HÍREK
Az egykori demokrata külügyminiszter szerint Trump az Orbán Viktorral készült kép megosztása után mutatta meg, milyen ember is ő valójában, és hogy egyetlen elképzelése a „békéről”, hogy mindent megadjon Putyinnak.
HÍREK
A svédek biztosan bojkottálni fogják a budapesti miniszteri üléseket az EU Tanácsában, de többen is erre készülnek.
HÍREK
Orbán Viktor meglátogatta korábban Vlagyimir Putyin orosz elnököt, de nem sokkal később már Donald Trump amerikai exelnök vendége volt.
HÍREK
Orbán többször hangsúlyozta, hogy a soros EU-elnökség legfontosabb feladata a béke megteremtése lesz Oroszország és Ukrajna között.
HÍREK
A nyíltan Trump pártján álló magyar miniszterelnök széles mosollyal üdvözölte az amerikai elnököt.
HÍREK
Schiffer szerint a jogállamiság védelme ott kezdődik, hogy tiszteljük a közös intézményeinket, függetlenül attól, hogy azt éppen ki testesíti meg. Erre érkezett Pottyondy válasza.
HÍREK
Az Európai Tanács első budapesti ülésére kedden alig jöttek miniszterek az unióból. A volt luxemburgi külügyminiszter szerint viszont nem fognak tudni keresztbetenni Orbánnak.
HÍREK
Herbert Kickl eddigi politikai pályafutása megkérdőjelezhető kijelentései mellett egy titkosszolgálati botrány miatt is emlékezetes. Az akció szakértők szerint egy Moszkva által irányított művelet része volt.
HÍREK
A nemzetközi jogászt szerint Orbán Viktor kockáztat, de pörög a neve, és ezen nyerhet is. A Patrióták Európáért nevű frakció összehozásával sikert ért el, viszont ebben Le Penék belépése után csak másodhegedűs lehet.
HÍREK
A magyar miniszterelnök jelezte szándékát, de a parlament elnöksége visszautasította a kérést. Meg is indokolták.
HÍREK
A humorista keményen fogalmazott a magyar miniszterelnökről, miután a kormányfő békemisszióra indult.
HÍREK
A Kijevben egy gyerekkórházat ért orosz rakétatámadás után egy osztrák liberális EP-képviselő is beszólt a magyar miniszterelnöknek. Egy bohóc vagy! - üzente neki.
HÍREK
A cseh Eskü és Motorosok nevű alakulat listavezetője, Filip Turek nem tartja magát neonácinak, de a rendőrség már nyomoz ellene.
HÍREK
Zelenszkij ukrán elnök is megszólalt Orbán moszkvai látogatásával kapcsolatban, szerinte nincs joga bármit is tenni Ukrajna vagy Európa nevében az érintettek megkérdezése nélkül.
HÍREK
Sokan úgy vélik, hogy Orbán Viktor átlépte az uniós elnöki hatáskörét a békemisszióval, amire nem kapott felhatalmazást. Nincs mandátuma arra, hogy az EU nevében kapcsolatba lépjen Oroszországgal - mondják.
HÍREK
Gál Kinga fideszes képviselő bejelentette, hogy ő lett az új frakció első alelnöke. Azt is megírta, hogy mi a célja a jelenleg 84 mandátummal rendelkező szélsőjobboldali pártszövetséggel.
HÍREK
A politikai elemző szerint a magyar miiszterelnököt érő támadások most inkább erősítik őt, miközben az európai riválisok nem tudnak mit kezdeni vele.
Népszerű
Ajánljuk