KÉK HÍREK
Az apáknak és a nagyszülőknek is lesz lehetőségük a gyerekgondozással kapcsolatos időszakot beszámítani szolgálati időként.
KÉK HÍREK
Egy szakértő szerint mindez a feketemunka irányába terelheti a nyugdíjasok foglalkoztatását.
KÉK HÍREK
Az emelés vonatkozik a korhatár előtti ellátásra, a rokkantsági ellátásra, a baleseti járadékra és más juttatásokra is. Változik az időskorúak járadéka is.
KÉK HÍREK
Az öregségi nyugdíj mellett más támogatásokat is érintene, és az emelés mértékét is megszabnák.
KÉK HÍREK
Sokszor eljátszik az ember azzal a gondolattal, hogy mit üzenne a fiatalkori önmagának, ha lehetne. Ezekből gyüjtöttünk össze párat.
KÉK HÍREK
A legtöbben 100 és 200 ezer forintból élnek. A felső határ nem ismert, de lehet tudni közel egymilliós nyugdíjról is.
KÉK HÍREK
'Én még csak a 62. évemben vagyok, de nagyon sok ez már. Az ember 3-4 óra alatt úgy el tud fáradni, hogy szinte hihetetlen.' – Megrendítő írás a kitolt nyugdíjkorhatár veszteseiről.
KÉK HÍREK
A nyugdíját mindenki megkapná, de a gyerekek számától függően bónuszt is fizetne az állam.
KÉK HÍREK
A kormány azon is dolgozik, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak a nyugdíjasok.
KÉK HÍREK
Mária például örülne, ha még 50 ezer forintot kereshetne 54 ezres nyugdíja mellé, mert így ki tudná fizetni télen a fűtést.
KÉK HÍREK
Hosszú évek után először fognak nyugdíjprémiumot fizetni, de az infláció miatti korrekció is dobhat még az összegen.
KÉK HÍREK
Szeretnél a jövőbe látni? Most itt a lehetőség! Csak válaszolj néhány kérdésre, és megtudhatod, milyen élet vár rád 40 év múlva.
Népszerű
Ajánljuk