HÍREK
A Rovatból

Orvosi kamara: a legtöbb Covid-ellátásra berendezett intenzív osztályon már most is erősen kompromisszumos az ellátás

A Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi dolgozók tapasztalatai alapján közölt beszámolót a magyarországi intenzív osztályok állapotáról.

Link másolása

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Magyar Orvosi Kamara létrehoz egy új felületet, amin orvosok számolhatnak be a kórházak valós problémáiról.

A MOK most az egészségügyi dolgozók tapasztalatai alapján közölt beszámolót a magyarországi intenzív osztályok állapotáról.

A Svéd Tamás titkár által jegyzett "Realitás" című összegzésben leírják, a kamarához beérkezett jelzések alapján a pozitívumok közé sorolják, hogy valóban van elég lélegeztetőgép, és az egyéb intenzív terápiás eszközök (perfúzorok, infúziós pumpák) száma is megfelelő. Emellett pedig a betegágy melletti monitorozás eszközei is biztosítottak, bár megjegyzik "a felhozatal vegyes". Azt is megjegyzik a pozitívumokat sorolva, hogy a dolgozók megfelelő ételhez, italhoz jutnak, és kiemelték a bajtársiasságot is. Ugyanis, mint írják: "több kórházban is dolgozók, orvosok önként jelentkeztek a túlterhelt Covid-osztályokra segíteni, adott esetben beteget ápolni, forgatni".

Az összegzésből az is kiderül, hogy van néhány potenciálisan javítható negatívum is. Ide sorolják például a védőfelszereléseket is. A kamara szerint ezen a téren "a helyzet a tavaszinál jelentősen jobb, de nem meglepő módon messze nem tökéletes, ezen felszerelési tárgyakból világszerte hiány van. Ennek megfelelően az elvileg egyszerhasználatos, illetve gyakran cserélendő overallokat, maszkokat hosszan, leginkább egész nap hordják, illetve tisztítják, a lehetőségek szerint sterilizálják (UV, Ózon, fertőtlenítős lemosás) és újra felhasználják. Az elosztás egyenetlen, a helyi gyakorlatok eltérőek".

De ebbe a csoportba sorolják a központi monitor-és videórendszereket - amelyek csak néhány helyen épültek ki - illetve a gyógyszereket is.

A MOK szerint viszont vannak olyan negatívumok, amiket nehezen lehetne kijavítani.

Nincs elég intenzív terápiában jártas szakember, nővér, orvos. Szakápolóból pedig még kevesebb van. Míg korábban 14 ágyra is éppen csak voltak elegen, most több, mint 50-re kellene felügyelniük. Szintén problémásnak tartják, hogy átlagosan egy szakképzett ápolóra 6-10 intenzív osztályos, akár lélegeztetőgépen lévő beteg esik.

A kamara szerint jelentős különbségek vannak mind az átvezényelt személyzet, mind a betegek eloszlásában.

"Kezdetben ötösével rendeltek át szakorvosokat, szakápolókat más kórházakból az első szintű Covid-ellátó helyekre. A múlt hétig ezen személyzet a Covid-osztályokon segített be – miközben a helyi erők a még továbbra is futó elektív műtőkben dolgoztak. Időközben aztán a küldő kórházak jelentős része is Covid-ellátóvá emelkedett, megteltek betegekkel"

- fogalmaznak a beszámolóban.

A kamara összegzése szerint az ellátás a legtöbb Covid-ellátásra berendezett intenzív osztályon már most is erősen kompromisszumos.

"A reggel vizitelni induló szakorvos délutánra végez a rábízott betegek gépeinek beállításával, gyógyszerelésük elrendelésével – ha hirtelen esemény nem szakítja meg a folyamatot. A szakdolgozók és további kisegítő személyzet létszáma éppen hogy elegendő a gyógyszereléshez, tápláláshoz, légutak tisztán tartásához – a nagy emberigényű beavatkozásokra, így a betegek forgatására, a kimenetelt javító hason fekve lélegeztetésre alig marad kapacitás. Az ápolás erőforrásainak elégtelensége miatt sérülnek a sterilitás szabályai és rettentően gyakorivá válnak a veszélyes kórházi fertőzések, a lélegeztetett betegek bakteriális tüdőgyulladása (VAP), a kanülszepszisek, véráram infekciók, jelentősen rontva a gyógyulás esélyeit"

- írják.

A Magyar Orvosi Kamara azt javasolja: fagyasszák be az intenzív osztályos ágyak számát és biztosítsanak még szakszemélyzetet. Ezek mellett pedig olyan intermedier ellátó osztályok kialakítását javasolják, ahol terápiákkal megakadályozható, hogy a romló állapotú betegek intenzív osztályra kerüljenek, másrészről az onnan kikerülőkre való átmeneti nagyobb odafigyelés is fontos lenne.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kovács Patrícia reagált Vidnyánszky Attila kifakadására: Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki a munkáját végzi
A színésznő azt is elárulta, hogy miért tartotta fontosnak megosztani a véleményét arról, hogy mit gondol a Nemzeti Színház igazgatójának viselkedéséről.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról kérdezte, miért nem hívta fel Kulka Jánost, mikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Az esetra Kovács Patrícia színésznő az Instagramon reagált.

A színésznő a sajtószabadság Wikipédia-szócikkének alcímeiről posztolt egy képernyőképet:

"A sajtószabadság mint érték - Különbségek a sajtószabadság értelmezésében - A sajtószabadság korlátozásának módszerei"

Kovács Patrícia a portálnak elmondta, mit szeretett volna üzenni:

„Azért tettem ki az Instagram-sztorit, hogy elgondolkodjanak az emberek arról, mi is a sajtó feladata”

Majd hozzátette, mi a véleménye a színházigazgató kinyilatkozásáról:

"Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki csak kérdez, csak a munkáját végzi".

Forrás: RTL.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Megöltem a gringókat” – mondta állítólag barátnőjének a mexikói, akit a három szörfös elrablásával vádolnak
A két ausztrál és egy amerikai kempingezés közben próbálta megakadályozni, hogy ellopják autójuk gumiabroncsait. Fejbe lőtték és egy kútba dobták őket.

Link másolása

Jelenleg emberrablással gyanúsítják, de várhatóan gyilkossággal is vádolni fogják azt a mexikói férfit, akit egy ausztrál testvérpár és amerikai barátjuk eltűnése miatt idézett be a bíróság, írja a BBC.

Jake és Callum Robinson barátjukkal, Jack Carter Rhoaddal utazott a mexikói Ensenadába, ahol

szörfözni terveztek a tengerpartnál, de eltűntek, majd egy héttel később egy kút mélyén találták meg holttestüket.

A barátokat, akik korábban már jártak Mexikóban, és nem gondolták, hogy bajuk eshetne, kempingezés közben támadhatták meg, amikor meg akarták akadályozni, hogy ellopják az autójuk gumiabroncsát.

A férfiakat előbb fejbe lőtték, így felmerült a gyanú, hogy a drogkartellek műve lehetett, de a hatőságok inkább egy félresikerült rablásra gyanakodnak.

A feltételezett gyilkos eddig még nem tett tanúvallomást, de az ügyészség szerint 23 éves barátnőjének azt mondta, hogy „megölte a gringókat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Te adsz borravalót? – Kiderült, hogy a magyarok mit gondolnak a jattról
A borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja Magyarországon. A bankkártya a borravaló-fizetésben már megelőzte a készpénzt.

Link másolása

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A vizsgálat szerint a megkérdezettek háromnegyede jár valamilyen rendszerességgel olyan helyekre, ahol szokás borravalót adni, főképp a fiatal felnőttek és a magasabb jövedelműek.

Mindössze 13 százalék utasítja vissza ezt a szokást, ugyanakkor a megkérdezettek negyede szívesen ad többet, 20 százalékuk hagyománynak tekinti, 10 százalékuk pedig a hangulata alapján dönt. A szolgáltatás minőségétől további 30 százalék teszi függővé a borravalót

- derült ki a felmérésből.

A közlemény szerint a borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja Magyarországon. Abban az esetben, ha nem számolnak fel szervizdíjat, a többség 5-10 százalékos összegű borravalót ad, szervizdíj mellett pedig átlagosan 6 százalékot.

A bankkártya a borravaló-fizetésben már megelőzte a készpénzt, utóbbi az ország keleti részében népszerűbb. A mobiltelefonos fizetés a fiatal felnőttek körében terjedt el leginkább - tették hozzá.

Az online felmérés márciusban készült 1000 fős mintán, a 18 és 65 éves magyarországi internetezők körében. A megkérdezettek közössége nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint reprezentatív.


Link másolása
KÖVESS MINKET: