KÉK HÍREK
A 62 éves férfi holttestét egy moszkvai toronyház mellett találták meg. Az egyik legnagyobb orosz olajcég alelnöke volt, halálának körülményei több forrás szerint is gyanúsak.
KÉK HÍREK
A magyar kormány most nem vétózott, de más ügyekben továbbra is blokkol. Az orosz gáz és olaj kivezetését Szlovákiával együtt ellenzi.
KÉK HÍREK
Az amerikai elnök szerint orosz kollégájának a saját hazájával kapcsolatban kellene segítenie, nem Irán ügyében,
KÉK HÍREK
A kormányfő visszaszólt azoknak, akik nyílt levélben fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával. Azt mondja, ezek az emberek veszélybe sodorják hazánk érdekeit.
KÉK HÍREK
Egy friss kutatás szerint Putyin iránti bizalom is hatalmasat ugrott a kormánypártiaknál. Közben a magyarok többsége továbbra sem szimpatizál se vele, se Oroszországgal.
KÉK HÍREK
A férfi már évek óta Magyarországon élt családjával mikor elfogták, mert a magyar elhárítás szerint exdiplomataként illegális hírszerző tevékenységet folytatott.
KÉK HÍREK
Az orosz elnök a szentpétervári gazdasági fórumon beszélt az ukrajnai háborúról, ahol többek között azt is kijelentette, hogy az oroszok és az ukránok szerinte egy nép.
KÉK HÍREK
Az orosz külügy szerint a csapások megsértik a nemzetközi jogot, és nukleáris katasztrófát kockáztatnak. Részletes, kozmetikázatlan jelentést várnak a nukleáris károkról és a fenyegetett ellenőrökről.
KÉK HÍREK
Szergej Rjabkov szerint a NATO terjeszkedése az ukrajnai háború egyik fő oka. Az oroszok most már nemcsak Ukrajnát, hanem a balti államokat is feltételként emlegetik.
KÉK HÍREK
A munkacsoportok már készítik elő a következő bizottsági ülést. A tárgyalások több ágazatra is kiterjednek, például az energiaiparra és a kultúrára.
KÉK HÍREK
A támadás során titokban becsempészett drónokat és álca-faházakat használtak, a művelet előkészítése másfél évig tartott. Az ukrán hadműveletet maga Zelenszkij felügyelte.
KÉK HÍREK
Oroszország csak hétfőre ígéri a tűzszüneti javaslatát, pedig Ukrajna már korábban kérte azt. Közben Törökország szerint fordulóponthoz érkezhet a háború.
KÉK HÍREK
A két állam rendszeresen akadályozza az Oroszország elleni szankciókat. Friedrich Merz szerint, nem engedhetik meg, hogy egy kis kisebbség döntse el az egész Európai Unió irányvonalát.
KÉK HÍREK
„Biztos, hogy ezért fejek hullanak majd az orosz hadseregben” – fogalmazott Kis-Benedek József nyugalmazott ezredes, katonai szakértő.
KÉK HÍREK
„Mindig is nagyon jó kapcsolatban voltam az orosz Vlagyimir Putyinnal, de valami történt vele” - fogalmazott az amerikai elnök.
KÉK HÍREK
A pokoli támadásban 12 ember halt meg, köztük három gyerek is. Az ukrán elnök Amerika segítségét kérte, miközben ezerfős fogolycserét is lebonyolítanak a felek.
KÉK HÍREK
Szeptember 1-től nem engedélyezik azokat a tartalmakat, amelyek a gyermekvállalás nehézségeit vagy a gyermektelenség előnyeit mutatják be.
Népszerű
Ajánljuk