HÍREK
A Rovatból

MOK: félremagyarázás, hogy sorsolással döntenék el, vész esetén melyik beteget látják el

Azt mondják, mindig a két beteg állapota dönt, véletlenszerű kiválasztást csak akkor alkalmaznának, ha pont ugyanolyan az állapotuk, de ennek az esélye minimális.


Újabb tragikus rekord: egyetlen nap alatt 121 koronavírusos beteg halt meg az országban. 599-en pedig olyan súlyos állapotban vannak, hogy lélegeztetőgépre szorulnak. A víruskutató szerint várható volt az elhunytak számának emelkedése. Szerinte még hetek kellenek, hogy érződjön a szigorítások hatása. Véleménye szerint december elején tetőzhet a járvány.

A Magyar Orvosi Kamara még tavasszal készített egy ajánlást vészhelyzet esetére - ez tartalmazza, mi alapján rangsorolják a betegeket, ha már nincs elég erőforrás. Eszerint akár sorsolással is dönthetnek majd arról - két ugyanolyan állapotú beteg esetén - hogy kit lássanak el

- erről a Magyar Nemzet írt elsőként. A MOK által kiadott dokumentum azt rögzítette, hogy a legfontosabb a legtöbb életet megmenteni elv. A felállított lehetőségek egyike nagyobb riadalmat kelletett. Ebben arról írnak, hogy azoknál a betegeknél, akiknek hasonlóak a kilátásaik, véletlenszerű kiválasztással kell dönteni az ellátásról. Így például nem az számít, hogy ki ért be előbb az intézménybe.

Az Orvosi Kamara szerint félreértés, hogy a sorsolást javasolják, mindez pusztán elméleti vészforgatókönyv és kicsi az esélye, hogy használni kellene majd éles helyzetben.

A MOK Etikai Kollégiumának elnöke az RTL Híradónak elmondta, hogy a leírtak csak egy vész-vészforgatókönyv esetére szóló ajánlások. Üzente mindenkinek, hogy nem igaz, hogy most ezt alkalmaznák. Ennek esélyét 1:10.000-hez tette. Elmagyarázta, hogy a kezelésről egy sok adatot és szempontot figyelembe vevő táblázat alapján döntenek. Az egészségi állapot és a túlélési esély kell hogy döntsön egy nagyon kritikus helyzetben - erősítette meg.

Kásler Miklós miniszter jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlással, sőt határozottan visszautasítja azt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

A Magyar Orvosi Kamara az üggyel kapcsolatos közleményében azt írja:

"A Kamara megfeszített munkájának eredményeként megszületett, a szűkös egészségügyi erőforrások vészhelyzetben való elosztására vonatkozó etikai ajánláscsomagunk egy laikus számára megdöbbentő lehet; de fontos megérteni azt a tényt, hogy – mint minden más országban – hazánkban is szükség van egy ilyen ajánlásra vészhelyzet esetén. Akkor ugyanis a legfontosabb, hogy a rendelkezésre álló értékes időt ne a döntési helyzetekből fakadó, szinte elviselhetetlen morális teherrel való megküzdés tegye ki, hanem sokkal inkább az életek megmentése.

Ezért fontos egy ilyen jellegű protokoll, hogy tiszta, és helyes irányelvek mentén tudjunk életeket menteni, és az erőforrások elégtelensége esetén levegyük kollégáink válláról azt az erkölcsi és pszichés terhelést, melyet korábban elképzelni sem tudtunk.

A legjobbat reméljük, de felkészülünk a legrosszabbra is. A Magyar Orvosi Kamara annak örülne, ha az ajánlást egyszer sem kellene alkalmazni, mert az egészségügy dolgozói erejüket megfeszítve és életüket kockáztatva azon dolgoznak, hogy az elérhető legjobbat hozzák ki abból a helyzetből, amivel szembe kerültek. Az etikai ajánlásunk ebben nyújt segítséget, és célja az egészségügybe vetett közbizalom megerősítése."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


Mintha csak egy sablonból dolgozott volna Donald Trump, amikor csütörtökön a támogatásáról biztosította Orbán Viktort. A volt amerikai elnök a Truth Social oldalán méltatta a magyar miniszterelnököt, ám alig 17 perccel korábban egy kísértetiesen hasonló bejegyzést tett közzé a japán kormányfőről is – szúrta ki a Telex.

Trump 18:59-kor Orbán Viktort „igazán erős és hatalmas vezetőnek” nevezte.

„A nagyra becsült magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egy igazán erős és hatalmas vezető, aki már bizonyította, hogy káprázatos eredmények elérésére képes. Fáradhatatlanul küzd és szereti a nagyszerű országát és népét, ahogyan én is az Amerikai Egyesült Államokat. Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért, a gazdaság növekedéséért, munkahelyek teremtéséért, a kereskedelem előmozdításáért, az illegális bevándorlás megállításáért és a TÖRVÉNYESSÉG ÉS REND biztosításáért!”

A bejegyzést így zárta:

„Büszkén támogattam Viktor újraválasztását 2022-ben, és megtiszteltetés számomra, hogy ezt újra megtehetem. Orbán Viktor igazi barát, harcos és GYŐZTES, és teljes mértékben támogatom az újraválasztását Magyarországon – Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A NAGYSZERŰ MAGYAR NÉPET! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

Azonban a magyar miniszterelnöknek címzett bejegyzés előtt alig negyedórával,

18:42-kor Takaicsi Szanae japán miniszterelnökről is közzétett egy posztot, amelyben szinte ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza.

„Takaicsi Szanae miniszterelnök már bizonyította, hogy erős, hatékony és bölcs vezető, aki igazán szereti a hazáját. Alig várom, hogy március 19-én üdvözölhessem Takaicsi miniszterelnököt a Fehér Házban.”

A japán vezetőt támogató posztja is hasonlóan végződött:

„Takaicsi miniszterelnök asszony és koalíciójának munkája hatalmas elismerést érdemel, ezért az Amerikai Egyesült Államok elnökeként megtiszteltetés számomra, hogy teljes mértékben támogatom őt és a nagyra becsült koalícióját. Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A JAPÁN NÉPET! Sok sikert a vasárnapi fontos szavazáshoz! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

A támogatás kapcsán Orbán Viktor megjegyezte, továbbra sem lehet tudni, hogy a volt amerikai elnök Magyarországra látogat-e az áprilisi választás előtt, mert szerinte Trump stratégiájának része, hogy senki sem tudhat nála semmit biztosra előre. Eközben a VSquare arról ír, hogy Trump helyett J.D. Vance alelnök jöhet Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter személyesen akarja megkérdezni a legfőbb ügyésztől, miért nincs még senki őrizetben az MNB-ügy miatt
A TISZA Párt vezetője szerint a magyaroknak joguk van megtudni, hogy mi a helyzet a jegybanki alapítványok ügyében. Személyes egyeztetést kezdeményezett a legfőbb ügyésszel.


[sz]Nyitókép: Nagy Bogi/SZMOsz]

Magyar Péter a Facebook-oldalán üzente meg, hogy beszélni szeretne a legfőbb ügyésszel az MNB-ügy miatt. Mint írja,

„személyes egyeztetést kezdeményeztem a legfőbb ügyésszel a Nemzeti Bankból ellopott ellopott 650 milliárd forint kapcsán”.

A TISZA Párt vezetője szerint

„ magyaroknak joga van tudni, miért nincs még senki őrizetben a világ legnagyobb bankrablási ügyében, és a fideszes elkövetők miért élvezhetik továbbra is a lopott szajrét”.

2025 tavaszán derült ki, hogy komoly veszteségek keletkeztek a jegybanki alapítványoknál. Az Állami Számvevőszék jelentése után feljelentést is tettek. Közel 500 milliárd forintnyi összeg kerülhetett rossz befektetésekbe, így a pénz jó része eltűnt. A Fővárosi Főügyészség nyomozást indított csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
25 éve nem látott influenzajárvány söpör végig az országon – a betegek közel fele gyerek
Január végén 286 900-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel Magyarországon. A járvány miatt 266 embert vittek kórházba, és több tucat intézményben jelentettek gócpontot.


Az elmúlt 20–25 év egyik legsúlyosabb influenzaszezonja tombol Magyarországon:

január 26. és február 1. között 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összes akut légúti fertőzés miatt orvost felkeresők száma ugyanezen a héten elérte a 286 900 főt.

A betegek kor szerinti megoszlása sokatmondó:

az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók 47,5 százaléka gyermek volt.

Őket követték a 15–34 évesek (27,3%) és a 35–59 évesek (19%), míg a 60 év felettiek aránya mindössze 6,2 százalékot tett ki. A járvány szinte az egész országot érinti – írja az v a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése alapján.

Az előző héthez képest Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol nőtt a betegek száma. A legtöbb esetet Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közlése szerint az 5. héten 28 jelentés érkezett akut légúti megbetegedések csoportos előfordulásáról, amelyek öt bölcsődét, kilenc óvodát, tizenegy általános iskolát és három idősek otthonát érintettek.

A múlt héten 266 beteget szállítottak kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra.

A Népszavának nyilatkozó Póta György csepeli gyermekháziorvos szerint a jelenlegi helyzet sok tekintetben

a 20–25 évvel ezelőtti klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A gyermekorvos elmondta, a mostani tünetek különösen erősek, főként a kisgyermekeknél. Gyakori, hogy a folyamatos lázcsillapítás ellenére a gyerekek három-négy napig is lázasak maradnak, és bizonyos tünetek – például a nehézlégzés vagy az állapot romlása – azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. „Ez már egy második hullám” – fogalmazott a szakember.

A kijelölt vizsgálóhelyek adatai alapján az influenzavírusok között az A(H3) szubtípus dominál. A szennyvízadatok szintén az influenza A vírus örökítőanyagának emelkedő országos átlagát mutatják, ami további esetszám-növekedést vetít előre. A súlyos, akut légúti fertőzés miatt kórházba került 266 beteg közül 136 esetben igazolták az influenzavírust. Az idei influenzaszezon Európa-szerte a szokásosnál korábban indult, és több országban szintén az A(H3N2) altípus dominanciája jellemző. A WHO északi féltekére vonatkozó ajánlása szerint az idei szezonra készült vakcinák többek között H1N1 és H3N2 komponenseket tartalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk