HÍREK
Hollik István levelet küldött a Magyar Orvosi Kamara elnökének, amelyből a lap szerint az derül ki, hogy a kormány továbbra is elodázná az egészségügyi jogviszonyról szóló törvénnyel kapcsolatos az egyeztetéseket.
HÍREK
A Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi dolgozók tapasztalatai alapján közölt beszámolót a magyarországi intenzív osztályok állapotáról.
HÍREK
Orvosi kamara titkára: Heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olaszhoz hasonló helyzet Magyarországon
Svéd Tamás szerint a kormánynak szigorú intézkedésekkel kellene lassítania a járvány növekedési ütemét, hogy elkerüljük azt, ami tavasszal Olaszországban történt az egészségügyben.
HÍREK
Várják a beszámolókat, a helyzetet jellemző képeket, dokumentumokat a COVID-ellátás valódi mindennapjairól.
HÍREK
Úgy vélik, a bérrendezés ilyen egyoldalú formában és ütemezésben – a foglalkoztatás korlátozásokkal kiegészítve – tömeges megélhetési nehézségeket, pályaelhagyást, sőt országelhagyást eredményezhet.
HÍREK
A kormány elfogadta az Orvosi Kamara javaslatát, a bértábláról szóló javaslatot hétfőn benyújtják a Parlamentnek. Emellett a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.
HÍREK
Szerintük az orvosok önmagukat kizsigerelve, a pihenés, feltöltődés és a családdal töltött idő kárára vállalják be a 60-70 órás munkaheteket.
HÍREK
Kincses Gyula szerint az átlátható, betegbiztonságot garantáló egészségügyi rendszerhez elengedhetetlen az orvosok bérének rendezése. Ezt sürgeti a miniszterelnöknek írt levelében.
HÍREK
„A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen” - írják állásfoglalásukban.
Népszerű
Ajánljuk