Ukrajnának abszolút van esélye megnyerni a háborút az amerikai külügyminiszter szerint
Meg van győződve arról, hogy Ukrajna nyerhet Oroszország ellen a háborúban - mondta az Egyesült Államok külügyminisztere a BBC-nek.
Antony Blinken azt mondta, ő se tudja, meddig tarthatnak a két ország közötti harcok, de szerinte simán előfordulhat, hogy Ukrajna jön ki belőlük győztesen. Szerinte már most sem úgy alakul a háború, ahogy azt Vlagyimir Putyin eltervezhette, ami a keményen ellenálló ukrán erőknek és népnek köszönhető.
- fogalmazott.
Kijelentette, hogy a nemzetközi közösség elkötelezte magát amellett, hogy mindent megtesz Ukrajna megsegítése érdekében, és "kínzó nyomást" gyakorol Oroszországra, hogy véget vessenek ennek a "választási háborúnak, amit Putyin indított".
Az amerikai külügyminiszter ugyanakkor aggódik amiatt, hogy a háború eszkalálódni fog, és esetleg átterjedhet más európai országokra is, mert az még a jelenlegi helyzetnél is súlyosabb lehet. Figyelmeztetett arra, hogy az orosz erők már így is egyre brutálisabb módszereket alkalmaznak a civilek ellen, emiatt pedig rengetegen szenvednek.
- mondta.
Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok tenne-e valamit annak érdekében, hogy Moszkva vezetését lecseréljék és ezzel véget érhessen a háború, Blinken kijelentette, hogy az amerikai kormány nem törekszik erre, ez nem rajtuk fog múlni.