HÍREK
Egyszeri, összesen hárommilliárd forintnyi javadalmazással segíti a dolgozóit a Magyar Telekom.
HÍREK
Erre az évre 8,9, jövőre pedig csak 5,2 százalékos pénzromlással számoltak, de várhatóan mindkét évben több mint tíz százalékkal emelkednek majd az árak.
HÍREK
Az éves infláció mellett hónapról-hónapra is jelentősen tapasztalható áremelkedés, előző hónapban 2,3 százalékra gyorsult az infláció.
HÍREK
A Concorde Értékpapír Zrt. igazgatósági elnöke szerint a 2010-es években tudatosan gyengítette a kormány és a jegybank a forintot, most pedig ördögi körbe kerültünk, amiből csak jelentős gazdasági lassulás árán lehet kikerülni.
HÍREK
Továbbra is özönlenek a megrendelések a munkaerő-kölcsönző cégekhez az álláspiaci szakértő szerint.
HÍREK
Heiszler Gabriella „hét szűk esztendőre” készül, viszont szerinte attól nem kell tartani, hogy bármiből hiány lesz.
HÍREK
A jegybank jelentése szerint 11-12,6 százalék között alakulhat az infláció idén, és 2023-ban is magas maradhat a pénzromlás mértéke.
HÍREK
Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint ha Magyarország sikeresen megállapodik az unióval és a háborút is lezárják a felek, akkor gyors kilábalás várható, akárcsak a járvány után.
HÍREK
Moszkva polgármestere 200 ezer munkanélkülivel számol a szankciók miatt, Putyin szerint azonban Európa sokkal rosszabbul jár majd.
HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint nehéz feladat lesz stabilan tartani a magyar gazdaságot, de a Pénzügyminisztériumban dolgoznak rajta.
HÍREK
Ha az árbefagyasztás májusban véget ér jelenlegi formájában, az étolaj és a hús 30 százalékkal, a liszt és a cukor 10-15 százalékkal kerülhet majd hirtelen többe.
HÍREK
Petschnig Mária Zita azt mondja, 8,1 százalékos inflációra számított, és szerinte az élelmiszerek drágulása miatt lett végül 8,3 százalékos a februári éves infláció.
Népszerű
Ajánljuk