A Rovatból

Sok nyugdíjas nyomorog, mások viszont több mint félmilliót kapnak havonta – itt a friss statisztika

A legtöbben 100 és 200 ezer forintból élnek. A felső határ nem ismert, de lehet tudni közel egymilliós nyugdíjról is.


Több százezer magyar nyugdíjas nyomorog, de közel ezren több mint félmilliót kapnak havonta. A Pénzcentrum a Magyar Államkincstár adatai alapján azt írja, 591 063 nyugdíjas kap 50 001 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjellátást, 1 172 413 nyugdíjas pedig 100 000 és 200 000 forint közötti összeget. Összesen 213 734 nyugdíjasnak jár 200 ezer forintnál nagyobb nyugdíj.

200 és 300 ezer forint közötti összeget 187 694-en kapnak, 300 és 400 ezer forint közöttit 22 720-an, 400 és félmillió közöttit 2705-en. Az 500 ezer forintos határt átlépők már tényleg elég kevesen vannak: 600 ezerig terjedő nyugdíjat 469-en, 600 és 700 ezer közöttit 119-en, végül 700 és 800 ezer forint közöttit 27-en kapnak.

A MÁK adatvédelmi okokra hivatkozva nem árulta el a portálnak, hogy mekkora a legmagasabb öregségi nyugdíjösszeg Magyarországon, ugyanakkor a cikkben utalnak rá, hogy a 24.hu tavaly nyáron azt írta, 2017-ben hat ember már egymillió forint feletti összeget kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: már mást állít a kisbaba megölésével gyanúsított anya
Korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség sajtótájékoztatóján viszont kiderült, hogy nekik mást mondott, amikor bejelentette a baba eltűnését.


Mint azt mi is megírtuk: holtan találtak egy kéthónapos csecsemőt augusztus 20-án Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. A csecsemő halálát idegenkezűség okozta, de halál pontos okát még vizsgálják.

Az első információk szerint a baba édesanyját, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott.

A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A tájékoztatás szerint az anya a rendőröknek azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

A kisbaba holttestét 15 óra 32 perckor találták meg a földesút mellett.

A rendőrség azt közölte: a baba megölésével az anyát gyanúsítják. A nőt csütörtökön őrizetbe vettek, és kezdeményezték az ügyészségen a letartóztatását.

Korábban a helyiek közül is néhányan azt állították, hogy látták aznap az anyát, aki lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

Viktória a történtek után összeomlott, a családja viszont hisz neki, és kiáll mellette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos tömegszerencsétlenség: két fiatal szörnyethalt, sokan megsérültek, mikor egy autó kisbusszal ütközött
Megrázó felvételek készültek a Nyírmihálydi közelében történt tragikus baleset helyszínén. Többen súlyos sérülést szenvedtek.


Halálos tömegszerencsétlenség történt Nyírmihálydi közelében csütörtök délután. A nagy sebességgel haladó személyautó a nedves úton hirtelen megcsúszott, majd többször megpördült, majd a szemből érkező munkásokat szállító kisbusszal ütközött. A busban nyolc munkás utazott. Az autóban hárman ültek, két fiú és egy lány.

Bár a biztonsági őv be volt kapcsolva mindenkinél, de a hatalmas ütközés miatt az autó jobb oldalán ülő 21 éves lány és egy 19 éves fiú azonnal meghalt - tudta meg az RTL Híradó.

A mentők nagy készültséggel érkeztek, kilenc férfit láttak el, akik közül többen súlyos, míg a többiek könnyebb sérüléseket szereztek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő felvételek és újabb részletek a szolnoki gyermekotthonban történtekről
Egy korábban gyermekfelügyelőként dolgozó elmondta, hogy a speciális ellátást igénylő gyerekek intézményéből a fiatalok gyakran kijárnak, és ilyenkor bármihez hozzájuthatnak. A nevelők pedig tehetetlenek.


Újabb felvételek: véres falakról és padlóról készült videót osztott meg a szolnoki polgármester a városi gyermekotthonban történtekről, és feljelentést tett egy gyermekotthonban történt eset miatt.

Korábban az RTL Fókusz közölt megdöbbentő felvételeket, melyeken másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók láthatók a szolnoki befogadó otthonból.

A város polgármestere szeretett volna bejutni az intézménybe, de nem engedték be. Előzetesen egyeztetett a látogatásról, ennek ellenére megtagadták tőle a belépést.

Most pedig egy videó jutott el hozzá, melyen vércseppek a padlón és egy betört üvegű ajtó látszanak. Györfi Mihály szerint egy helyi gyermekotthonban készült a felvétel. Egy ottani kolléga küldte el neki.

A járási ügyészség szerint a rendőrség több ügyben is eljárást folytat gyermekintézményben történt bántalmazás miatt.

Szabó Csaba, aki évekig dolgozott gyermekfelügyelőként Szolnokon, az RTL-nek elmondta: szerint a most előkerült felvétel egy speciális ellátást igénylő gyerekek intézményében készülhetett. Itt 12 évesnél idősebb lányok vannak, akik súlyos magatartási és pszichés gondokkal küzdenek.

A gyerekek gyakran kijárnak, és ilyenkor hozzájuthatnak bármihez, droghoz, alkoholhoz is, de egy üveget, vagy más olyan eszközt, amivel kárt tudnak tenni magukban be tudnak vinni magukkal. Ezek pedig mindennapos történések is lehetnek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: