HÍREK
Az Országgyűlés elnöke egyetért az alacsony fizetésük miatt sztrájkoló pedagógusok követeléseivel.
HÍREK
Egy pedagógus beszámolója szerint azt mondták nekik, a sztrájkot úgy kell megszervezniük, hogy senki ne vegyen észre belőle semmit.
HÍREK
Folyamatosan érkeztek a fiatalok a Kossuth térre, ahol az országos pedagógussztrájkban részt vevő oktatóik mellett demonstráltak.
HÍREK
Van olyan intézmény, ahol már a szülők is kifejezték szolidaritásukat, és nem vitték be az iskolába a gyerekeiket.
HÍREK
A párt politikusai szerint Márki-Zay Péter kormánya visszaadja majd a tanároknak a jogaikat és a megbecsülést.
HÍREK
Negyvennyolcan együtt Budaörsön, és magányos hősként, egyedül Budapesten. Pedagógusok vallanak, miért választották a polgári engedetlenséget.
HÍREK
A köznevelés digitalizációját célzó projekt részeként programozható robotokat, programozható mikroáramköröket és drónokat is kapnak majd a programban részt vevő köznevelési intézmények.
HÍREK
A Szent László Gimnázium 12 tanára mindent kockára tett, amikor hétfőn nem vette fel a tanítást. Azt mondják, ez egy maroknyi ember üzenete, hogy a hatalom visszaél a helyzetével. Úgy tűnik, mások is követik őket.
HÍREK
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez folyamatosan érkeznek hírek a hétfői munkabeszüntetés miatti túlkapásokról.
HÍREK
Mi az oka, hogy a közoktatás évtizedek óta csak vergődik, és az orvosolandó problémák nem kisebbek, hanem jóval nagyobbak lettek? Új sorozatot indítunk, és megpróbálunk a dolgok mélyére ásni.
HÍREK
A kormány felszólította a hétfői munkabeszüntetést nagy erőkkel szervező szakszervezeteket, hogy „tanúsítsanak jogkövető magatartást”, és halasszák el sztrájkot.
HÍREK
A pedagógus szakszervezetek szerint például több jelzés is érkezett hozzájuk, hogy egyes iskolában oltatlanul is taníthatnak, ha már beadták a kérelmüket, de vannak olyan intézmények is, ahova nem engedik be őket.
Népszerű
Ajánljuk