A Kossuth téren tiltakozott a sztrájkjog csorbítása ellen a Párbeszéd
A Párbeszéd vezető politikusai a kormány sztrájkrendelete ellen demonstráltak a Kossuth téren. A vészhelyzeti felhatalmazással meghozott rendelkezés szerint a pedagógusoknak a sztrájk idején is meg kell tartani az órák felét, érettségire készülők esetén száz százalékát, továbbá a gyermekek felügyeletét osztályonként kell megoldani.
Szabó Rebeka képviselőjelölt, Zugló alpolgármestere azt mondta, hogy szolidaritást vállalnak azokkal, akik a legutóbbi pedagógussztrájkban részt vettek, akik nem mertek részt venni, illetve azokkal is, akik az elmúlt időszakban polgári engedetlenség keretében az állásukat kockáztatták.
Jámbor András, aki Budapest 6. számú választókerületében indul az ellenzék képviselőjelöltjeként az áprilisi parlamenti választáson azt mondta, a kormány nem tesz semmit az ágazat érdekében, hiába kéri azt több mint 20 ezer pedagógus, miközben a járványhelyzetre hivatkozva csorbítja a sztrájkjogot ugyanúgy, ahogy megtette korábban a légiutas-kísérők esetében is.
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, a
Hozzátette azt is: elkötelezettek abban, hogy Márki-Zay Péter kormánya visszaadja a tanároknak a jogaikat és a megbecsülést. Emelni fogják a béreiket, visszaadják a szakmai szabadságukat és csökkentik a terheiket.
Azt kérték a szülőktől, hogy a március 16-án kezdődő sztrájkkal vállaljanak szolidaritást úgy is, hogy gyermekeiket nem küldik iskolába.