Rácz-Gyuricza Dóra válaszolt a kommentelőknek, akik szerint plasztikáztatta a hasát a szülése után
Rácz Jenő felesége őszintén beszélt arról is, hogyan élte meg, hogy császármetszéssel szülte meg kislányát. Azt is elmondta, neki sem könnyű feldolgoznia, hogy a teste megváltozott.
Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra több mint 161 ezer követővel rendelkezik az Instagram-oldalán, ahol gyakran szokott kérdezz-felelek játékot tartani. Mivel az influenszer néhány hete adott életet első gyermeküknek, természetesen most sok kérdést kap a szülésről és arról, hogyan éli meg az anyaságot, de a séffel való kapcsolatáról is rendszeresen faggatják.
Dóri lehetőséget adott követőinek arra, hogy állításokat írjanak róla vagy vele kapcsolatban, ő pedig megmondja, hogy ezek igazak vagy nem. Valaki arra volt kíváncsi, hogy vajon Rácz Jenő próbált-e más nők felé kacsintgatni, amikor már Dórival volt.
"Hamis, vagyis hát nagyon remélem. Ez egyáltalán nem egy jó fej kérdés, de azért elmondom, hogy az én férjem örök hűséget fogadott nekem az oltárnál. Ha mégiscsak úgy döntene egy nap, hogy ezt megszegi, akkor ő veszíti a legnagyobbat"
- felelte erre az influenszer.
Egy állítás kapcsán azt is elmondta: nem csalódott, amiért császármetszéssel kellett világra hoznia kislányát. Hiszen amikor megtudta, erre van szükség, csak az számított neki, hogy a kislánya jól legyen. De hozzátette, egyszer szeretné megtapasztalni, milyen természetes úton szülni.
Arra az állításra, hogy most a legboldogabb, azt válaszolta: bár tényleg nagyon boldog, de az anyaság áldozatokkal jár.
"Voltam már sokkal egészségesebb, voltam már ennél sokkal szociálisabb, voltam már ennél fittebb, de hát ez ezzel jár"
- fogalmazott.
Egy másik videóban arról is beszélt, hogy nem könnyű feldolgozni a szülés utáni test állapotát, ő is megküzd ezzel, és sokszor emlékeztetnie magát arra, hogy ez nem megy egyről a kettőre. Az viszont igaz rá, hogy jobban bírja a terhesség utáni időszakot, mint gondolta.
Az influenszer azokra a kommentekre is reagált, miszerint azért van jó formában a szülés után, mert plasztikai műtéttel eltávolíttatta a hasát.
"Igen... két szoptatás között levágattam"
- mondta nevetve egy Insta-sztoriban.
Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra több mint 161 ezer követővel rendelkezik az Instagram-oldalán, ahol gyakran szokott kérdezz-felelek játékot tartani. Mivel az influenszer néhány hete adott életet első gyermeküknek, természetesen most sok kérdést kap a szülésről és arról, hogyan éli meg az anyaságot, de a séffel való kapcsolatáról is rendszeresen faggatják.
Dóri lehetőséget adott követőinek arra, hogy állításokat írjanak róla vagy vele kapcsolatban, ő pedig megmondja, hogy ezek igazak vagy nem. Valaki arra volt kíváncsi, hogy vajon Rácz Jenő próbált-e más nők felé kacsintgatni, amikor már Dórival volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tévétörténelmi pillanat és meglepő kiesés a Nagy Duett elődöntőjében
Az utolsó két páros közül már csak a nézők szavazatai döntöttek. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.
Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik siker sorozatának → sikersorozatának főcímdalával érkeztek.
Az adás végére kialakult a döntő mezőnye. A veszélyzónába három páros került: Radics Gigi és Visváder Tamás, Nótár Mary és Aurelio, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. Közülük utóbbi duó bejutott a döntőbe, a másik két páros közül pedig már csak a nézők szavazatai döntöttek.
A hetedik évad elődöntőjében végül Radics Gigi és Visváder Tamás búcsúzott. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
A döntőben így már csak három páros küzdhet tovább A Nagy Duett címéért.
Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.
Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik siker sorozatának → sikersorozatának főcímdalával érkeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miindenki szétizgulta magát – A Nagy Duettben kis híján nem tudott színpadra állni az egyik páros
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.
Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.
A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.
Lékai-Kiss Ramóna a kulisszák mögött így beszélt a helyzetről:
„Nagyon izgulunk, ugyanis úgy alakult az esténk, hogy Bence a Vígszínházban játszik, előadása van, és azt hiszem, ha minden igaz, 21 óra 39 perckor fog lelépni onnan a színpadról.”
Hozzátette:
„Akkor beül egy autóba, ami áthozza ide, és számításaink szerint körülbelül 52-re megérkezik, de 22 órakor, tehát rá 8 percre színpadon kell lennünk, és fel kell öltöznie a jelmezbe, és fel kell, hogy portozzák.”
Elmondása szerint, még ha a haját és a sminkjét el is engedik, akkor is kérdéses, hogy időben felérnek-e a színpadra.
„Az a kérdés, hogy színpadra tudunk-e állni ma este” – mondta a színésznő.
Végül a páros este 22 óra 20 perc körül megérkezett a TV2 stúdiójába, és színpadra is álltak. A produkciójukban a Barátok közt főcímdalát adták elő, amit Lékai-Kiss Ramóna „tévétörténelmi pillanatként” jellemzett.
Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.
A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A francia Thylane Blondeau mindössze hatéves volt, amikor világszerte ismert lett, miután „a világ legszebb kislányának” nevezték. Háromévesen kezdett modellkedni, miután Jean Paul Gaultier felfedezte.
Ma már 24 éves, és olyan ismert divatmárkáknak dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, a L'Oréal Paris, a Versace, a Ralph Lauren vagy a Hugo Boss - írja az Unilad.
2018-ban a The Telegraphnak mesélt arról, hogy gyerekként nem érzékelte a körülötte zajló felhajtást. Így fogalmazott:
„Az emberek azt mondják: »Tudod, te vagy a világ legszebb kislánya«, te meg csak annyit mondasz: »Nem, csak az iPademmel játszom.«” Hozzátette: „Még most is azt mondják: »Te vagy a legszebb lány«, én meg csak annyit válaszolok: »Nem, még mindig nem, csak egy ember vagyok, egy tinédzser.«”
Ugyanabban az évben elindította saját divatmárkáját, amely a Heaven May Clothing nevet kapta. A név két középső nevéből származik. A lapnak azt is elmondta, hogy olyan ruhákat szeretett volna tervezni, amiket ő maga is hordana.
Így fogalmazott: „Sokat utazom, úgyhogy olyan ruhákat szeretnék, amiket bármikor fel lehet venni – kényelmes ruhákat. Tinédzser vagyok, szóval nálam a pulcsik, nadrágok és melegítők a nyerők.”
Az Instagram-oldalát több mint 7 millióan követik. 2022-ben ott mutatta meg először, hogy már barna hajjal látható.
A francia Thylane Blondeau mindössze hatéves volt, amikor világszerte ismert lett, miután „a világ legszebb kislányának” nevezték. Háromévesen kezdett modellkedni, miután Jean Paul Gaultier felfedezte.
Ma már 24 éves, és olyan ismert divatmárkáknak dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, a L'Oréal Paris, a Versace, a Ralph Lauren vagy a Hugo Boss - írja az Unilad.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.
„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.
„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.
Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.
„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”
A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.
„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”
Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.
A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.