„A félelem nem mozgathatja tovább ezt a rendszert” – pedagógusok, akik kockáztatják az egzisztenciájukat
A polgári engedetlenség egyik hozadéka az is, hogy az eddig csak név nélkül nyilatkozó pedagógusok most vállalják nevüket is. Simkó Edit egymaga vállalta a polgári engedetlenséget a budapesti általános iskolában. Arról is beszéltünk, miért egyedül, és miért nem tudhatjuk az iskola nevét.
– Hogy jött az ötlet, hogy akár egyedül is, de megcsinálja?
– A Szent Lászlósok adták a példát, kedden a Kölcseysek is belefogtak, és az én ingerküszöböm is átzúdult a kormány összes intézkedése miatt. Nemcsak, mint pedagógus, hanem mint állampolgár is tiltakozom, hogy az alapjogaimat nyirbálják.
– Mi az oka, hogy az iskola nevét nem tudhatjuk?
– Az én igazgatóm egy jó igazgató, szakmai szempontból is nagyra tartja a munkámat. Az volt a nyomatékos kérés felém, a tankerület részéről is, hogy rendben van, tudomásul veszik, de nem mondhatom meg az iskola nevét, továbbá az iskolában nem jelenhet meg újságíró. A gyermekeink védelmében, amivel egyetértek, mert a mi intézményünk különleges. Minden gyerekünk papíros (valamilyen sajátos, speciális nevelési igénye van), de mennek tőlünk gimnáziumba is és technikumba is. A rendszer hibájából sok ilyen gyerek kiesik a normál iskolákból, ők ide kerülnek és el tudjuk őket juttatni a sikeres továbbtanulásig.
– Miért csak egyedül folytatja ezt az akciót?
– Mert az én ingerküszöbömet vitte át.
Simkó Edit– Magányosan, milyen lelki környezetben kell végigvinni a mai napot? Milyen visszajelzéseket kap?
– Annyifélét kapok, amennyiféle ember van körülöttem. De jól érzem magam. Mi egy aránylag kis tanári vagyunk, nem túl sok emberrel, barátként tekintünk egymásra.
– Mi lehet az oka annak, hogy a tankerület részéről sem a tegnapelőtti, sem a tegnapi eseteket eddig nem érte semmiféle retorzió?
– Talán az, hogy be kellene látni, hogy jogosan követeljük azt, amit követelünk, tehát, hogy az alapjogainkat adják vissza. Az, ahogy eljutottunk a figyelmeztető sztrájkig, az EMMI nem egyenes, halogató taktikája és az azt követő kommunikáció alapján várható volt, hogy valami retorzió következik. Ez következett be, amikor az alapjogainktól fosztottak meg bennünket.
Igenis egy csomó helyen, nagyon sok iskolában összevont osztályok vannak, nincsen szaktanár, tehát nem lehet a szakórát megtartani, tehát saját maga nem tartja be azt a minimális követelményt, amit most a sztrájk megtartása kapcsán elvárna.
– Mi történik majd március tizenhatodikán?
– Szerintem még nagyobb mértékű sztrájk lesz. És nagyon bízom benne, hogy még több szülő mellénk fog állni, hogy a társadalomnak azok a rétegei is meglátják majd mi történik, akik nem közvetlenül érintettek az oktatásban, mert belátják majd, hogy az alapvető jogaink rendeleti kormányzással történő megnyirbálásáról is szó van már.
Budaörsön, az Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanári karának döntő többsége vett részt a tiltakozó akcióban. Közülük három pedagógussal, Pelényi Ritával, Szép Adriennel és Tollner Józseffel beszélgettem.
Tollner József:
–A hétvégén megtudtuk, hogy megszületett a kormányrendelet, a belső csatornáinkon kellő mértékben felháborodtunk. Ekkor még nem tudtuk, hogyan tovább. Akkor hívott engem Tóth Viktor a Szent László Gimnáziumból, hogy ők mit terveznek. Ezután hétfőn kiálltam az egyébként már rendesen felháborodott kollégák elé a tanáriban és az volt a javaslatom, hogy folytassuk mi is, amit ők elkezdtek.
– Most hogy néz ki az iskola?
Szép Adrienn:
– Minden kolléga itt van, az, akik nem vesznek részt az akciónkban, azok tartják az órájukat, a diákok felügyelettel az osztálytermekben, vagy folyosókon, vagy az aulában tartózkodnak. A kollégák velük együtt beszélgetnek, együtt élünk meg minden percet.
– Milyen visszajelzéseket kapnak?
Pelényi Rita:
– A szülők visszajelzéséről tudok beszélni. Reggel kikerült a facebookra, hogy ez történik. A kommentek egyértelműen pozitívak. Büszkék ránk a volt diákjaink, büszkék ránk a szülők, valaki odaírta, hogy várta már, volt, aki pogácsát, süteményt hozott. Ez ad erőt nekünk most, legfőképpen az, hogy azt írják, hogy velünk vannak.
– Mi lehet az oka, hogy eddig elmaradt a retorzió a tankerület részéről?
Tollner József:
– Én is így tudom, hogy egyelőre nem jött semmi.
Azt gondolom, hogy a mi negyvennyolcas létszámunk elképzelhető, hogy valami reakciót vált ki majd onnan.
– Milyen reakciókra számítanak?
Szép Adrienn:
– Nem gondolkodunk azon előre, hogy ezért, a tulajdonképpen jogellenes magatartásért milyen büntetés várható, mert az a legfontosabb, hogy ez történik. Hogy ebben a helyzetben benne vagyunk. Az alapvető cél a figyelemfelhívás. Tudatában vagyunk annak, hogy ennek a fajta cselekedetnek lehet következménye, amit természetesen vállalunk.
Eddig is mindenki becsülettel és tisztességgel végezte a munkáját, és ami itt ma történik, az azért van, hogy ezt ezentúl is méltósággal tehesse. Hogy azt az alapvető feladatot elláthassa, amiről szól az oktatás.
– Hogyan ítélik meg a szakszervezetek tevékenységét? Szükség lenne-e radikálisabb fellépésre?
Tollner József:
– A polgári engedetlenség az egy törvényen kívül álló eszköz. A szakszervezetek ezt természetesen nem támogathatják. Az iskolában működik szakszervezet, jóval kisebb létszámú, mint ahányan részt vesznek a mai akcióban. Viszont annak örülök, hogy most nem a szakszervezetek közötti rivalizálásról van szó, hanem együtt vannak folyamatosan a tárgyalások során. Legalább ezt elértük.
– Mi volt tegnap este, amikor a családjuknak mindezt elmondták?
Pelényi Rita:
– Amikor a családommal megosztottam, hogy ezt fogom csinálni, rendkívül büszkék voltak rám. A gyermekeim is, meg a férjem is. Várják, mi történik ma, milyen képek kerülnek ki, mit fognak hallani. Büszkék arra, hogy ebben az iskolában dolgozom. Az egyik gyerekem is ide járt, ő is örül nagyon.
Ő is nagyon drukkol nekünk, annak ellenére, hogy egyáltalán nem baloldali beállítottságú, de azt gondolja, hogy ez egy olyan ügy, ami felülemelkedik mindezen.
Tollner József:
– Felnőtt fiaim és a feleségem is nagyon büszke rám. Párom is pedagógus, jelen állás szerint az iskolájukban dolgozó kollégák a jövő héten vesznek részt polgári engedetlenségben.
Szép Adrienn:
– A környezetemben tisztelik és becsülik, hogy véleményt formálok, és hitelesen képviselem azt, amit emberi értéknek és minőségnek tartok. Ezt a diákság is egyértelműen jelzi, nap, mint nap.
Ami az utóbbi időben háttérbe szorult, vagy nem is játszik szerepet az oktatásban.
– Mit várnak, mi történik majd?
Pelényi Rita:
– Optimisták vagyunk. Reménykedünk, hogy ez gördül tovább, hogy egyre több iskola csatlakozik. Abban bízunk, hogy ez egy öngerjesztő folyamat, hogy ahogy egyre többen vesznek rész, még többen bátorodnak fel és csatlakoznak majd. Azt gondoljuk, ha ez már két hétig így tudna folytatódni, akkor elérnénk valamit. Morálisan mindenképp.
