SZEMPONT
A Rovatból

Belerokkannak, míg elérik a nyugdíjt

'Én még csak a 62. évemben vagyok, de nagyon sok ez már. Az ember 3-4 óra alatt úgy el tud fáradni, hogy szinte hihetetlen.' – Megrendítő írás a kitolt nyugdíjkorhatár veszteseiről.
Az Abcúg riportja. Szerző: Fődi Kitti. Fotó: Hajdú D. András - szmo.hu
2018. július 06.



Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. Ők az a korosztály, akik most tapasztalják meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása. A munkájukból nincs menekvés, sőt a korhatár elérése sem hozza el a kánaánt, mert még a nyugdíj mellett is dolgozniuk kell majd, ha meg akarnak élni.

A 62 éves József vízhálózat karbantartóként dolgozik, fizikailag és idegileg is nehezen bírja a munkát, 3-4 óra után elfárad. István 59 éves, de a kőműveskedés mellett még egy 8 hektáros szőlőföldet is művel, pedig már a traktorba is nehezen mászik fel. Zoltán postáként dolgozik 56 évesen, egész nap kinn teker az utcán, a hideg miatt sokszor megbetegszik. Egy nem rég készült OECD tanulmány szerint

már a 65 éves nyugdíjkorhatár sem elegendő ahhoz, hogy az egyre elöregedő társadalmat a fiatalkorú, dolgozó nemzedék eltartsa. Magyarországon 72 éves korig kellene dolgozni.

Csakhogy már a nyugdíjkorhatár 60-ról 65-re való emelése is sok, különösen azoknak, akik fizikai munkát végeznek még 60 környékén is.

"A nyugdíjkorhatár emelése nagyon rosszul érinti a nehéz fizikai munkát végzőket. Ráadásul nagyon rugalmatlan ez a korhatár, mert nem lehet lemondani a nyugdíj egy részéről sem azért cserébe, hogy hamarabb menjen valaki nyugdíjba” – magyarázza Dezse Tivadar, nyugdíjjogi szakértő. Más országokban van arra példa, hogy a nyugdíj egy részének lemondásával hamarabb el lehet menni nyugdíjba, ez a csökkentett nyugdíj intézménye.

55-60 évesen nem csak sokkal fárasztóbb a fizikai munka, de az egyre gyakoribb betegségek, műtétek is megnehezítik. A legtöbb magyar embernek nincs annyi tartaléka, hogy az utolsó néhány nehéz évet munka nélkül töltse. De ha még el is éri valaki a nyudíjkorhatárt, akkor sem nyugodhat meg, mert szinte biztos, hogy a nyudíja nem lesz arra elég, hogy meg is éljen belőle, tehát 65 éves kora után is dolgozni fog. Hogy bírni fogják-e? Muszáj lesz.

Egy kis településen futunk bele egy éppen a munkának neki látó vízműves csapatba, őket kérdezzük meg, hogy van-e közöttük olyan, aki 55 éves kor fölött van. Átirányítanak minket a másik telephelyre, de előtte még elmondják, hogy ők 50-hez közel is nehezen bírják már a fizikai munkát. Az egyik 49 éves férfinak szívrohama is volt nem rég, ezért őt próbálják kímélni a többiek.

Átmegyünk a nem messze lévő vízműhöz, ahol kis szólongatás után megjelenik József (nevét kérésére megváltoztattuk), aki vízhálózat karbantartóként dolgozik 62 évesen. Amikor megkérdezzük tőle, hogy bírja a munkát, azt feleli, hogy csak nézzünk rá, miközben széttárja a kerti szerszámok miatt feltört, kisebesedett tenyereit.

József három településért felügyel, a vízműnél mindent ő tart rendben, szerel, fest, karban tart, lemászik az aknába, földet pakol, ha csőtörés van, akkor ás. De ha a három település egyikén valamilyen külső munkálat van, akkor is ott kell segédkeznie és pont úgy dolgoznia, mint a 30 éves társainak. "Itt ilyen nincs, hogy kímélik az idősöket. Itt vagy elmegy betegállományba, mert nem tud dolgozni, vagy ha itt van, akkor mindent kell csinálnia” – mondja.

József szintén 62 éves munkatársa most betegállományban van, koszorúér műtétje volt, ezért a férfi most két ember helyett dolgozik. A fizikai megterhelés nem minden, József minden nap reggel 7-től délután fél 4-ig dolgozik, de valójában a munkaideje ekkor még nem ér véget, mert 16 órától 22 óráig ügyeletes. Rendszeresen jár be hétvégén és ünnepnapokon is dolgozni, de az is többször előfordult, hogy hajnali fél kettőkor kapott sms-t, hogy menjen ki a vízműhöz. Mindezt 140 ezer forintért, ami most csak azért ennyi, mert a kollégáját is helyettesíti, egyébként 120 ezer forintot kap készhez.

"Ez egy nagyon rossz rendelet volt az állambácsitól, hogy 65 éves korig dolgozni kell, én még csak a 62. évemben vagyok, de nagyon sok ez már. Az ember 3-4 óra alatt úgy el tud fáradni, hogy szinte hihetetlen” – meséli József.

Az összes munka közül az ásás, az iszapos föld cipelése a legfárasztóbb. József szerint az pár óra alatt kivesz annyit az emberből, hogy 24 óra sem elég kipihenni. Annak ellenére, hogy József a szakmájában dolgozik, már többször megfordult a fejében, hogy keres másik munkát, de ez ennyi idős fejjel már nem olyan egyszerű, mert a munkáltatók nem szívesen alkalmazzák őket a koruk miatt, ráadásul irodai munkára nem is igen vesznek fel olyat, aki csak a fizikai munkához ért. Amikor József betöltötte a 60. életévét, úgy érezte, hogy még egész jól bírja, de ahogy teltek az évek, úgy lett egyre nehezebb. József világ életében fizikai munkásként dolgozott, de szerinte ezt maximum 60 éves korig lehet bírni, mert addigra az ember teljesen kimerül.

József arra a kérdésre csak nevet, hogy tudja-e mikor mehet nyugdíjba: hogyne tudná. Negyvenhét ledolgozott év áll mögötte, és mivel 1956 előtt született, ezért 64,5 évesen mehet nyugdíjba. Csakhogy a férfi egyáltalán nem biztos benne, hogy képes lesz végigdolgozni a maradék éveket, pedig dolgos ember, sosem szeretett egy helyben ülni, de ez már neki is sok. Mégsem mondhatja azt a munkáltatójának, hogy holnaptól nem jön be dolgozni, hogy a maradék két és fél évét inkább pihenéssel tölti, mert nincs annyi tartaléka, amiből a nyugdíjig megélhetne. Van két huszonéves fia, akiknek még segíteni akar elindulni az életben, tehát miattuk muszáj lesz dolgoznia.

"Az ember szeretné úgy nyugodtan befejezni a dolgokat, hogy ha most tényleg elmennék holnap nyugdíjba, akkor legyen annyi tartalék, amiből megélünk, de sajnos itt én nem keresek annyit” – mondja legyintve.

A szakértő gyakran találkozik olyan esetekkel, amikor már valaki nem bírja tovább a megterhelő munkát, de még több éve van a nyugdíjig. Csak az olyan fizikai munkánál jár a korkedvezmény, amelyek ártalmasak az egészségre. Ilyen tipikusan a föld alatt, meleg üzemben vagy a villamosenergia-ipatban végzett bizonyos munkakörök. Például egy 20 éve szakmában lévő férfi röntgen orvos négy évvel korábban mehet nyugdíjba. Minden más, ami nem ebbe a kategóriába esik, 65-ös korhatárral bír.

A szakértőt nem rég kereste meg egy 60 éves pék azzal, hogy nem bírja tovább fizikailag a munkát: a nehéz kenyereket cipelni, dagasztani a tésztát a 40 fokban. Mivel semmilyen korkedvezmény nincs, ezért a szakértő igyekezett egy kiskaput találni. A pék gerince, izületei is alátámasztották azt, hogy nem bír tovább dolgozni, ezért rokkant ellátást állapítottak meg nála. Csakhogy ezt a papírt nem kaphatja meg akárki, például egy egyszerű cukorbetegséggel nem lehet hamarabb befejezni a munkát, komoly érrendszeri vagy vázszerkezeti betegségben kell szenvedni. Ráadásul hiába keresett a munkájával valaki jól, a rokkant ellátás minden esetben maximum körülbelül 150 ezer forint lehet. A szakértő szerint ma ez az egyetlen módja annak, ha valaki menekülni akar 60 körül a munka világából.

Egy fejér megyei kis faluba, Válra menet futunk bele az út szélén Istvánba, aki kicsit nehézkesen mászik vissza a traktorjába, ami egyben egy örökbe fogadott kutya lakosztálya is. Mikor elmondjuk, hogy mért jöttünk, ő is rögtön panaszkodni kezd, hogy még csak 59 éves, de nehezen megy már a munka. Kőművesként dolgozik, ahol gyakran kell nehéz dolgokat megemelnie vagy felmászni valahova, emellett még bérszántást is végez egy 8 hektáros szőlőföldön, amit István csak rabszolga munkának hív.

"Tudja mennyi munka van azzal? Nézze meg, hogy néznek ki a kezeim” – mondja, miközben felénk nyújtja a több helyen felrepedezett, sebes kezeit. A munka ilyenkor már nem csak a kor miatt annyira megterhelő, Istvánnak nem rég egy sérv műtétje is volt, ezért sem mozog már olyan fiatalosan. István olyan messzinek érzi a nyugdíjat, hogy nem is számolja, pedig még 6 éve biztosan hátra van. Szerinte még a nyugdíj mellett is kénytelen lesz dolgozni, mert nem fogja tudni fenntartani magát belőle, holott 9 éves kora óta dolgozik, igaz akkor még csak nyári munkában.

Egy másik településen botlunk bele Zoltánba, az 56 éves postásba, aki biciklivel hordja ki a leveleket a nagy melegben. Az ő munkájáról nem gondolnánk rögtön, hogy megterhelő lehet, hiszen csak tekerni kell, de a dimbes-dombos vidéken sokszor a 40 fokban vagy a mínusz 10-ben ez egyáltalán nem olyan könnyű. "Fizikailag eléggé megterhelő egész nap tekerni, ráadásul itt emelkedők is vannak. Amikor időjárás változás van, akkor meg gyengébb az ember és akkor már a leejtőn se akar menni" – mondja nevetve. Zoltán szinte egész nap kinn van az utcán, reggel 7-től hordja a leveleket. A bicikli a levelek és szórólapok súlya miatt nem könnyű, ezért az egyenlőtlen, kátyús járdán is nagyon kell figyelni, nehogy felboruljon.

Amikor megmondjuk neki, hogy mennyi most a nyugdíjkorhatár, akkor kicsit ijedten, meglepődve kérdez vissza, hogy valóban annyi-e. Fogalma sincs, hogy bírni fogja-e ezt a munkát még 9 évig, attól tart, hogy hirtelen jön majd az öregedés.

A fizikai munkát végzők általában nem 60 éves korukra kezdik el nyögni a ledolgozott évek számát, már az ötvenhez közel is jelentkeznek a bajok, amik később csak rosszabbodnak és ellehetetlenítik a munkát.

Beke Gábor még csak 49 éves, de éppen ezért hagyta ott a pék szakmát, mert a több mint 20 év alatt, amit pékségben töltött, teljesen leamortizálódott. Ennyi idő alatt tönkre ment a dereka, a vállában meszesedés alakult ki és már csak térdvédő pánttal tud dolgozni, mert az is annyira szétment. Szerinte ezt 65 éves korig lehetetlen csinálni. Most egy boltban eladóként dolgozik, ahol csak eladja a kenyeret, de nem ő gyúrja meg a tésztát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: