PROGRAMOK
A hazai rockrajongók örülhetnek, hiszen alig esik le a tojáshéj január 9-én az Alter Bridge – a zenekarral azonos nevű – nyolcadik stúdióalbumáról, január 28-án már hallhatják is élőben az új dalokat a Barba Negrában. A bulit a Stardust és a Daughtry melegíti majd elő.
PROGRAMOK
Tizenegyedik albumukat, a Sky, The Earth, And All Between című monstrumukat mutatják be a legnagyobb klasszikusok mellett, óriási vendégfellépőkkel.
PROGRAMOK
Soha nem volt még olimpia, amin metál zenekar lépett volna fel, 2024-ben ez a jég megtört. A lefejezett Marie Antoinette-ek közt véresőben fellépő Gojirára máris rásütötték a sátáni jelzőt, ők pedig most először adtak erről interjút a Rolling Stone-nak.
PROGRAMOK
A Megadeth Crush The World című turnéja keretében június 9-én lép fel Budapesten, a Barba Negra Red Stage-ben. A Megadeth több mint harminc éve, 1993-ban járt először Magyarországon.
PROGRAMOK
Szintipop az erdőben, skandináv torokének és trombitás black metal, illetve bölcsészek és gótok egyaránt békésen megférnek egymás mellett a mátrafüredi fesztiválon.
PROGRAMOK
Két és fél év után másodszorra lép fel a Five Finger Death Punch a Budapest Sportarénában július 5-én, hogy ismét maradandó élményt nyújtsanak rajongóiknak!
PROGRAMOK
A tehetséges, fiatal magyar gitáros az érzelmek hullámzó világába repít el a The Sounds Of Veins című új EP-jével.
PROGRAMOK
A karantén alatt kattant rá a sajátos aerobikórákra, amelyet a világ legszórakoztatóbb mozgásformájának nevez.
PROGRAMOK
A Fatal Error 45 pontot kapott a zsűritől. Rajtuk kívül még öten jutottak tovább az elődöntőbe.
PROGRAMOK
Először egy szivárványszerű folt jelenik meg a habszerű anyagon, majd látványosan aszalódik szürkévé a tűzforró lávagömbtől.
PROGRAMOK
Paksi Endre egyik részeges improvizációját, a legendás Márhívót dolgozta újra az Óriás nevű alternatív zenekar.
PROGRAMOK
Az angolszász metál kedvencek után a hazaiakkal folytatjuk a felsorolást. Büszkék lehetünk rájuk, vannak olyan jók, mint a külföldiek!
Népszerű
Ajánljuk