FELFEDEZŐ
A Rovatból

Volt tanára szerint Putyin 11 éves korától egyáltalán nem élt társasági életet

Akkor jött rá, hogy valamit kezdenie kell az életével, onnantól csak erre fókuszált.
Címkép: MTI/Kreml - szmo.hu
2022. március 09.



Vera Gurevics, Vlagyimir Putyin egykori tanára még egy 2000-ben megjelent könyvben adott interjút, amiben az orosz elnök fiatalkoráról beszélt - írja a Mirror.

A könyvből kiderült, hogy a munkásosztálybeli családba született Putyin 11 éves korában döntötte el, hogy szeretne nagyobb dolgokat elérni az életben. Gurevics ezt látta rajta, és elmesélte, hogy a többi diák összejárt táncórákra és szocializálódni, de a fiatal Putyin csak dzsúdózni járt heti négyszer. A könyvben egyébként maga Putyin is megszólalt, elmondta, hogy

"akkortájt kezdtem el sportolni, és komoly célokat tűztem ki magam elé, eg idő után már minden nap edzeni jártam. Nem volt másra időm."

Gurevics egyébként azt is elmesélte, hogy nagyon közel állt az elnökhöz, olyan volt neki, mint a második anyja, még ünnepi időszakokban is beszélgettek. Szerinte egyébként jó ember Putyin, de sosem bocsát meg olyanoknak, akik elárulják őt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Nagy teniszrajongó, matematikából is szerzett diplomát és több nyelven beszél – 10 érdekesség XIV. Leó pápáról
Robert Francis Prevost az első észak-amerikai származású és első Ágoston-rendi pápa. Ferenc pápa társadalmi üzeneteit is továbbviszi majd.


Május 8-án fehér füst jelezte, hogy a konklávé döntött: a katolikus egyház új pápát választott. Robert Francis Prevost amerikai bíboros lett a világ katolikusainak új vezetője, aki a XIV. Leó nevet vette fel. A bejelentést Dominique Mamberti bíboros tette meg a Szent Péter-bazilika erkélyéről: „Habemus Papam!” – hangzott el. Ezután Prevost is megjelent az erkélyen, ahol latinul mondta el „Urbi et Orbi” áldását, és békét, valamint egységet sürgetett első megszólalásában.

Íme, tíz érdekesség az új katolikus egyházfőről:

1. Az új pápa Chicagóban született, de a Vatikánban az amerikai bíborosok közül őt tartották a „legkevésbé amerikainak”. Két évtizeden át szolgált Peruban, előbb misszionáriusként, majd érsekként. Folyékonyan beszél spanyolul és olaszul is.

2. Ő az első Ágoston-rendi pápa, és már első felszólalásában Szent Ágostont idézte: „Veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”.

3. Már nagyon fiatalon vezetői pozíciókba nevezték ki, például volt korábban egy pápai bizottság elnöke is.

4. Misszionáriusnak tartja magát, korábban úgy nyilatkozott, hogy a Peruban töltött idő formálta őt leginkább életében. Egyházi pályafutásának több mint felét misszionáriusként töltötte a dél-amerikai országban.

5. Az Egyesült Államok és Peru kettős állampolgára: 2015 augusztusában kapta meg a perui állampolgárságot.

6. A XIV. Leó név a szegények iránti elkötelezettséget tükrözi, ugyanis XIII. Leó pápa sokszor kiállt a szegényekért.

7. Matematikából szerzett diplomát, ezt követően szerezte meg a teológiai diplomát.

8. Nagy teniszrajongó, de amatőr játékosnak tartja magát. Emellett szabadidejében szeret olvasni, sétálni és új helyekre utazni.

9. A CNN vatikáni tudósítója szerint az elhunyt Ferenc pápa tisztelte és nagyra tartotta őt.

10. Az új pápa hasonló álláspontot képvisel elődjével, az egyház irányvonalával és a befogadóbb egyház létrehozásával kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Egy nap alatt kétszer is a halál kapujában volt, haldoklás közben mindkétszer pontosan ugyanazt élte át
A barátja újraélesztette, de a szeme végig nyitva maradt. A floridai nő állítása szerint nem álmodott, hanem valami egészen mást élt át.


Egy nap alatt kétszer is meghalt Lisa Small még 2008-ban, írja a LADbible. A floridai Belleview-ben élő 24 éves nő akkoriban drog- és alkoholfüggőséggel küzdött, és az első rosszulléte kokainhasználat után érte. Eszméletét vesztette, nem lélegzett, a barátja pedig azonnal megkezdte az újraélesztést. Bár Lisa ekkor már nem lélegzett, a szeme mégis végig nyitva maradt.

Később magához tért, de aznap este ismét összeesett, ám ezúttal orvosi segítséget is kért. Az orvosok megállapították, hogy kétszer is légzésleállása volt, ami rendkívül veszélyes állapot: a beteg nem lélegzik, de a szíve még ver. Ha ilyenkor nem történik gyors beavatkozás, az agy maradandó károsodást szenvedhet, vagy akár a szív is leállhat.

A szakemberek szerint légzésleállást többféle ok is kiválthat. Előfordulhat, hogy az agy légzésért felelős része túlságosan lelassul – ez gyakori opioid-túladagolásnál –, de az is megtörténhet, hogy az idegek, izmok vagy maga a mellkas nem képes biztosítani a légzéshez szükséges mozgást.

Lisa túlélte mindkét rosszullétet, és azt mondja: közben olyan élményben volt része, amit sosem felejt el.

„Szó szerint abbahagytam a légzést. Összeestem. Nem lélegeztem” – mesélte.

„Egyszer csak egy hatalmas, nyitott mezőn voltam. Volt mellettem egy fa, és ott állt egy férfi fehér ruhában. Nagyon messze, kilométerekre, emberek tömegét láttam. Nem tudtam kivenni az arcukat, de éreztem, hogy ismerem őket. Egyfajta csodás érzés volt ez. Egyszerűen nem tudom elmagyarázni.”

„Olyan volt, mintha a boldogság ezerszeresét éreztem volna” tette hozzá.

A legmeglepőbb az volt számára, hogy néhány órával később, másodjára is pontosan ugyanoda került vissza:

„Ugyanaz a fa, ugyanaz a férfi, ugyanazok az emberek a távolban, ugyanaz az érzés” – folytatta a történetet. „A barátom azt mondta, a szemem végig nyitva volt«, szóval egyértelműen nem álmodtam.”

A történtek után Lisa még hosszú évekig küzdött a függőséggel. Elmondása szerint nagyjából 15 millió forintnak megfelelő dollárt költött drogokra, mire 2018-ban sikerült végleg leszoknia.

„Miután józan lettem, az életem nem csak 180, hanem teljes 360 fokos fordulatot vett” – fogalmazott. „Minden megváltozott. Teljesen minden. Ahova tartottam, az a teljes pusztulás volt. A függőség egy kétségbeesésből álló gödör – egy démon, ami magához láncol. Erősebbnek kell lenni nála.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Visszatér a Tévétorna - már az is megvan, hogy ki vezeti
Szívós Zoltán vezetésével indul újra a mozogni vágyók kedvence május 6-án a Duna csatornán, a Családi kör részeként.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 03.



Csilláron hintázó párok, futkározó családok a nappaliban és az ikonikus főcímdal – sokakban elevenen él még a Tévétorna emléke. A 70-es és 80-as évek népszerű műsora most új formában tér vissza a képernyőre, írja a Blikk.

A közmédia május 6-án, a magyar sport napján indítja el újra a műsort. Az Idősebbek is elkezdhetik című torna a Duna csatorna délutáni magazinműsora, a Családi kör részeként lesz látható hétköznaponként.

A gyakorlatokat Szívós Zoltán testnevelő-edző vezeti, aki otthoni környezetben, a háztartásban megtalálható eszközökkel végezhető mozdulatokat mutat be. A műsor célja az egészség megőrzése és javítása, mindennapi praktikák segítségével.

Szívós több mint tíz éve képezi magát, gerinc- és korrektívtrénerként, valamint stretchingoktatóként is dolgozik. Emellett a prevenciós, rehabilitációs és teljesítményfokozó kiegészítő kezelések területén is tapasztalatot szerzett.

A tornában két ismert színművész is közreműködik: Póka Éva színművész-rendező és Petridisz Hrisztosz színész-szinkronszínész segíti a gyakorlatok bemutatását. A műsorban többek között arra is választ kapnak a nézők, hogyan lehet óvatosan helyrehozni egy-egy rossz mozdulatot, milyen pozitív hatásai lehetnek a táncnak, és hogy miként lehet egy egyszerű konyharuhával enyhíteni a hátfájást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ingyen hamburgert osztogattak az ország egyik legnépszerűbb burgerezőjében – képeken a hatalmas sor
A világ egyik legismertebb youtubere, MrBeast elhozta a magyaroknak az ingyen burgert. A Szeretlek Magyarország fotósa Budapesten örökítette meg a várakozókat.


Rendkívüli akciót hirdetett meg az ország egyik legsikeresebb burgerezőlánca, a Simon's Burger:

az alapítók országszerte több ezer sajtburgert osztottak szét ingyen kedd délután a burgerező franchise-üzleteiben.

Az esemény reklámkampánya sem volt akármilyen: április 19-én a Simon's Burger egy posztban jelentette be, hogy amennyiben bejegyzésüket lájkolja a világ legtöbb követőjével rendelkező youtuber-üzletembere, MrBeast (eredeti nevén Jimmy Donaldson), akkor jár az ingyenburger. A követők persze szakmányban jelölték a poszt alatt az infulenszert, aki – hogy-hogy nem – bedobta azt a bizonyos lájkot.

Így kedd délután a túlnyomó többségben fiatalokból álló közönség tömött sorokban várta, hogy ingyen ételhez jussanak. A Szeretlek Magyarország fotósa szerint csak az Arany János utcai helyszínen 20-30 méteres volt a sor. De ingyen burgerezhettek a szemfülesek Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Nyíregyházán is.

A Szeretlek Magyarország képei a budapesti helyszínekről (a képre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: