KÖZÖSSÉG
„Kiállok a tanárok mellett, akiknek 2022-ben harcolniuk kell azért, hogy sztrájkolhassanak.” „Szolidarítunk minden sztrájk előtt álló tanárral. Ha egyetértesz, játszd el, tedd fel!” – üzenik egyre többen a közösségi médiában.
KÖZÖSSÉG
Az eddigi adatok szerint az összehangolt megmozduláshoz református, ferences, piarista és más katolikus intézmények csatlakoztak, amelyek között van fővárosi és vidéki is.
KÖZÖSSÉG
Egyre több fővárosi és vidéki intézményben tiltakoznak a sztrájkhoz való jog ellehetetlenítése miatt.
KÖZÖSSÉG
A céljuk továbbra is a jelentős béremeléssel és a munkaterhek csökkentésével a tragikus mértéket öltött szakemberhiány enyhítése.
KÖZÖSSÉG
Vinnai Győző, a Fidesz országgyűlési képviselője adta át a balsai óvoda felújított tornaszobáját.
KÖZÖSSÉG
Miskolcon Csöbör Katalin, Szentendrén Vitályos Eszter adta át személyesen az uniós alapból vásárolt eszközöket.
KÖZÖSSÉG
A hallgatók szerint egyre nehezebb választ találni azokra a kérdésekre, hogy milyen közoktatás vár rájuk, milyen világba csöppennek majd tanárként, és hogy egyáltalán szeretnének-e tanárként elhelyezkedni.
KÖZÖSSÉG
A szakszervezetek azt kérik a szülőktől, készüljenek arra, hogy a sztrájk idején nem küldik a gyerekeket az iskolákba.
KÖZÖSSÉG
Úgy vélik, hogy bár a polgári engedetlenséggel az állásukkal is játszanak, de már nincs veszteni valójuk.
KÖZÖSSÉG
A PSZ szerint szembemegy az Alaptörvénnyel a kormány rendelete a pedagógusok munkabeszüntetéséről.
KÖZÖSSÉG
A rendszerváltás igazi kegyelmi pillanat volt, amikor hosszú időre eldőlt a közoktatás sorsa. Hát, eldőlt.
KÖZÖSSÉG
A veszélyhelyzet miatt bármikor jöhetnek újabb rendeletek, most a pedagógusok munkabeszüntetésének feltételeiről hoztak egyet.
KÖZÖSSÉG
Továbbra is vita van arról, hogy mik a sztrájk idején elégséges szolgáltatások, és nincs egyetértés abban sem, hogy mikor kezdhették volna meg a munkabeszüntetést a pedagógusok.
KÖZÖSSÉG
Az Fővárosi Ítélőtábla indoklásában idézett paragrafus szerint pedagógusok esetében „csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja”.
KÖZÖSSÉG
A PDSZ országos választmányának tagja azt mondja, a sztrájk alatt gyermekfelügyeletet sem biztosítanának mindenhol.
KÖZÖSSÉG
A minisztérium arra is kérte a Fővárosi Ítélőtáblát, hogy a szakszervezeteket „szíveskedjen” eltiltani az olyan jövőbeli sztrájkoktól, amelyeket jogerős bírósági határozat hiányában tartanának meg.
Népszerű
Ajánljuk