KÉK HÍREK
A férfit nőismerőse jelentette fel nemi erőszak és testi sértés miatt. A rendőrség eljárást indított.
KÉK HÍREK
Az építésügyi hatóság jelzésére lépett az adóhatóság. A tulaj más ingatlanjait és autóit is lefoglalták, hogy a bontás ára biztosan megtérüljön. Az út ismét biztonságosan járható.
KÉK HÍREK
A NAV leleplező akciója után tizenkét gyanúsítottat hallgattak ki, hat embert őrizetbe vettek a bűnszervezetből.
KÉK HÍREK
A színész azt állítja, hogy felszólítást kapott, amelyben a 2023-as táskavásárlás igazolását kérik tőle öt napon belül. Ironikusan az MI6-et említi, és hasonló alaposságot kér több, általa megnevezett ügy vizsgálatánál is.
KÉK HÍREK
Az ügyészség először az őrséget bízta meg a tanúvallomások felvételével, ez elbizonytalanította az áldozatokat. A férfi felfüggesztés helyett teljes bért kapott, majd távozott.
KÉK HÍREK
A nő egy 10 éves és egy 14 éves kislányt hagyott maga után. A NAV közlése szerint az eset körülményeinek a vizsgálata folyamatban van.
KÉK HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint Tiborcz Istvánnak 15 napja lesz majd, hogy ezt a különös vagyonosodást bemutassa a NAV-nak. Ezután akár 480 milliárdos felszólítást is kaphat a hiányról.
KÉK HÍREK
A TISZA-kormány megalakulása után a NAV húsz évre visszamenően vagyonosodási vizsgálatot indít minden volt kormánytag és képviselő, valamint a közeli hozzátartozójuk ellen - közölte Magyar.
KÉK HÍREK
A NAV szerint az üzemeltető kizárólag anyagi haszonszerzés céljából működtette az otthont, ahol kiszolgáltatott embereket zsúfoltak össze, sokszor méltatlan körülmények között.
KÉK HÍREK
A NAV szerint a kamu fuvarokkal több tízmilliós kárt okozhattak. A trükk mögött egy magyar ital-nagyker és egy lett cég állt.
KÉK HÍREK
A változások lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos feltételekkel lekerüljenek a cégek a közzétételi listáról. Ez az első alkalom, hogy a NAV is biztosít ilyen lehetőséget.
KÉK HÍREK
A házaspár Franciaországba tartott, amikor a NAV megállította őket. A kocsiból több mint ötmillió forint értékű csempészcigi került elő – a nő magára vállalta az egészet.
KÉK HÍREK
Az adóhatóság rekordösszegű, több mint 9 milliárd forintot foglalt le a piac cégeinek számláiról. A razzia alatt árut is lefoglaltak, és a vidéki telephelyeket sem kímélték.
KÉK HÍREK
A jegyző közlése szerint a hét képviselőből négy nem szerepel a NAV köztartozásmentes adatbázisában, így a testület határozatképtelenné vált.
KÉK HÍREK
A törvénymódosítás célkeresztjében a külföldről támogatott szervezetek állnak. A kormány szerint ezek veszélyeztetik a szuverenitást.
KÉK HÍREK
A hatóság több szabálytalanságot tárt fel, a vállalkozás pedig végül készpénzben fizette ki a bírságot egy budapesti ügyintézés során.
KÉK HÍREK
Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek, vagyis akár egy civil szervezet vezetőjének otthonában is megjelenhetnek fegyveres kísérettel. Veszélybe kerülhet az újságírói forrásvédelem is.
Népszerű
Ajánljuk