésű sztár is kerüljön a zsűribe. Persze a Megasztár is a konkurenciától merít, hiszen Tóth Gabi mellett Herceg Erika és Curtis is az RTL-en veszítette el a zsűriszűzességét.

Történt némi változás a műsorvezetői posztokon, és ez sem a minőségjavítás jegyeit hordozza. Félreértés ne essék, Ördög Nórával nincs különösebb bajom, profi tévés, hozza, amit kell. De Tillát lecserélni Szépréthy Rolandra az körülbelül olyan, mint Ronaldót leküldeni a pályáról Dzsudzsák kedvéért. Értem én, hogy figyelemfelkeltő, és vannak rajongói, de egészen más ligában játszik. (Nem mellesleg a két műsorvezető szintén megfordult korábban az X-Faktorban.)

A cringe-faktort erősítették az olyan beszólások is, mint amikor egy nagyon rossz, gyorsan eltanácsolt versenyzőről Marics Peti megjegyezte:

„De az X-Faktorban elmenne a döntőig.”

Finoman szólva nem elegáns így beszólni a konkurens műsornak.

A jobb pillanatok közé tartozott, amikor Peti és Erika egymást szívatva csak azért juttattak tovább versenyzőket, hogy a másik nyakába varrják őket. Eleinte szórakoztató volt, de aztán sikerült valahogy ezt is véres drámázásba átvinni.

Kérdéseket vet fel a plus size-os öltáncos is, aki Marilyn Monroe dalára vonaglott először Marics Petin és Curtisen. Marics hiába fejezte ki folyamatosan, hogy rosszul érzi magát a szituációban, a rámenős hölgy számára a "nem" nem azt jelenti, hogy "nem", mert neki a műsorkészítők megígérték, hogy Peti „bevállalja”.

Ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az anyuka története, aki látássérült, beteg lányával érkezett. Az ilyen műsorok kimondatlan szabály, hogy a nehézsorsú versenyzők életében csak akkor vájkálnak, ha a sztori vége happy end, vagyis a szerencsétlen jelentkező énekel egy nagyot, és meg sem áll a döntőig. Itt nagyon hamar kiderült, hogy az amúgy valóban minden tiszteletet megérdemlő anyuka énekelni nem tud.

Az egész arra volt jó, hogy láthassuk Tóth Gabit, „a zembert”, aki beszállt duettezni, és összeölelgette a beteg kislányt.

Hogy pozitívumot is mondjak, azt el kell ismerni, hogy ez a zsűri sokkal jobban működik a tavalyinál. A Rúzsa Magdi által vezetett csapat tagjai között jóformán semmi kémia nem volt. Az biztos, hogy az idei mesterek legalább kiváltanak valamit a nézőből, még ha nem is feltétlenül örömöt és tiszteletet.

Szórakoztató színt vitt a műsorba Szarka László "Bikicsunáj", aki a Megasztár 5. évadában az Alphaville Big In Japan című slágerét fordította hunglisra, és ezzel bevonult a magyar mémtörténelembe. Ezúttal a Flames of Love című dalt énekelte el úgy, hogy angolul azóta sem tanult meg. Azt kell mondjam, ezen az estén nem ő volt a legvitathatóbb továbbjutó.

A műsor végére maradt még egy meglepő fordulat: jött Krasznai Tünde, aki még 2013-ban Geszti Péter mentoráltjaként harmadik lett az X-Faktorban, de szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is, emlékezetes pillanat volt, amikor a dzsungel közepén Fördős Zével ült egy kádban. Már akkoriban is sokat lehetett hallani zűrös (többek között úgymond "felnőttfilmes") múltjáról, és állítólag utána sem volt könnyű élete.

Az sosem volt kérdés, hogy Tünde jól énekel, így nem meglepő, hogy tovább jutott. Az már megkérdőjelezhető, hogy Tóth Gabi, aki majd elolvadt az empátiától és a szeretettől, Tünde távozása után a mestereknek – és a több ezer tévénézőnek – azért elmondta az összes sötét foltot Tünde múltjából, mert hát mi van, ha valaki nem tudja, és elfelejt csámcsogni.

Összességében a Megasztárban történt személyi változásoktól a műsor érdekesebb lett, de nem a minőség irányába léptek el, hanem az alantas ösztönök kiszolgálása felé.

Az első adásban a bántalmazás számos változatát láthattuk relativizálva, vagy egyenesen viccesnek beállítva, és ezért az sem kárpótol, hogy akadt néhány tehetség is a jelentkezők közül.

Abban reménykedem, hogy a válogatók után, amikor élesbe fordul a verseny, a negatív sallangok lenyesődnek. Bár a mesterek akkor is ugyanazok lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Elmaradnak a Budaörsi Latinovits Színház előadásai Koós Boglárka halála miatt
A színház 27 éves művésznője vasárnap hunyt el. Az előadásokat érintő további változásokról a későbbiekben értesítik a nézőket.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, 27 éves korában elhunyt Koós Boglára, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum most közölte: a váratlan tragédia miatt komoly lépésre szánták el magukat.

„Ezekben a pillanatokban gördülne fel a függöny 2025/26-os évadunkban első alkalommal, de a ma estére és a következő napokra tervezett előadásaink elmaradnak”

– írják Facebook-oldalukon.

Hozzáteszik: „Fájdalmunk és megrendültségünk elmondhatatlan.” Tájékoztatásul azt is közlik, hogy a színház műsorát érintő változásokról nézőinket a szokásos csatornákon hamarosan értesítik. Emellett a színház profilképét is az elhunyt művész fekete-fehér képére cserélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Összesen hat díjat nyert a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje
A film a legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díj mellett öt független zsűri díját is elnyerte. Az Arany Oroszlánt Jim Jarmusch nyerte a Father Mother Sister Brother című filmjével.


A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.

A szombat esti zárógálán Luna Wedler Enyedi Ildikónak is megköszönte a díjat, hozzátéve, hogy nagy megtiszteltetés volt vele dolgozni.

"Hihetetlen nő vagy, inspirálsz engem nőként és rendezőként is"

- fogalmazott.

A film a díj mellett öt független zsűri díját is elnyert. A FIPRESCI, az INTERFILM, a diákzsűri díját, az Edipo fenntarthatósági díjat és a Green Drop-díjat is. A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI azzel indokolta a díjat:

„A film megrendítően tárja fel az egyetemes kapcsolatokat és a kimondatlan határokat, amelyek az életformákat összekötik. Merész történetmesélésével, árnyalt alakításaival és merész rendezésével mélyen megérintett minket. A filmművészet hatalmas teljesítménye, amely átlépi a nyelvi és kulturális határokat.”

A Nemzeti Filmintézet (NFI) szombat esti közleményében azt írták, Luna Wedler 1999-ben született Zürichben, majd az Amatőr tinik című filmben debütált 2015-ben. 2018-ban a zürichi filmszínésziskolában szerzett diplomát és ugyanabban az évben a Berlinálén elnyerte a European Shooting Star-díjat. A Netflix 2020-as Biohackerek című sorozatának főszerepével tett szert népszerűségre. Enyedi Ildikóval immár másodszor dolgozott együtt, hisz korábban már játszott A feleségem története című alkotásban is.

Enyedi megjegyezte, alkotása lírai, de ha a nézők ráéreznek a humorára, akkor megértik a film legmélyét.

"A humor fontos: egy nevetés tulajdonképpen olyan pillanat, amikor az ember nem aprólékos logikával, hanem hirtelen megért valamit. Rácsodálkozik az újra és meglepőre, abban öröme telik, és ennek az örömének hangot ad önkéntelenül. A nevetés a megértés pillanata. A társas kommunikáció közel hozza egymáshoz az embereket, ha együtt tudnak nevetni valamin"

- fejtette ki a rendezőnő.

A díjazottak listája:

Arany Oroszlán: Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

A zsűri nagydíja: Kaouther Ben Hania: The Voice of Hind Rajab

Ezüst Oroszlán a legjobb rendezőnek: Benny Safdie (The Smashing Machine)

A zsűri különdíja: Gianfranco Rossi: Below the Clouds

Legjobb forgatókönyv: Valérie Donzelli és Gilles Marchand (À pied d’œuvre)

Volpi kupa a legjobb színésznőnek: Xin Zhilei (The Sun Rises on Us All)

Volpi kupa a legjobb színésznek: Toni Servillo (La Grazia)

Marcello Mastroianni-Díj a legjobb fiatal színésznek: Luna Wedler (Csendes barát)

Armani Beauty Közönségdíj: Maryam Touzani: Calle Malaga

Luigi De Laurentis Díj a legjobb elsőfilmnek: Nastia Korkia: Short Summer

Horizontok-szekció:

Legjobb film: David Pablos: En el camino

Legjobb rendezés: Anuparna Roy: Songs of Forgotten Trees


Link másolása
KÖVESS MINKET: