KAPCSOLAT
Még a lány barátnője is őrültségnek tartja a dolgot, sok kommentelő viszont jót derült rajta.
KAPCSOLAT
Szerinte fiát még nagyobb veszteség érte, mint őt, és nagyon nehéz neki elmagyarázni mi is történt.
KAPCSOLAT
Nem akárhogy tudta meg a fiatal nő, hogy barátnője és a párja titokban írogatnak egymásnak.
KAPCSOLAT
Gréta nemrég jelentette be, hogy elhagyta a férje. Azt mondja, teljesen össze van törve, és napok óta nem tér magához.
KAPCSOLAT
A nő hiába fenyegette exét az ékszer eladásával, hogy kifizesse a lefújt esküvő költségeit, a férfi nem hitte, hogy képes megtenni. De megtette, ezen pedig teljesen kiakadt a hűtlen vőlegény.
KAPCSOLAT
A lány éppen a barátja anyukájával ebédelt, amikor megkapta a felvételt, így első felindulásból meg is mutatta neki.
KAPCSOLAT
Egyáltalán nem volt mérges, sőt inkább amiatt érzett csalódottságot, hogy a párja nem volt ott, amikor lebukott.
KAPCSOLAT
Sok nő az exe ruháit tette tönkre, más értékes dolgokat vitt magával a költözéskor, de meséltek egy-két igencsak gonosz bosszúról is.
KAPCSOLAT
Ha megcsalnak minket, az fáj. Egyedül maradni, fáj. De ezt a fájdalmat leküzdhetjük és jobbak lehetünk.
KAPCSOLAT
A színész féktelen szexelésbe kezdett, miután 16 éves korában megcsalták, a teste azonban már ellenkezett ez ellen egy idő után.
Népszerű
Ajánljuk