HÍREK
A bíboros arról beszélt, hogy talán megérzik majd a pápaválasztó bíborosok a Szentlélek működését a döntés közben.
HÍREK
Csütörtökre vagy péntekre már lehet pápa - mondja a szakértő, aki szerint könnyen születhet meglepetés. A 133 bíboros nagyon sok szempontot mérlegel, amikor a kétezer éves egyház jövőjéről dönt. Erdő Péter esélyeiről is beszélgettünk.
HÍREK
Május 7-én megkezdődik a konklávé, ahol 133 bíboros dönt titkos szavazással arról, ki legyen a katolikus egyház következő vezetője. Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, ki lehet a befutó és miért. A válasz meglepően határozott volt.
HÍREK
A bíborosok latinul esküsznek, jegyzetelnek, és titkos szavazással döntenek az új egyházfőről. A füst színe árulja el, van-e már utódja Ferenc pápának.
HÍREK
Emmanuel Macron állítólag nyomást gyakorolt az öt francia bíborosra, hogy befolyásolják a konklávét. Ugyanakkor Erdő Pétert nevezték meg, aki erről a bíborosoknak beszámolt a Vatikánban. Erdő cáfolta mindezt.
HÍREK
Most épp pápai babérokra tör. A Truth Socialon osztotta meg magáról a fotót, ahogy egyházi díszben feszít. Februárban királyi koronával a fején szerkesztett magáról egy képet, amely egy általa készített Time magazin címlapjára került.
HÍREK
Május 7-én indul a konklávé, ahol 135 bíboros dönt az új egyházfőről. Már most lázban ég a világ, hiszen komoly nevek kerültek a kalapba – van köztük afrikai és ázsiai jelölt is!
HÍREK
A kéményt kizárólag a pápaválasztások alatt szokták használni. A szavazás során fekete füsttel a sikertelen, fehér füsttel a sikeres szavazás eredményét jelzik a hívek és a nyilvánosság felé.
HÍREK
Újabb bíborosról derült ki, hogy hirtelen megváltozott a születési dátuma. Ezzel még éppen ott lehet a konklávén, és meg is választhatják egyházfőnek.
HÍREK
Május 7-én délután fél ötkor rázárják a bíborosokra a Sixtus-kápolna ajtaját, ekkor kezdődök a konklávé.
HÍREK
Giovanni Angelo Becciu azt mondja, tiszteletben tartja Ferenc pápa korábbi döntését, és visszalép. A vádak szerint Becciu vezetése alatt a szentté avatási kongregáció legalább 300 millió eurós kárt okozott a Szentszéknek.
HÍREK
Megkezdődött a Sixtus-kápolna híres kályhájának ellenőrzése is, a következő napokban a kápolna tetején is elhelyezik a hosszabbított kéménycsövet, amely jól látható lesz a Szent Péter térről.
HÍREK
A magyar bíboros neve egyre gyakrabban bukkan fel a pápautódlással kapcsolatos találgatásokban. Egy olasz lap már azt is tudni véli, milyen néven ülhetne Szent Péter trónjára.
HÍREK
Némi humorral ezt válaszolta a vallástudós arra a kérdésre, Amerika megpróbálja-e befolyásolni a pápaválasztást. Máté-Tóth András szerint olyasvalakit választhatnak Ferenc pápa utódjának, aki folytatja az általa kijelölt utat.
HÍREK
A világhírű jós azt látja, természetfeletti jelenségek mellett szokatlan időjárás jön Rómában. Az ok: a világ hatalmas spirituális forradalom küszöbén áll.
HÍREK
Már javában elkezdődött a találgatás, hogy vajon ki lesz majd az új pápa. A pápaválasztás öt legesélyesebbje között emlegetik Erdő Péter magyar bíborost is.
Népszerű
Ajánljuk