SZEMPONT
Ha megszűnik az áramellátás, leolvadás indulhat, ha pedig kigyulladnak a fűtőrudakat hűtő tározók, szintén radioaktív sugárzás kerülhet a levegőbe.
SZEMPONT
Ha minden igaz, az oroszok a tűzszünet ellenére továbbra is lövik a várost, ezért nem tudják kiüriteni.
SZEMPONT
Nyikita Demenkov éppen arról beszélt a videóban, hogyan segítenek társaival a bajba jutottakon, amikor a feje felett elhúzott egy rakéta, és kénytelen volt fedezékbe rohanni.
SZEMPONT
Putyinék lelőtték a nyugati oldalakat Oroszországban, így csak korlátozottan tudnak tájékozódni.
SZEMPONT
Korábban már, a háború kirobbanásakor az Uralkali minden jelét leszedték az autóikról. A pilóta, Mazelpin apja egyébként az Uralkali tulajdonosa.
SZEMPONT
Magyarország fogadta eddig a második legtöbb ukránt a háború kitörése óta. Már több mint 145 ezren érkeztek hozzánk a szomszédos országból.
SZEMPONT
Antony Blinken úgy véli, egyáltalán nem vehető készpénznek az ukránok veresége, hiszen már most sem úgy alakul a háború, ahogy azt Putyin eltervezhette.
SZEMPONT
53 százalék gondolja úgy, hogy a magyar kormány Oroszország érdekeit szolgálja elsősorban. Egy évvel korábban még csak a válaszadók negyede gondolta így. Még a háború kirobbanása előtt készítették a felmérést.
SZEMPONT
A dokumentumot 32-en írták alá, köztük az első számú orosz férfi sakkozó, a tavaly világbajnoki döntőt vívott Jan Nyepomnyascsij és a gyorssakk női világbajnoka, Alekszandra Kosztyenyuk.
SZEMPONT
Az ukrán elnök biztos benne, hogy nyerni fognak az oroszok elleni háborúban, az pedig szerinte az egész demokratikus világ győzelme lesz.
SZEMPONT
Oroszország washingtoni nagykövete elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja, hogy Lindsey Graham merényletet szorgalmazott az orosz elnök ellen a Twitteren.
SZEMPONT
Különleges módon készül az animációs tévésorozat, így a legaktuálisabb eseményekre is tudnak reagálni.
Népszerű
Ajánljuk