hirdetés
Az utcán késelte meg 27 éves élettársát egy féltékeny férfi Bátonyterenyén, a kétgyerekes anya életveszélyben van
A nevelőapa elmondta, hogy nem ez volt az első eset, hogy a lányára támadt a párja.



10 koronavírus-fertőzöttet találtak egy Nógrád megyei községben
A már igazolt fertőzötteken kívül több embert tartanak megfigyelés alatt Bujákon.




Mint egy festmény, olyan a májusi táj Nógrádban
Virágzó repce, kamilla és bíborhere földek, kelepelő gólyák és szökellő vadak - nem kell messzire menni, hogy ilyen varázslatos helyeket találj.



Műteni kellett a Bujákon brutálisan összevert nőt
Az asszony már túl van az operáción, jelenleg is komoly fájdalmakkal küzd.



Kirúgták a honvédségtől a barátnőjét Bujákon félholtra verő katonát
A felismerhetetlenségig összevert hatgyerekes anyuka a Facebookra töltött fel sokkoló fotókat. Azóta már a rendőrség is nyomoz az ügyben.



Lépett a rendőrség a Bujákon brutálisan összevert nő ügyében
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense nyilatkozott a témával kapcsolatban.



"Hol fog most minket megtalálni a Jézuska?" - segítséget kér a háromgyerekes család, nincs hová menniük
Leégett a házuk Jobbágyiban, és most az albérletből is menniük kell, ahol egy hetet maradhattak.



Egy anyára és három gyerekére gyújtotta rá a házat Dejtáron két fiatal
Egy 21 és egy 16 éves férfi miatt került veszélybe az életük.



Szelfizni várja a gyerekeket Brúnó kutya, az ország leglustább tűzoltója
A 'százados' a salgótarjáni tűzoltó-parancsnokságon szolgál, most pedig egy gyerekeknek szóló program keretében lehet vele megismerkedni.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!