HÍREK
A takarítók szerint azért rúgták ki őket, mert szóltak, hogy nem kapják meg a túlórákért járó bért, és jelenléti ívet sem vezetnek. A kormányhivatal most hatósági eljárást indított az őket alkalmazó cég ellen.
HÍREK
A vállalkozó semmilyen engedéllyel nem rendelkezett halgazdálkodásra, és még csak vízjogi üzemeltetési engedélye sem volt.
HÍREK
A pénzügyőrök lefoglalták a férj és feleség készpénzét, zárolták a bankszámláikat, valamint trélerre pakolták a jogszerűtlen bevételből megszerzett két Maseratijukat is.
HÍREK
29 embert hallgattak ki és 5 személyt őrizetbe is vettek az ügyben. Az elkövetők fiktív számlákat használtak, hogy áfa-visszaigényléseket hamisítsanak.
HÍREK
A bűncselekmény tulajdonképpeni haszonélvezője egy budapesti férfi volt, aki a 2000-es években amatőr ügetőbajnokként volt ismert.
HÍREK
A történet még 2021-ben kezdődött, amikor a NAV egy adócsaló bandától lefoglalt luxusautókat (amelyek egyébként a német lízingcég tulajdonát képezték), majd szépen elárverezte, és 153 millió forintot bezsebelt érte.
HÍREK
Drosztokat is kisajátítottak maguknak, amiket csak azok használhattak, akik védelmi pénzt fizettek nekik. Az illegális hálózatnak még több tagja is szabadlábon lehet.
HÍREK
A sofőr elmondta, a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy több vezetési ideje maradjon. A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek egymillió-negyvenezer forint bírságot kellett fizetnie.
HÍREK
A lelkész szerint a lépés rendkívül felelőtlen, 200-250 gyerek tanévkezdését nehezítik így meg, köztük többen nem tankötelesek.
HÍREK
Tavaly elérte a 2124 milliárd forintot a be nem hajtott hovatartozások összege. A tartozás nagyját ráadásul megszűnt cégek hagyták maguk után.
HÍREK
Az Átlátszó szerint felmerül, hogy a hivatal kérései túllépik a törvényi felhatalmazás határait. Volt olyan intézmény is, ami nemet mondott a megkeresésre.
HÍREK
Hiába foglaltak le kétszer is milliós értékben csempészcigit, a 77 éves nő nem adta fel. A harmadik után börtönbe csuknák.
HÍREK
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség megállapította azt is, hogy a NAV nyomozószerve nem politikai nyomásra szüntette meg a nyomozást.
HÍREK
A MET elmondta, hogy az inkasszó következtében több tízmilliós tartozásuk keletkezett, és még a pályázati pénzeiket is lefoglalták.
HÍREK
A lelkész szerint kizárólag azon múlik, elkerülik-e az azonnali csődöt, hogy mennyi magánadományt kapnak és mennyire türelmesek a beszállítóik. Az e havi munkabérekből két részletben összesen 90 ezer forintot tudtak kifizetni.
HÍREK
Van logikus magyarázat a történtekre, a Vállalkozók Országos Szövetsége méltányosságot kér az így bajba került cégekre.
HÍREK
Hétfőn megjelent egy hír arról, hogy az Európai Ügyészség is vizsgálja a hírhedt lombkoronasétányt. A hajdú-bihari ügyészség közleményben pontosította ezt, elárulva: már a NAV is nyomoz.
Népszerű
Ajánljuk